// 2025. július 19., szombat // Emília

Mit csinál Románia a kanyarójárvány közepette? Oltóanyagot exportál!

// HIRDETÉS

Miközben ötezer ember megbetegedett, huszonkét gyerek meghalt, a megyékben pedig nincs elég oltás.

Több romániai gyógyszerforgalmazó arról értesítette az utóbbi hetekben az országos gyógyszerhatóságot, hogy közel négyezer adag kanyaró elleni védőoltást vonnak ki a hazai piacról és értékesítenek külföldön.

Március 22-étől összesen 3 893 adag oltás exportálását jelentették be a forgalmazók, ennek kétharmada máris európai országok piacára került.

Romániában hónapok óta terjed a kanyaró, eddig mintegy ötezren betegedtek meg, többségükben gyerekek, 22-en pedig meghaltak.

A betegség terjedésének oka egyrészt a védőoltás beadatásának elmulasztása hanyagság miatt vagy az oltásellenes vélemények hatására, másrészt azonban az oltóanyag hiánya.

Florian Bodog egészségügyi miniszter április elején arról számolt be egy kormányülésen, hogy az ország tíz megyéjében február óta hiányzik a kanyaróoltás. A miniszter azt mondta, hogy a szaktárca elindította 115 ezer adag oltás beszerzését, gyorsított eljárással.

Közben két nappal ezelőtt a PSD és az ALDE képviselőinek szavazatával elfogadtak egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a gyógyszertárak nagy tételekben adjanak egy gyógyszert külföldre. Ez lehetővé teszi, hogy a forgalmazók és gyógyszertár-láncok a romániai piacon olcsón értékesíthető gyógyszereket jóval drágábban adják el más európai országokban.

A törvény Klaus Iohannis államfőhöz került kihirdetésre, de civilek aláírásgyűjtést indítottak és kérik az elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt. „Ha ez a törvény érvénybe lép, még a sarki patika is gyógyszerek nélkül marad, mivel az új szabályozás szerint a gyógyszertárak választhatnak: olcsón eladják a gyógyszert a pácienseknek, vagy pedig jóval nagyobb áron exportálják” – írják a petícióban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro