Alig egy évvel azután, hogy császárrá kiáltotta ki magát, Napóleon ellátogatott az aacheni kastély kápolnájába, ahova Nagy Károly már 800-ban beépítette jeruzsálemi kőből készült trónját. Vagyis mondhatjuk úgy, hogy egy szent helyről van szó. A látogatás is jól ment, a korabeli ritmusnak megfelelően: hajbókolások, protokoll, falatozás – addig, amíg a drága Josephine, az újdonsült császári feleség meg nem látta trónt és – siránkozásokkal, mézes-mázassággal, fenyegetőzésekkel – el nem érte a házigazdáknál, hogy rátehesse a hátsóját arra a szent kőre.

Ostobával nem vitatkozol – a házigazdák belementek. Gondolom, nagyon fáintos lehet a trónon ülni – körbenézel a körülötted lévőkre és az az érzésed, hogy Isten egyfajta első unokatestvéred; a szentekkel ostáblázol, te vagy a legvagányabb. Csakhogy – számol be nekünk Victor Hugo – az a nagy hideg kő egy remekbe szabott hólyaghurutot adott Európa első feleségének és elvitte az ördög az egész bulit.

A románok ezt sokkal egyszerűbben, túlcicomázás nélkül szokták ábrázolni:

felmászott a koca a fára.

Mi távol maradtunk, ők győztek. Nézed ezt a kormánynak nevezett feltupírozott valamit és az az első benyomásod, hogy javában vágják alattunk a fát. Zavarja őket az Európai Unióhoz való tartozás, vagy még túl korai kikiáltani a Brüsszellel szembeni „függetlenséget”? Karrier nélküli alakok, sokkal inkább csak szavakról, mint tettekről felismerhető ügyeletes ügyeskedők. Hogyan lehet a „fekete kedd” kitervelőjét az igazságügy élére tenni? A belügyhöz azt a teleormani hölgyet, aki csak azzal vált híressé, hogy titkárnő volt egy általános iskolában és – egyesek szerint – néhány ingatlanügyben segített Dragneának? Az új oktatási miniszter még azt sem tudja, hol van a hivatali mosdó, de máris zöld jelzést adott az iskolai politikai kinevezésekre – nem baj, hogy csak egy kettest (a román érdemjegyek 1-től 10-ig terjednek, a négyes már bukást jelent – a szerk.) kaptál a vizsgán, a Párt bízik benned és kész… Marius Duncából, akit elsőként menesztettek a Colectivos fiatalok tragédiája után, most ifjúsági miniszter lett? Azt hiszem, Dragnea azt akarja látni, meddig mehet el a siránkozással, mézes-mázassággal és fenyegetőzéssel.

A román szocialisták hagyománya különben rávilágít egy dologra: az erkölcs hiányára.

Ez a hagyomány azt is megmutatja, hogy a szocializmusnak egyszerűen nincs semmi keresnivalója egy képzetlen és szegény országban; a bukaresti szocialisták olyan súlyosan lerontották a válogatási rendszerüket, hogy már csak úgy tudják a hatalmat gyakorolni, ha az a vezér magántulajdonává válik. A hajdani Birodalomból érkezett szociáldemokrata Iosif Jumanca jól bemosott egyet a regáti „kollégáknak”, amikor a Parlamentben kijelentette, hogy a szociális védelem végrehajtása és a nemzeti gazdagság újraosztása előtt Romániát csakis liberális értékekkel és elvekkel lehet talpra állítani; szociáldemokrata politikákat csak egy bizonyos jóléti szint elérése után engedhetünk meg magunknak. Lehet, hogy Jumancának Svédországban szobra lenne; a kommunistáink megölték őt a börtönben, 1949-ben. (Egy másik vitát érdemelne, hogy nálunk senki sem vállalja tettekben is a liberalizmust.) Ion Flueraş, egy másik szociáldemokrata, annyira megundorodott a hegyeken túli szocialisták fanarióta rendszerétől, hogy 1928-ban inkább a PNŢ (Nemzeti Parasztpárt – a szerk.) listáján indult. Nem bánom, ha egyesek szidni fognak érte, de ma is szabad szemmel látható az európai és a balkáni szociáldemokrácia közötti különbség – hogyan lehetne a Kolozsvári Csoportot a teleormani bandához hasonlítani? Ki szenved? Ki fizet? Egész Románia, Máramarosszigettől Medgidiáig, Videlétől Târgu Frumosig. Felhúztam önöket?

