A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) vezetője szinte megveszett, amióta bejelentették Iohannis egyesült államokbeli látogatását. Ha gondosan megnézed a tények kronológiáját, akkor látni fogod, hogy csaknem egy hónappal ezelőtt érkeztek az első jelzések – rajta vagy a szócsövein keresztül. Előbb Firea (Gabriela Firea bukaresti főpolgármester – a szerk.) állt elő a multik elleni támadással; ez a Moldva mélyéről a fővárosba ejtőernyőzött bakfis pont azok ellen kezdett ágálni, akik kihúzhatnák az éhezésből a szülőföldjét, az Unió legszegényebb régióját. Olguţa Vasilescu következett, aki minden adódó alkalommal fegyelmezetten megemlíti minden második mondatában, hogy „több pénzt a románok zsebébe” – az izraeli tanácsadók által előírt séma szerint. Őket Dragnea egészíti ki, az a szelíd lélek, aki a párttévékben siránkozott amiatt, hogy vannak „ellensígek”, akik nem a románok javát akarják. Mellettük a pitbullhangú palotapincsi, az EU-ban csalódott, Brexitnek szurkoló Tăriceanu. Ennek az egész szolidarizálási bohózatnak egyetlen célja volt.

A NATO és az Európai Unió számára Törökország már csak névleg szövetséges; Erdoğan legutóbbi megállapodása Oroszországgal és Iránnal gyakorlatilag gyors újraértékelésre kötelezik őket.

Egyetlen ország van, ahol a NATO- és Európa-párti érzések a jogállamiság érvényesítésének akaratával párosulnak –

ez Románia.

Az összes infrastrukturális, oktatási és más hasonló gondok ellenére, a világnak ebben a részében mi vagyunk az egyedüliek, akik nem kérdőjeleztük meg az euro-atlantizmus által nyújtott lehetőségeket; ez az oka annak, hogy a nagyhatalmak számolnak velünk, a NATO-val folytatott együttműködés pedig új, az eddiginél sokkal tartalmasabb szakaszba kerül. És igen, alig 160 kilométerre vagyunk a Krímtől.

Oroszország semmit sem tud kínálni Romániának. Az orosz gazdaság harmadik világbeli, elég egy olajárzuhanás és leáll az egész. Biztonságot sem tud nyújtani – mert az orosz rendszer nem a demokrácia és a szabad piac értékei szerint működik.

Oroszország jelenleg a falu iszákosának tűnik, akinek óvatosan köszönni szoktak, hogy ne okozzon botrányt és ne kezdjen el verekedni – ez az utóbbi években kialkudott „nyugalom”.

És akkor most tegyük helyükre a dolgokat: egy volt PSD-s képviselő (a számos büntetőüggyel terhelt és összeesküvés-elméletet megfogalmazó Sebastian Ghiţă – a szerk.) állítása szerint Liviu Dragnea és mások 2010-től kezdve ebbe az Oroszországba kezdtek látogatni. Ennek tisztázása sohasem történt meg és a nagy tévék közül egyik sem kérdezett semmit. De a PSD-s vezetők diskurzusa rögtön 2010 után Iliescu és Năstase öreges szocializmusáról egy legapróbb részletekig putyinista típusúra váltott át:

a nacionalizmus lett az új választási ugródeszka,

innen pedig már csak egy lépésre volt egy euroszkeptikus és Amerika-ellenes áramlat eltűrése, sőt bátorítása (lásd a vaslui-i Solomon kijelentéseit: „Amerika-ellenes vagyok. Mi jót hoztak az amerikaiak anyámnak, az önök anyjának, mindnyájunknak? (…) Idejöttek és telebeszélték a fejünket intézményi reformmal, államreformmal, ilyen-olyan reformmal – hogy az ördög vigye el őket!”). Az elképzelés akkor is az volt, mint most, hogy így hálózzák be a lakosság térdre kényszerített részét – azt már nem mondták el, hogy pont ők, a szocialisták okozták a legtöbb horzsolást. Vedd elő a szocialisták legutóbbi választási kampányait és hasonlítsd össze a diskurzusokat és a témákat: nacionalizmus, Soros, idegenek, multik, üres büszkeségek; ugyanezeket fogod megtalálni Moszkvában, de az onnan táplálkozó európai pártoknál is. A nyitott és zárt társadalom közötti háborúban 2010 után új front nyílt Bukarestben – az igazságszolgáltatás elleni harccal párhuzamosan.

Ez így ment eddig – a világ némiképp hozzászokott a gondolathoz, hogy Romániára ügyelni kell, mert gyakran kiszámíthatatlan, a jogállamiságért folytatott itteni erőfeszítéseket meg kell tízszerezni, hogy úgy-ahogy eredményeket lehessen elérni.

De megérkezett a (látszólag) szintén kiszámíthatatlan Trump és újra megmozdultak a geopolitikai lemezek – ezúttal a mi javunkra. Naivak lennénk, ha azt hinnénk, hogy Iohannist csak a személyes varázsa miatt hívták meg az AEÁ-ba; meg Németországba, meg Franciaországba. Időközben Grindeanu is felfogta, hogy

Románia a világ, nem pedig egy pártbanda része –

innen ered átváltozása bábuból hivatalban lévő kormányfővé.

Románia Trump, Merkel és Macron számára is most az euro-atlanti egyenlet szilárd része. Mivel válaszolhat Moszkva? Ez nem Ukrajna, hogy mindenféle zöld emberkéket küldhess – ellenben számíthatsz a vörös emberkékre, akikről egyesek azt mondják, hogy 2010 környékén megvendégelted őket. Abban biztos lehetsz, hogy az orosz elemzők számára nem ismeretlenek az olyan kifejezések, mint a NFIUs, vagy NOBLE JUMP 2017; így aztán az itteni vörös emberkék megkaparintanak egy pártot, populizmussal táplálják, abban a reményben, hogy kénytelen-kelletlen Moszkva számára szükséges szolgálatokkal viszonozhatják a segítséget. Dragnea számára hirtelen már nem jó az a kormány, melyért felelősséget vállalt, a gazdasági növekedés egyik napról a másikra már nem számít legfőbb érvnek, ráadásul Oroszországgal sem fejlődtek a gazdasági kapcsolatok (ha-ha-ha), ahogy az abban a kormányprogramban állt, melyet csak a PSD legfőbb vezére ismert töviről hegyire. Mikor? Pontosan akkor, amikor Grindeanu kormányfő – akármennyire is ballépés volt a 13. sz. sürgősségi kormányrendelet – Párizsba látogat, a Washingtonból éppen csak hazatért Iohannis Berlinbe készül. Plusz: június 20-án tárgyalják Dragnea ügyét és még mindig nem szűnt meg az értékhatár a hivatallal való visszaélés esetében?

Nagyjából ekörül mozog az utóbbi hónap logikája. Nemcsak egy olyan Dragneáról van szó, akinek már nincs mit veszítenie, és aki képes mindent eltörölni maga körül, csak hogy megússza, hanem egy olyan Dragneáról is, akit egyesek azzal gyanúsítanak, hogy az oroszok fogják – ezek a gyanúk pedig az oroszországi látogatásainak elhallgatásán alapulnak. Már nem hiszem, hogy csak az ószeres kereskedőkre jellemző csiszolt ravaszság hajtja Dragneát: úgy tűnik, mindenféle bűzös megegyezések érték őt utol, a Jilavától (hírhedt börtön – a szerk.) való rettegés pedig csak az érzékszerveit teszi élesebbé. Mint minden bűnözőnek, aki tudja, mi vár rá.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.