Az RMDSZ nemrég kihasználta a PSD szorult helyzetét (a saját kormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt), hogy egy sor kéréssel álljon elé abban a reményben, hogy a PSD-sek teljesíteni fogják a kívánságaikat az indítvány megszavazásáért cserébe. Sikertelenül. Dragnea enélkül is győzött.

Mint várható volt, azon kommentárok mellett, hogy testvér, mekkora nagy kurva ez az UdeMeRájka, az interneten megjelentek a „meghalunk, harcolunk, Erdélyt megvédjük!” típusú reakciók is. Ehhez a politikusok is hozzáadták a magukét a PMP-sektől és a PSD-s nacionalistáktól egészen Iohannisig, aki fontosnak tartotta szóba hozni a senki által fel sem vetett autonómiát.

Megnéztem a romániai magyarok szövetsége által előterjesztett követeléseket, hogy lássam, mennyire abszurdak (vagy sem) azokés hogy az RMDSZ kurválkodásáról szóló kommentárok mellett a magyarok elleni habzó szájú kirohanásoknak is van-e alapjuk.

Úgy döntöttem, ebben a szövegben azokra a követelésekre térek ki, melyeknek a kontextusát a legjobban ismerem. A magyar pedagógiai intézetek és a magyar nyelvű orvosi tanulmányok szükségességéről Ina Funeţeannál lehet olvasni. Szintén a magyar nyelvű orvosi tanulmányokról ír Clarice Dinu is a Gândulban.

Az alábbiakban más RMDSZ-es követelésekről lesz szó, melyek a parlamenti cirkusz után megválaszolatlanul maradtak.
 

Törvényben nyilvánítsák március 15-ét a romániai magyar közösség napjává

Az osztrák uralommal elégedetlen magyar forradalmárok 1848. március 15-én, Budapesten bemutatták a 12 pontba foglalt követeléseiket. Ezek között volt a sajtószabadság, a különféle társadalmi osztályok és vallások (tehát a román ortodoxok és görög-katolikusok is) egyenlősége, de Magyarország és Erdély egyesülése is. Erdélyben ugyanis a magyarok nem ismerték el egy különálló román nemzet létezését.

Az Erdélyt vérbe borító, etnikumok közötti harcokra, melyeknek egyaránt voltak román (Mihálcfalván, például) és magyar (Zalatnán) áldozataik, az 1848. március 15-i momentumot követően került sor.

Tudomásom szerint, és már egy ideje figyelemmel kísérem a kolozsvári március 15-i rendezvényeket, az RMDSZ-es beszédekben ezen a napon az akkor követelt demokratikus jogokra és szabadságokra helyezik a hangsúlyt. Érdekes.

Ugyanilyen érdekes, hogy Băsescu 2010-ben üdvözölte őket, most viszont arra szólítja fel őket, hogy ha meg akarják tartani a nemzeti ünnepüket, akkor csak Budapesten tegyék.

Ami minősíthetetlenül ízléstelen politikai nyilatkozat. Apropó politika, tárgyalások és március 15-e: ha a PSD-sek Romániával is törődtek volna, akkor kérhették volna, hogy annak törvénybe iktatásáért cserébe, hogy március 15-e a magyar kisebbség ünnepe (hiszen a romáknak és a tatároknak is elismerték ezt a jogát), az RMDSZ-esek is írjanak alá egy megállapodást, melyben vállalják, hogy minden olyan településen részt vesznek december 1-e megünneplésében, ahol van RMDSZ-szervezet. Nem tudom, hogy ez bejött volna-e, de ez a javaslat tényleg Románia javára lett volna, nem csak a pészédések érdekeit szolgálná.
 

Differenciált érettségi a kisebbségieknek

Traian Băsescu 2007 augusztusában iszonyatosan sok embert hisztérikus állapotba hozott, amikor azt mondta, hogy a magyaroknak idegen nyelvként kellene oktatni a románt. Tíz évvel később még mindig gondot okoz nekünk a kisebbségiek differenciált érettségije. Úgy látom, hogy míg egy brassói (a magyarok aránya 9 százalék), vagy akár kolozsvári (több mint 16 százalék) magyar gyermek a román többségű városában akár az utcán is megtanulhatja a román nyelvet, a helyzet a Székelyföldön nehezebb, ahol a legtöbb városban és faluban a magyarok vannak többségben.

