// 2025. július 19., szombat // Emília

Kútba esett Dragnea egyik kormányfő-javaslata

// HIRDETÉS

Florin Georgescunak jobb a Román Nemzeti Bank, mint a kormány élén lennie.

Hétfő reggel ülésezik a Szociáldemokrata Párt vezetőtestülete, a végrehajtó bizottság, hogy megvitassák a pártelnök, Liviu Dragnea javaslatait a kormányfői tisztségre. Pártforrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség azt írja, Dragneát vasárnap visszautasította Florin Georgescu, aki most a Román Nemzeti Bank első kormányzóhelyettese. A PSD prominens tagja pénzügyminiszter volt 1992-1996 között, később pedig 2012-ben szinte egy évig a Ponta-kormányban.

A Mediafax értesülései szerint Dragnea két nevet javasolt volna a végrehajtó bizottság mai ülésén, Florin Georgescut és a PSD szenátusi frakciójának vezetőjét, Mihai Fifort. Tegnap este az egyik hírtévében Ecaterina Andronescu, a párt egyik alelnöke is megerősítette, hogy ő is tárgyalt Florin Georgescuval, aki azt mondta, nem szeretne miniszterelnök lenni, mert egészségügyi problémái is vannak. Andronescu akkor még azt remélte, hogy kitartással meggyőzhetik Georgescut, hogy mégis vállalja.

Sajtóértesülések szerint lehetséges miniszterelnökként szóba jött még Viorica Dăncilă, Lia Olguţa Vasilescu (jelenlegi munkaügyi miniszter), Mihai Tudose és Adrian Ţuţuianu neve is. A bizalmatlansági indítvány megszavazása után Dragnea azt mondta, négy lehetséges jelöltje is van a tisztségre, nők és férfiak egyaránt.

A végrehajtó bizottság ülése 10:30-kor kezdődik, egy órakor üléseznek a PSD parlamenti frakciói, háromtól pedig a párt delegációja Klaus Iohannis államfőhöz hivatalos, hogy bejelentse, kit javasol kormányfőnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro