Lassan-lassan csak hazahozzák Ghițát

A bíróságok elküldték azokat az iratokat, amelyek alapján a román állam kérheti a volt politikus kiadatását Szerbiától.
Hirdetés

Bejelentette az igazságügyi minisztérium, hogy megkapta az illetékes bíróságoktól azokat a dokumentumokat, amelyekre szükség van a Sebastian Ghiță volt képviselő elleni kiadatási eljárás elindításához – tudatja az Agerpres hírügynökség.

„A törvényi rendelkezéseknek megfelelően átvizsgáljuk ezeket a dokumentumokat, ezt követően pedig véglegesítjük a kiadatási kérelmet. Ellenőrizni kell, hogy a dokumentáció eleget tesz-e a hatályos nemzetközi szerződéseknek (Európai kiadatási egyezmény, 1957. december 13., Párizs), a vonatkozó romániai törvénynek (a büntetőügyekben folytatott nemzetközi együttműködést szabályozó, 2004/302-es jogszabály), illetve a szerb fél igényeinek, amely kérte, hogy a dokumentumokat fordítsák le szerb nyelvre” — áll a szaktárca pénteki közleményében.

Eszerint amint elkészül a teljes dokumentáció fordítása, a törvényes határidőn belül elküldik a szerbiai hatóságoknak a kiadatási kérelmet, illetve az azt kísérő iratokat. 

A volt politikus a DNA szerint Tony Blair 220 ezer eurós romániai konferenciázásával vásárolt magának képviselői mandátumot, ezért korrupció miatt körözik. Tavaly karácsonykor tűnt el, idén húsvét előtt bukkant fel Szerbiában, ahol  április 14-étől kezdődően 18 napos előzetes letartóztatásba helyezték. Azt még nem tudni, hogyan szökött meg az országból, de már vizsgálják.

Hirdetés