Minthogy az RMDSZ ügyködései nyomán az oktatás továbbra is magyar tannyelvű (ahol legalább négy románóra van hetente) és román tannyelvű iskolákra oszlik, a magyar diákok az iskolában nem találkozhatnak román gyermekekkel, a térségbeli kevés vegyes iskola kivételével. Ráadásul a tanmenet a nyelvtanra és az irodalomra helyezi a hangsúlyt a párbeszéd helyett, így egy román nyelvű újságírónak (nekem) tolmácsra van szüksége, hogy elbeszélgethessen a Puskás Tivadar Középiskola diákjaival (igaz, nem tartozik a sepsiszentgyörgyi csúcsiskolák közzé).

Ha azt akarjuk, hogy ezek az emberek már az iskolapadban megtanuljanak románul, akkor hasznos lenne nekik differenciált tanmenetet és ebből következően differenciált érettségit kínálni. Hogy aztán ne panaszkodjunk többé, hogy a magyarok „nem akarnak” megtanulni románul. Egy régebben készült felmérés kimutatta, hogy a magyar etnikumú diákok többsége tudatában van a román nyelv szükségességének, amit egy volt helyi romántanár is megerősített, de egy differenciált érettségi esetében már nem lenne mentség a ténylegesen rosszindulatú esetekre.
 

A kisebbségek kétnyelvű feliratokhoz szükséges 20 százalékos küszöbének 10 százalékra csökkentése

Kolozsvár, ahol hajdanán a legtöbb magyar élt, mára magyar aktivistákkal pereskedik, mert a multikulturális Emil Boc nem akart kétnyelvű településnév-táblákat kihelyezni a város szélére, arra hivatkozva, hogy nincs 20 százaléknyi magyar. Végül több évnyi pereskedés után az aktivisták győztek, Boc pedig azt a kompromisszumos megoldást választotta, hogy egy római feliratot is hozzátett (ami, bár nekem tetszik, a történelmi pontosság tekintetében nem hibátlan).

Ezért a küszöb 15 százalékra csökkentése, ahogy a PSD akarja és Szerbiában van, vagy 10 százalékra, ahogy az RMDSZ kéri és Ukrajnában van, megelőzné a kolozsvári cirkuszhoz hasonló eseteket. Az RMDSZ tervezetében szereplő kiegészítő (abszolút számokban kifejezett) küszöbök szintén hasznosak és összhangban vannak az általunk aláírt európai dokumentumokkal, de azt hiszem, hogy egy olyan megjegyzés is segítene, mely szerint bármely olyan közigazgatási-területi egység, mely alatta marad e – magyar – küszöböknek, kihelyezhessen kétnyelvű táblákat, ha a helyi önkormányzat így dönt.

A városok és a falvak nemcsak a románoknak köszönhetik a létezésüket és a fejlődésüket, hanem azoknak is, akik mellettük éltek, nyelvük megjelenése a táblákon pedig a köszönet egyik formája, az európai szabályozásokról nem is beszélve, melyeket egyelőre csak itt-ott, nevezetesen a lényeges pontokban alkalmazunk (szarkasztikus utalás egy ellentétes értelmű Caragiale-drámarészletre – szerk. megj.).

