// 2025. július 19., szombat // Emília

Ennyit kerestünk májusban

// HIRDETÉS

Mármint nem csak mi, hanem önök is. Átlagbérmutató.

2363 lej volt májusban a nettó átlagbér, 3 lejjel kevesebb, mint egy hónappal korábban. A bruttó átlagbér 3288 lej volt, 0,1 százalékkal kevesebb, mint áprilisban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken nyilvánosságra hozott adatsorokból.

A legnagyobb fizetések továbbra is az IT-szektorban voltak, ahol a nettó átlagbér elérte az 5842 lejt, a legkisebbek pedig a vendéglátásban, 1376 lej.

2016 májusához mérten a nettó átlagbér 14,5 százalékkal nőtt, a reálbérindex 113,8 százalékon állt. Előző hónaphoz képest 99,6 százalékos volt a mutató.

Áprilishoz képest a legtöbb gazdasági ágazatban kisebb volt az átlagbér 2017 májusában, aminek az oka többnyire, hogy áprilisban különféle prémiumokat kaptak az alkalmazottak, köztük húsvéti juttatást, étkezési vagy ajándékutalványt. A visszaesés betudható ugyanakkor annak is, hogy az termelés vagy a bevétel nem érte el a várt szintet, mint ahogy azt is az okok közé sorolja a statisztikai hivatal, hogy alacsony jövedelmű személyzetet alkalmaztak egyes gazdasági ágazatokban.

A legjelentősebb, 14,4 százalékos visszaesést a kőszenet kitermelő ágazatban szenvedte a nettó átlagbér, majd a magán biztosítóknál vagy nyugdíjalapoknál dolgozók következnek 12,4 százalékkal.

A legnagyobb, 15,5 százalékos növekedést eközben a fémkitermelés terén jegyezték, majd az erdészet és fakitermelés következik 13,3 százalékkal, illetve 3 és 5,5 százalék közötti növekedési ütemmel a közlekedés, a műanyagból készült termékek gyártása, a bútorgyártás, a kőolaj és kőszén feldolgozásából készülő termékek előállítása vagy a bőrfeldolgozás

A közszférában 2,8 százalékkal nőtt a nettó átlagbér az előző hónaphoz képest a tanügyben és 1 százalékkal a közigazgatásban.

Enyhe, 1,1 százalékos visszaesést regisztráltak eközben az egészségügyben és szociális ellátásban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro