Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a légiirányítók

Ezalatt csak a járatok egyharmada közlekedik. Csak azt nem tudni, ez pontosan milyen járatokat jelent.
Hirdetés

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak pénteken a légiirányítók, így 11 és 13 óra között csupán a repülőjáratok egyharmada közlekedik majd – jelentette be a légiirányítást működtető Romatsa állami cég alkalmazottait tömörítő szakszervezet.

A légiirányítók azért szüntetik be a munkát, mert még tavaly szeptember elsején lejárt a kollektív munkaszerződésük, amelyet nem sikerült újratárgyalni, mivel a közlekedési tárca alárendeltségébe tartozó cég nem tudja kielégíteni a bérköveteléseiket.

Az alkalmazottak azért is elégedetlenek, mert az utóbbi időben megnőtt ugyan a légiforgalom, de nem vettek fel új légiirányítókat, emellett pénze sincs a cégnek, és a vezetősége is csupán ideiglenes.

A légitársaságok egyelőre nem tudják, mely járatok közlekednek majd a sztrájk időtartama alatt.

Hirdetés

A Digi 24 szerint a Romatsa az egyik legjobban fizető állami cég: 2016-ban a havi bruttó átlagfizetés – prémiumok és egyéb juttatások nélkül – 21 430 lej, vagyis közel 5000 euró volt.

Romániában összesen 552 légiirányító dolgozik.

Hirdetés