A SRI jelezte, hogy ultrák akarják meghekkelni a bukaresti tüntetést

Ezzel cáfolták a belügyminisztert, aki szerint nem voltak előzetes információk.
Hirdetés

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) előre figyelmeztette a belügyminisztérium közrendvédelmi illetékeseit arról, hogy incidensekkel meg akarják zavarni a szerdai bukaresti tüntetést – közölte csütörtökön a szolgálat, cáfolva Carmen Dan belügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint nem voltak erről előzetes információk.

A SRI közleménye megerősíti a helyszíni tudósítók által tapasztaltakat, hogy a kormányellenes demonstráción futballhuligánok szervezett csoportja provokált összetűzést.

„A SRI-nek feladata azoknak az információknak a megszerzése, amelyek lehetővé teszik a szélsőséges megnyilvánulások megelőzését és visszaszorítását. A SRI-t nem érte meglepetés. A szolgálatnak nincs hatásköre az ultrákkal kapcsolatban, de ha a közrend védelmét biztosító szervek számára hasznos információkat szerez, ezeket azonnal továbbítja az illetékeseknek, amint történt az február elsején is, a fővárosi tüntetés alkalmával” – olvasható a szolgálat közleményében.

Szerdán késő este incidensek zavarták meg a délután óta békésen zajló bukaresti kormányellenes demonstrációt. A kormány épülete előtti téren összegyűlt több mint százezer tüntető közül egy kisebb csoport petárdákkal, üvegekkel, kövekkel és jégdarabokkal dobálta meg a kormány épületét védő csendőrséget, amely könnygázt vetett be ellenük és erőt alkalmazva kiszorította a randalírozókat a térről.

A tér másik felén a tüntetők az „erőszak nélkül” jelmondat skandálásával próbálták helyreállítani a demonstráció addigi békés jellegét – sikertelenül. A rendbontók és a csendőrök közötti összecsapás miatt a tömeg elmenekült a térről.

Hirdetés

Az incidens nyomán két csendőr és három tüntető került könnyebb sérülésekkel kórházba. A csendőrség húsz erőszakosan fellépő tüntetőt vett őrizetbe, tíz Molotov-koktélt és két kést foglalt le náluk.

A Romania Liberă című jobboldali lap szerint a Negoiță-testvérek (a Dinamo futballklub szponzora és a főváros harmadik kerületének polgármestere) gyűjtötték össze és szállították buszokkal a tüntetés helyszínére a focicsapat szurkolótáborának petárdákkal felfegyverkezett kemény magját. A lap értesülését a klubtulajdonos volt feleségének Facebook-bejegyzésére alapozta, hozzátéve, hogy a Negoiță-testvérek tagjai a kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PSD), mindketten haszonélvezői annak a Btk-módosításnak, amely ellen országszerte tüntetéssorozat kezdődött Romániában.
 

Hirdetés