// 2025. július 19., szombat // Emília

Több a tüntető, kevesebb a szöveg

// HIRDETÉS

Messze még a vége, mert a kormány ma sem mondott le.

Több ember jött ki ma Kolozsváron a Főtérre követelni a kormány lemondását, mint tegnap – talán a hétvége vagy a szárazabb idő miatt. Ma ismét szuper volt a hangosítás, ennek ellenére jóval kevesebb a mondanivaló, mint a korábbi napokban. A száját mindenki inkább a skandálásra tartogatta, mint a nyitott mikrofonra, és hát egymást nem nagyon kell már meggyőzzék semmiről: mondjon le a kormány, és büntetett előéletű vagy épp büntetőeljárás alatt lévő személy ne tölthessen be köztisztséget.

Kolozsváron és Temesváron is olyan 2500 - 3000 ember hallatta a saját, a dobja vagy a sípja hangját, majd vonult fel. A kolozsváriak ismét dob- és csengőszóra indultak el, majd végigskandálták a belvárost a szokásos Lemondást! Lemondást!, Nem adjuk fel, nem kapitulálunk! és Együtt megmentjük Romániát! jelszavakkal. A Történeti Intézet előtt, a Jókai utcán valaki megemlékezett az akadémikusok tegnapi állásfoglalásáról, és felkiáltotta a BBTE történész-rektorának, hogy Szégyelld magad, Ioan Aurel Pop és a többi 82 akadémikus!

Ma mintha még több idős személy jött volna ki, mint korábban, legalábbis úgy érzékeltük, hogy ma volt a legmagasabb a tiltakozók átlagéletkora. Közöttük ismét több egyetemi tanár és médiaszemélyiség tűnt fel, Sabin Gherman például állandó résztvevője az eheti kormányellenes tüntetéseknek. És most már a résztvevők többségén ott virít a fehér karszalag #rezist felirattal.

A képzőművészeti homlokzatára vetített szlogenek mellé ma még a telehold is sütött, a térre visszaérő, mintegy kétezer embert pedig zene fogadta a hangszórókból, állítólag egy kolozsvári zenekarnak kimondottan a tüntetésekre írt új száma.

A kormány ma sem mondott le, a nap újdonsága mindössze annyi volt, hogy Klaus Iohannis államfő kinevezte a már tegnap kiválasztott Ana Birchallt ideiglenes igazságügyi miniszterré ugyanabba a Grindeanu-kormányba, amely beiktatása után két héttel már kiváltotta az első tömegtüntetéseket a döntései ellen. 

Elődjének, Florin Iordachének a feje már nem elég a tizenegyedik napja tüntetőknek, és ezt ki is írták a tábláikra. Naná, hogy ma is feltűnt pár új vagy megújított tábla, mutatjuk is:

Szakítsd el a korrupció láncát, és történelmet írsz

Az ördögi bajszosok klubja bemutatja

Iordache menesztése nem mos mindannyiótokat tisztára

Transzparens transzparens

Kolozsvár nem csak a Főtéren tiltakozott ma. Délben forgalomlassító demonstráció zajlott a Mărăști negyedből indulva. Mintegy 15 autós lassította le a teljes közlekedést a központ felé, majd magában a központban is, a polgármesteri hivatalnál visszakanyarodtak, majd a Béke tértől a Budai Nagy Antal útig a másik irányba haladókat sem hagyták 5-10 km/óránál gyorsabban hajtani.

A Fellegváron pedig streetartosok küldték rácsok mögé a román pártok volt, jelenlegi, illetve már elhalálozott vezetőit a borzalmas betonkereszt talapzatán – visszaélve Banksy nevével és stílusával.

Bukarestben ma olyan 6-7 ezren tüntettek a kormány székhelye, a Victoria palota előtt, és ez az USR honatyái szerint estéről estére félelemmel tölti el a kormánypártok képviselőit. A Digi 24 hírtelevízió becslésével ellentétben az Agerpres hírügynökség csak háromezerre teszi a fővárosi tüntetők számát, és mintegy háromszázra azokét, akik Klaus Iohannis ellen tüntetnek a Cotroceni palota előtt.

Az Agerpres szerint Temesváron ma 3500-an vonultak utcára a kormány ellen, Nagyszebenben ötszázan, Brassóban több mint ezren, Tulceán és Szatmáron mintegy húszan, Brăilán hetvenen.

Vagyis elkezdődött egymás kifárasztása: az a kérdés, hogy ki bírja jobban és tovább, a kormány, amely többször szembehazudta a polgárokat, vagy a kormány távozását követelő polgárok. Kolozsvárban mindenesetre még van lendület:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro