// 2025. július 19., szombat // Emília

Nagyon kevés autópálya épült Romániában, de legalább borzasztó drágán

// HIRDETÉS

A lakosonkénti 3 centiméter sztrádával az ország Európa sereghajtója.

Az európai uniós fejlettségi mutatók tekintetében Románia vigasza az szokott lenni, hogy a toplistákon rendszerint nem az utolsó, hanem az utolsó előtti helyen áll, megelőzve az örök vesztes Bulgáriát. A România Liberă összeállítása alapján már ez is csak mítosz, legalábbis az autópálya-építési adatok vonatkozásában.

Romániában ugyanis lakosonként alig három centiméternyi autópálya épült 1989 óta, és ez közel háromszor kevesebb, mint amennyi Bulgáriában, ahol 8,5 centiméternyi autósztráda jut fejenként minden lakosra. Nem beszélve Magyarországról a maga 18 centijével, vagy az európai színtéren is az éllovasok közt lévő Horvátországról, ahol 31,5 centiméternyi pálya épült per capita.

Romániában 730 kilométernyi autópálya épült eddig, ebből 570 kilométer a rendszerváltás óta eltelt több mint negyed évszázadban, mintegy 14 milliárd lejes költséggel.

Románia lakossága a legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint mintegy 19 millió fő, ebből az RL kiszámolta, hogy a rá eső, kicsivel több mint 3 centiméternyi autópályáért minden román állampolgár 736 lejt fizetett.

Romániában keveset, de drágán építettek – vonja le a lap a következtetést. A legnagyobb fiaskót a Bechtel-ügy jelenti: ismeretes, hogy a román állam közel 1,3 milliárd eurót fizetett ki az amerikai útépítő cégnek kemény 52 kilométernyi elkészült autópályáért – vagyis 25 milliót kilométerenként.

A versenytárgyalás nélkül megkötött Bechtel-szerződés miatt az Európai Unió bírálta Romániát, és nem tette lehetővé, hogy uniós forrásokat is felhasználják az építkezéshez.

Az autópálya-építés európai éllovasai egyébként Spanyolország (15.000 kilométer), Németország (13.000 km) és Franciaország (11.600 km).

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro