// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Porcsalmi Bálint lehet az RMDSZ ügyvezető elnöke

// HIRDETÉS

Pedig Nagy Zoltán nevét rebesgették jól értesült körökben.

Porcsalmi Bálint politikai és kommunikációs tanácsadót javasolja Kelemen Hunor az RMDSZ ügyvezető elnökének – közölte csütörtökön az RMDSZ.

A tisztség azt követően üresedett meg, hogy Kovács Péter két héttel ezelőtt benyújtotta lemondását. Médiaberkekben eddig Nagy Zoltán területi szervezetekért ügyvezető alelnök – Nagy Debreczeni Hajnal, szintén nemrég lemondott elnöki sajtótanácsos férje – neve merült fel potenciális ügyvezető elnökként.

Kelemen Hunor azt várja el Porcsalmitól, a 2015. áprilisi RMDSZ-kongresszuson meghirdetett újratervezés koordinátorától, hogy segítse ennek a folyamatnak a teljes körű megvalósítását, hogy „tovább erősítse a Szövetség és a romániai magyar közösség kapcsolatát, bátor kiállással képviselje a magyar emberek érdekeit – mindezt egy innovatív, hatékony szervezeti működtetéssel”.

„17 éve van a Szövetségben, ezalatt az idő alatt a legkülönfélébb feladatköröket látta el, a plakátragasztástól a kormányzati munkáig mindent. Velünk volt nemcsak kampányidőszakban, hanem a szervezeti építkezés vagy éppenséggel a kormányzás esztendeiben is. Bálint ismeri a szervezetet, és a szervezet is ismeri őt” – részletezte Kelemen.

Mint mondta, 2000-től ismeri Porcsalmi Bálintot, aki kilenc évig közvetlen munkatársa volt: kabinetfőnöke, tanácsadója, a Szövetség kampányainak vezetője is.

Az ügyvezető elnököt az RMDSZ elnöke jelöli, majd terjeszti elő a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elé. Ennek legközelebbi ülése január 28-án, jövő szombaton lesz.

Ezt közölte az RMDSZ Porcsalmi Bálintról:

Porcsalmi Bálint politikai és kommunikációs tanácsadóként dolgozik – stratégiai tervezéssel, kampányszervezéssel segíti döntéshozók, közszereplők és szervezetek tevékenységét.

Politikai tevékenysége és szakmai karrierje szorosan kötődik az RMDSZ-hez. Az elmúlt tizenhét évben a Szövetség minden kampányában részt vett: szervezőként, koordinátorként, az utóbbi években pedig külső tanácsadóként segítette az önkormányzati, parlamenti, európai parlamenti, valamint államelnökjelöltek munkáját. Bálint három évig volt az RMDSZ ügyvezető alelnöke: előbb a szórvány majd az önkormányzati főosztályt vezette. Hat évet Bukarestben dolgozott: Nagy Zsolt informatikai miniszter, majd Kelemen Hunor kulturális miniszter kabinetfőnökeként; 2007-ben hírközlési államtitkárnak nevezték ki.

Itthoni munkája mellett nemzetközi tanácsadóként tevékenykedett. Az elmúlt három évben dolgozott az ukrajnai elnökválasztási, a bécsi önkormányzati, valamint a szerbiai parlamenti kampányban; de több ízben szervezett kampányokat és politikai akciókat Bulgáriában, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Moldvában és Bosznia-Hercegovinában; aktivistákat és jelölteket készített fel Jordániában, Szomáliában és Mongóliában is.

Hét éve az amerikai International Republican Institute trénereként politikai kommunikáció, szervezetépítés és kampányszervezés témakörben tart nemzetközi előadásokat, képzéseket – közel negyven politikai szervezet vezetőivel, tagjaival dolgozott együtt.

Bálint 36 éves, Kolozsváron született, Zilahon nőtt fel és ott járt iskolába. Politológusi diplomáját a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerezte, szakdolgozatát az előválasztási kampánykommunikációból írta.

Bálintot a Twitteren lehet követni: https://twitter.com/porcsalmib

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.