1956-os témájú darabbal érkezik Kolozsvárra a budapesti Nemzeti Színház

A Vidnyánszky Attila által rendezett Tóth Ilonka című előadásban legendás színészek lépnek fel.
Hirdetés

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójának tiszteletére színre vitt Tóth Ilonka című előadással a kolozsvári színházban vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színház.

A Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója által rendezett előadás ősbemutatójára 2016. októberében került sor a varsói Teatr Polskiban, a Magyar-Lengyel Szolidaritás Éve, valamint a lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében. A kincses városba Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának közreműködésével érkezik a darab.

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás első és egyetlen nyilvános pere a Tóth Ilonkáé volt, azért, hogy a Kádár-rendszer bebizonyíthassa a világ közvéleményének: Budapest utcáin nem ártatlan fiatalok harcoltak Magyarország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözők gyilkoltak ártatlan kommunistákat. A Moszkva közvetlen irányításával megrendezett színjátékper a huszonnégy éves medika beismerő vallomásával és kivégzésével ér véget – idézi a színházi közlemény Szilágyi Andort, a történetet feldolgozó dráma szerzőjét.

„A darab feszültséggel teli atmoszféráját az egymással párhuzamosan zajló, olykor összefüggő, olykor kontrasztban álló cselekményszálak káoszszerű hatása adja, amelyből csak egy-egy jelentős esemény, pillanat emelkedik ki. A díszlet és a rendezés bizonyos elemei a kafkai világot idézik”

Hirdetés

– írja Forgách Kinga az előadásról.

Az előadás létrejöttét és a vendégjáték megvalósulását a Magyarország Kormánya által az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta.

Az előadás április 6-án, csütörtökön este 7 órától lesz látható a kolozsvári színház nagytermében, jegyek vásárolhatók a színház jegypénztáránál naponta 10–14 óra között, valamint a www.biletmaster.ro weboldalon.

Az előadás főszerepét Waskovics Andrea játssza. A produkció különlegessége, hogy Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly és Voith Ági színészek maguk is a forradalom résztvevői, tanúi voltak. További szereplők: Bánsági Ildikó, Bakos-Kiss Gábor, Rubold Ödön, Szélyes Ferenc, Krausz Gergő, valamint a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének hallgatói. Hangfelvételről közreműködik: Blaskó Péter.

Hirdetés