Videón látható, hogy elégtételt vett az őt ért agresszió miatt.
Nem hagyta magát az a rendőr, akit még csütörtökön este közúti igazoltatás közben ittas állapotban bántalmazott Cristian Boureanu volt demokrata-liberális párti parlamenti képviselő.
A „sztárrendőrként” közismertté vált brassói rendfenntartó, Marian Godină Facebook-oldalán szombaton közzé tett egy videófelvételt, amelyen látható, hogy a Boureanu által ágyékon rúgott rendőr visszaüt, majd elindul az exhonatya irányába, és megpróbálja ököllel arcon ütni.
Godină a legkevésbé sem elmarasztalóan kommentálta a történteket, sőt: gratulált kollégájának, megjegyezve, hogy reakciója „arányos és helyes” volt.
Rendőrségi források az Agerpres hírügynökséggel közölték: a rendőr jogos önvédelemből ütött vissza.
A román rendőrség működését szabályozó 2002/218-as törvény értelmében a rendőrnek jogában állt tettlegességhez folyamodni, mivel az elkövető bántalmazta őt.
„Boureanu ágyékon rúgta a rendőrt, ő erre reagált ösztönösen, védekezésképpen, hisz nem tudhatta, hogy Boureanu másodszor is ütni fog-e. Iszonyatos fájdalommal jár, ha a testednek azon a részén ütik meg az embert, ráadásul a kollégának azelőtt Boureanu az ujjait is eltörte, mert rászorította az autó ajtaját. A rendőr reakciója azonnali volt, rögtön az ütés után, nem lehet bosszúról beszélni" - jelentette ki az idézett forrás, aki emlékeztetett: jogos önvédelemből, egy bántalmazó személy megfékezésére a tettleges közbelépés mellett akár a szolgálati fegyverét is jogában áll használnia egy rendőrnek.
Mint arról beszámoltunk, a rendőr csütörtökön éjjel megállította a járművet, amelyben a volt képviselő is utazott, és elkérte az autót vezető személy dokumentumait. A jobb oldali ülésen helyet foglaló Boureanu az ügyészség szerint megfenyegette a rendőrt, kezét a gépkocsi ajtajának nyílásába szorította, elszakította egyenruhája ingét, és ágyékon rúgta, 7-8 napon belül gyógyuló sérülést okozva.
Források szerint Cristian Boureanut megbilincselve kísérték be pénteken a rendőrségre. Ugyanazon források azt állították, hogy a történtek idején az exképviselő erősen ittas állapotban volt, később rosszul lett, és a Floreasca kórházba szállították.
Szombaton reggel Boureanut előzetes letartóztatásba helyezték.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.