// 2025. július 19., szombat // Emília

Székelyek és váradiak a budapesti turisztikai expón

// HIRDETÉS

Még több magyarországi turistát csábítanának ide.

A Székelyföld is jelen van a március 3-5. között megrendezett legnagyobb magyarországi turisztikai seregszemlén. Az Utazás kiállítás 2017 elnevezésű turisztikai rendezvényen Kovászna, Hargita és Maros megyék turisztikai egyesületei népszerűsítik a térség idegenforgalmi ajánlatait – olvasható a seregszemléről szóló közleményben.

Az idén 40. alkalommal megszervezett eseménynek helyet adó Hungexpo Budapesti Vásárközpontban a látogatók 23 ország 300 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak. Az országos képviselet mellett, amely a román turisztikai minisztériumnak köszönhető fontos, hogy Magyarország piacvezető turisztikai kiállításán a Székelyföldet idén új arculattal, közös standdal reklámozzuk - fogalmazott Jánó Szabolcs, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület igazgatója.

„A külföldi turista azért utazik Székelyföldre,

hogy olyan élményekben és programokban legyen része, amelyet otthon nincs lehetősége megtapasztalni.

Éppen ezért a magyarországi turisták főként a háromszéki mofetták és gyógykezelési lehetőségek felől érdeklődnek, elmondásuk szerint kirándulásuk során szívesen látogatnak el a háromszéki épített örökségekhez, kúriákhoz, kastélyokhoz. Főként a falusi és egyben gyerekbarát szálláshelyeket részesítik előnyben a szállodákkal és hotelekkel szemben, valamint nyitottak a szervezett programok és kulturális rendezvények iránt. A virtuális szemüvegeken keresztül bemutattuk az érdeklődőknek Háromszék hét csodáját, a kicsik pedig a kifestősök és a kirakósok révén megismerhették térségünk néhány jellegzetességét" - tette hozzá az igazgató.

A budapesti Hungexpón Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviseli, melynek alapító tagja Hargita Megye Tanácsa. A társulás munkatársai a megyét népszerűsítő katalógusokat állítottak ki, illetve programcsomagokat és kedvezményeket kínálnak. A mostani kiállításra ötnapos húsvéti programcsomagot vittek, amely

a hagyományos foglalkozásokat, mint például a tojásfestés, de a kikapcsolódást, így a wellnesst is magába foglalja.

Erre a programcsomagra kedvezményt is ajánlanak, aki most megvásárolja, 10%-al kevesebbet fizet érte, ismertette a részleteket Mezey Zsolt, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója

Maros megye turisztikai stratégiájában kiemelt jelentőségű a megyébe látogató magyarországi turisták számának a növelése, éppen ezért tartja fontosnak a Maros megyei önkormányzat elnöke, Péter Ferenc, hogy a megye jelen legyen a budapesti Utazás kiállításon, amely Magyarország piacvezető turisztikai rendezvénye.

„Jelenleg is igen nagyszámú magyarországi turista érkezik Maros megyébe, és többségük nem csak a mi látnivalóinkra kíváncsi, hanem tovább utazik Hargita vagy Kovászna megyébe, hogy minél többet lásson Székelyföldből. Ez is azt mutatja, hogy

a három megyének érdemes közös turisztikai fejlesztésekben gondolkodnia,

illetve egy székelyföldi desztináció kidolgozásával erősíthetjük a közös brandet és hatékonyabbá tehetjük a régió látnivalóinak és turisztikai programjainak a népszerűsítését. Ennek érdekében már történtek lépések, de folytatnunk kell az együttműködést, mert bőven van még teendő" - emelte ki a budapesti UTAZÁS 2017 nevű vásáron részt vevő Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke.

Azonban nem csupán a Székelyföld, hanem

a Partium fővárosa is képviselteti magát az eseményen:

a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület is saját standdal van jelen, és a város látnivalóit, kikapcsolódási, szórakozási lehetőségeit ismerteti – köztük az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Szent László Napokat is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro