A kórusműnek kulcsszerepe van a filmben.
Aki látta Deák Kristóf Mindenki című, frissen Oscar-díjat nyert rövidfilmjét, nehezen felejtheti a film fináléjában felhangzó kórusművet. Az éteri szépségű dal szerzője Balázs Árpád, és egy Nemes Nagy Ágnes-vers, a Tavaszi felhők megzenésített változata.
A művet a budapesti Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola énekkarának tagjai adták elő Deák Kristóf filmjében.
Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
A Bodzavirág filmbeli verzióját itt hallgathatja meg:
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.