Nagy Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor sajtótanácsosa

Egy nappal a bejelentés előtt még hülyeségnek nevezte a távozását.
Hirdetés

Nagy Debreczeni Hajnal kedden arról tájékoztatta a médiát, hogy január 4-től már nem ő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa, miután hétfőn a Krónikának nyilatkozva „hülyeségnek” nevezte az értesülést.

Nagy Debreczeni jelenleg az RMDSZ által létrehozott, a maszol.ro hírportált is kiadó Progress Alapítvány vezetője. Ez az alapítvány adta ki a napokban megszüntetett, korábban hetilapból portállá alakult Erdélyi Riportot is.

Kelemen Hunor sajtótanácsosa 2015-ben keveredett botrányba, akkor ugyanis kiderült, hogy évente közel 44 ezer lejes fizetést kap a Kolozsvári Rádiótól, noha a szerkesztőségben senki nem látta dolgozni. Nagy Debreczeni akkor azt mondta, nincs összeférhetetlenség a rádiós és az RMDSZ-es munkája között, később azonban lemondott közmédiás állásáról. Azonban továbbra is az RMDSZ által delegált tagja a közszolgálati televízió (TVR) igazgatótanácsának.

Nagy Debreczeni Hajnal helyett egyébként Könczei Árpád az RMDSZ-elnök új sajtótanácsosa.

 

Hirdetés