Íme egy ukrajnai román véleménye a kettős mércéről:

(Mindez magyarul:

„2014: Románia azt kéri Ukrajnától, hogy tartsa be a közigazgatási anyanyelvhasználatra érvényes 10 százalékos küszöböt, ahol jelentős román közösségek élnek.
2017: Románia nem fogadja el a 10 százalékos küszöböt a magyar anyanyelvhasználat esetében. A dákopaták pattognak, hogy kiharapnak a magyarok egy darabot Erdélyből. Összecsomagolják és Nagylak felé átviszik a határon.
Nekem sem tetszenek az RMDSZ játékai, főleg most, amikor a büntetőügyes Dragneával és Tăriceanuval paktálnak le, de meg kellene tanulnunk, hogy ne osztogassunk másoknak olyan tanácsokat, amelyeket mi magunk nem nagyon veszünk figyelembe.
Egyesek majd nekem ugranak azzal, hogy a románok voltak az elsők Erdélyben, mint ahogy az ukrajnai történelmi területeken is, nem a magyarok és az ukránok. Lejárt lemez. A múltról, hagyományokról és kaluserekről beszélünk a végtelenségig, de nem igazán fűlik a fogunk ahhoz, hogy egy civilizált jelenért és jövőért tegyünk valamit.
Időközben a Duna másik oldalán, Bulgáriában idén nyárra 9 millió turistát várnak. Ja, elfelejtettem mondani, hogy a bolgárok eladták a tengerpartjukat az idegen globalistáknak, akik tönkre akarnak tenni minket.
Tehát, vagy munkához látunk és robotokat találunk fel, vagy visszatérünk a bocskorhoz és belépünk a CpF-sek (Koalíció a Családért – szerk. megj.) körtáncába.
A lényegről megfeledkeztem: eladtam magam a háttérhatalomnak és Soros pénzén írok, állítólag :)”)
 

A kisebbségek zászlóinak kitűzése a középületekre

Az RMDSZ a tárgyalások során lemondott arról a javaslatáról, hogy tűzzék ki a nemzeti kisebbségek zászlóit a polgármesteri hivatalokra. Amikor a kisebbségi jogok szóba kerülnek, néha-néha felbukkan a kommentelők között egy mérges bácsi, aki azt követeli, hogy az itteni magyaroknak annyi joguk legyen, mint a magyarországi románoknak. Az itteni magyarok és az ottani románok – egy félig asszimilálódott közösség – összehasonlítása olyan, mintha körtéket mérnél almákhoz, de az tény, hogy az ottani románok gond nélkül kitűzhetik a trikolórt az épületekre.

RMDSZ – szükségkurva?

Az RMDSZ olyan politikusok szövetsége, akiket összeköt az etnikum és akiket szétválasztanak a baltól jobbig terjedő politikai irányvonalaik, de a Szövetség a jobboldali európai néppártiakhoz tartozik. Idehaza (szinte) az összes párttal volt már kormányon, nagyjából mint mindegyik román, pártatlanul. Az a kísérlet, hogy az indítvány megszavazásának küszöbén szövetségre lépjen a PSD-vel, csak a hab volt a tortán, és normális, hogy a szövetség megkapja a maga részét a koncból, tekintettel arra, hogy a többi szervezet tartózkodott (végül az RMDSZ volt az egyetlen, amely nemcsak nem szavazott, de a vitán sem vett részt, tehát nem biztosította a határozatképességet – szerk. megj.).

Nem kevésbé igaz, hogy az RMDSZ különleges helyzetben van. Egy olyan országban, ahol túlságosan gyakran csak az hallatszik, hogy „akinek nem tetszik, az húzzon el”, és ezt nem követi a természetes folytatás, vagyis: „vagy változtasson valamit”, ahol egyszerűen már az is felesleges vitákat gerjeszt, ha valakik magyarul beszélgetnek az utcán, egyetlen parlamenti párt sem siet megoldásokat kínálni a magyar kisebbség gondjaira.

Ilyen körülmények között az RMDSZ összeköti a (közösség számára) hasznost a (saját zsebének) kellemessel és bárkivel összefog, hogy teljesíthesse a magyarok kívánságait. Egy polgári párt létezése lenne az ideális, mely az egyes magyar érdekeket összebékítené a románokéval. Az a tény, hogy az USR részt vett a magyar nyelv kórházi és szociális otthonokon belüli használatáról szóló törvény alkotmánybírósági megtámadásában, megmutatja, hogy ez még messze van, az RMDSZ pedig továbbra is a román politika kurvája marad, legalábbis a 2020-as választásig.