Nem járja, hogy állandóan a leghátsó padokból választunk.

Nem járja, hogy ahányszor csak azok nyerik a választásokat, azt figyeljük, tartja-e még Románia az euro-atlanti irányt. Persze, nyilatkozatokban világbajnokok. De tettekben? Emberekben? Most, tizenöt évvel később küldesz az Alkotmánybíróság elé egy törvényt csak azért, mert Dragneából nem lehet kormányfő? Nézzük csak meg: egy elítélt nem lehet fogorvos, őr, csendőr – ezeket a tilalmakat is a Bíróság elé küldöd? Vizsgálóbizottságot hozol létre, mert nem találsz 10 milliárd lejt – figyelem! ez becslés volt –, hogy abból finanszírozd a 30 milliárdnyi alamizsnádat? Mikorra várjuk a Népbíróságokat? Mert „ügyvédünk” már van. Mumussá változtatod a titkosszolgálatokat – Dragnea: „Nem a titkosszolgálatok fogják előírni a PSD jövendőbeli kormányfőjét”; mintha a kormányfőt eddig a szolgálatok nevezték volna ki – miközben a pártod remek búvóhely volt Ceauşescu szekusai számára? Ez az igyekezet, hogy ostoba témákat dobjanak be a közvitába, ez vezet oda, hogy

Romániában nem a kormányprogramok, hanem a félelem képezi a választási vektort.

És egy kérdés, nehogy elfelejtsem: vannak Nyugaton jól teljesítő fiatalok, a közpolitikákhoz, tartós fejlődéshez, innovációhoz és oktatáshoz való hozzájárulásuk miatt díjazott románok – nekik miért nincs helyük a kormányban? Fejből tudom sorolni öt orvosszakember nevét, akik nem hamisítottak meg dokumentumokat, mint a jelenlegi egészségügyi miniszter, aki ahhoz, hogy doktori képzést vezethessen, 12 ISI-s tudományos dolgozat fő szerzőjeként tüntette fel magát – miközben csak kettőt írt. Végre gazdasági növekedésünk van – ha megnőtt a fizetésed, te vezető elvtárs, akkor kolbászt veszel belőle, vagy megerősíted, kifested és szépíted a házad, hogy felzárkózzon a nyugat-európai házak szintjére? Alamizsnákra költöd a pénzt, vagy beruházásokra?

A román szocialisták valójában egyetlen dolgot tudnak biztosra: a képzetlen embernek nincsenek kétségei, kérdései, törekvései – csak egy darab húst, egy darab kenyeret és némi cirkuszt akar. Ha képes vagy ilyesmivel lefoglalni az embereket, biztos a párt hosszú távú sikere, az országot meg vigye el a fene. Vidd le naponta a párizsi árát és az, aki életében nem olvasott egy könyvet, megjegyzi majd a neved, felfesti az arcképedet a templomok falára, vagy védelmedben még a barátainak is nekimegy; egy bajszos és rossz fogú kisebbfajta Istennek fog tekinteni, miközben te a dagadt seggeddel a kőtrónuson csücsülsz – de arra gondolok, hogy a siránkozásaid, mézes-mázasságaid és fenyegetőzéseid ellenére a Fennvaló, ebben a hidegben, egy szép kis hólyaghuruttal is lesújt majd rád.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.