Valójában teljesen másról van szó.

A Képviselőház elfogadta az alkotmánymódosítási törvényjavaslatot, mely az alkotmány 48. cikk. 1. bekezdésében, a család és a házasság meghatározásában „férfi és nő”-re cserélné a „házastársak” kifejezést. De a parlamenti eljárást heves vita kíséri a magánbeszélgetésekben és a közösségi hálózatokon, miközben ezzel ellentétes irányú kísérlet történik arra, hogy az Alkotmánybíróságon elérjék a homoszexuális házasság elismerését.

Korábban már írtunk erről a témáról, nagy vonalakban rámutatva, hogy

a homoszexuális emancipáció militánsai téves ideált követnek

és ők lesznek az elsők, akik csalódni fognak. A történelmi értelemben vett házasság nem feltétlenül áll kapcsolatban a szenvedélyes szerelemmel, mert teljesen más az alapja. Akkor egy tudóst idéztünk, aki átfogó elemzésében – bár több évtizeddel ezelőtt írta – képes volt fényt deríteni a mai vitákat is uraló zavar forrására: „Lelepleztem, írja, az életmódunkat még mindig uraló polgári romantika tévedését: azt a vágyat, hogy a házasságot a szenvedélyes szerelemre alapozza, vagyis valamire, ami már eleve tagadja azt.” (Denis de Rougemont: A szerelem és a nyugati világ, 1972)

Valóban, a homoszexuális emancipáció militánsai abban a pillanatban szerezték meg a motivációt és az érveket, hogy a házasság terén egyenlőséget követeljenek maguknak, amikor a „romantikus szerelem” nehezen támadható hírnévre tett szert.

Az egy férfiból és egy nőből álló családnak továbbra is más természetű motivációi vannak,

melyeket viszont egy romantikus szentimentalizmus felszíne alá rejtenek. Ennek bizonyítéka, hogy egy család tartóssága mindig is a másodlagos motivációitól függött, akár a vallásos hitről beszélünk, akár a társadalmi vagy gazdasági státusszal kapcsolatos szabályokról. A romantika volt a díszlet, és amikor maga a tartalom lett, a családok elkezdtek könnyedén szétesni. Míg tegnap a szerelmes fiatalok a közvélemény „előítéletének” drámáját élték át, ma az elhagyott vagy vita tárgyát képező gyermekek a szétesett családok tragédiáját tapasztalják meg.

De más okból vettük elő újra a vitát: a homoszexuális házasság támogatói azt állítják, hogy a Koalíció a Családért által követelt népszavazás célja az eltérő irányultságú személyek szexuális elnyomása. Számtalan olyan mondatot olvastam, melyekben azt nehezményezik, hogy a tradicionalisták „beavatkoznak” a „hálószoba intimitásába”, azt sugallva, hogy a szexualitás áll a vita középpontjában. Márpedig ez a téma másodlagos, ha egyáltalán jelen van.

Nem szenvedélyes szerelemről, erószról, szexualitásról van szó.

És, különben, mindenki nagyon jól tudja, hogy Romániában a szexualitás kérdését már akkor eldöntötték, amikor törölték a büntetőtörvénykönyv 200. cikkelyét. Következésképpen minden „hálószobára”, „ágyneműre” és egyesek önkényes beavatkozására vonatkozó utalás csak sajnálatos kísérlet arra, hogy eltérítsék a vitát és megelőző módon hiteltelenítsenek bármilyen ellenérvet. De hogy még világosabb legyen, még csak a megannyi versben, lírai műben, regényben, vagy filmben elsiratott szerelemről sincs szó, nem Trisztán és Izolda, Rómeó és Júlia, Paul et Virginie vagy Thomas Mann vérfertőző testvérei a téma.

Ezúttal másról van szó: a hagyományos házasság védelmezői nem feltétlenül maguknak mint személyeknek akarják megőrizni a hírnevét és a társadalmi erejét, hanem egy civilizációs modell érdekében. Ha elfogadjuk, hogy Európa a maga zsidó-keresztény alapjaival létrehozott egy minden megbecsülést megérdemlő civilizációt, akkor el kellene ismernünk, hogy ehhez a család jelentős mértékben hozzájárult. Ezzel szemben a forradalmár militánsok, miután a magánélet terén elnyerték a szabadságukat, most a házasság intézményét ostromolják, mert ebben látják teljes emancipációjuk akadályát. Itt már

nem elnyomó többségről és elnyomott kisebbségekről van szó,

hanem egy olyan szimbolikus státuszért folyó harcról, melyből a homoszexuálisoknak gyakorlatilag semmi hasznuk nincs, azon az érzésen kívül, hogy győzelmet arattak egy ősi intézmény romjain. Hiszen, ha az – amúgy is nehezen megjósolható sorsú – házasság ma valóban mély válságon megy keresztül, akkor a homoszexuális házasság törvényessé tétele teljesen irrelevánssá fogja tenni azt, és nemcsak egyesek, hanem többek között a homoszexuálisok számára is.

A tisztán szubjektív társulásként létező házasság, mely már semmilyen társadalmi cenzúrának (vagyis objektív szükségességnek) nincs kitéve, parodisztikus ünnepséggé és egyszerű kiegészítővé fog válni, melyről bármikor le lehet mondani. A meghódított cél elértéktelenedik. Erről van szó: egy nihilista ambícióról és egy hasztalan keresésről, nem pedig a boldogság kereséséről, intoleranciáról vagy szabadságokról.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.