// 2025. július 19., szombat // Emília

Iohannis külföldről tiltja a tárgyalást az etnikai autonómiáról

// HIRDETÉS

Az államfőt éppen ma tüntették ki a Szent György-renddel Berlinben, mert olyan elszántsággal védi az európai demokráciát és sokféleséget.

Ne tegyék az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások részévé az etnikai autonómiát – figyelmeztette kedd este a Németországban tartózkodó Klaus Iohannis a Szociáldemokrata Pártot (PSD). Az államfő nem szeretné azt a benyomást kelteni, hogy nem tudja, mi folyik itthon – írja az Agerpres hírügynökség.

Iohannis közölte, tudomása van a tárgyalásokról, és arról is, hogy épp megfeneklettek, és arra szólítja fel a PSD-t, hogy egyrészt oldja meg a saját maga kreálta problémát, másrészt ne vegye be a tárgyalások témái közé azt, amiről „nem kell tárgyalni”, például ne tárgyaljon etnikai alapú autonómiáról, mert egyes dolgok Romániában nem kívánatosak, és nem szabad tárgyalni róluk különleges helyzetekben sem. Az Agerpres tudósítása arról nem szól, mit ért az államfő etnikai alapú autonómián.

Iohannis ismét a válság mielőbbi megoldását sürgette, mert amíg ő jó gazdasági helyzetben lévőként és komoly partnerként tünteti fel Romániát, a belpolitikai helyzet nem kellene aláássa ezt a benyomást.

A PSD-RMDSZ egyezkedésnek ma Călin Popescu Tăriceanu vetett véget, mert „valaki valószínűleg átesett a ló túlsó oldalára” – állítja saját pártjának elnökéről az ALDE Fehér megyei szervezetének elnöke. Ioan Lazăr szerint Erdélyben túl érzékenynek számító kérdések merültek fel, amelyeket nem lehet ilyen kontextusban és gyorstüzeléssel megoldani.

Az államfőt egyébként ma a Szent György-renddel tüntették ki Berlinben. A kitüntetést a drezdai Semper Operabál művészeti igazgatója és elnöke, Hans-Joachim Frey adta át, aki kiemelte, a román államelnök kitüntetése a közös európai értékekért vívott harc elismerése.

„Pragmatizmusra és hitelességre van szükség. Fontos, hogy az Európai Unió megvédje értékeit, és közelebb kerüljön a lakossághoz. Európa a demokrácia, a pluralizmus, a tolerancia és a sokféleség jelképe” – mutatott rá köszönőbeszédében Iohannis.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro