// 2025. július 19., szombat // Emília

Eltiltották a magyar diplomatákat a románok ünnepségeiről

// HIRDETÉS

Mert magyar ember mit is ünnepelhetne december elsején?

Több külföldi magyar képviseletről is úgy értesült a hvg.hu, hogy utasítást kaptak Budapestről a külügyminisztériumból, ahonnan Szijjártó Péter azt üzente: a diplomatáknak tilos a részvétel azokon a fogadásokon, rendezvényeken, amelyeket az adott államban működő román nagykövetség (Romániában értelemszerűen bármely intézmény) a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmával szervez.

A hvg.hu megkérdezte a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumot, milyen megfontolásból adtak ki ilyen utasítást, megítélésük szerint hatással lehet egy ilyen lépés a magyar-román kétoldalú kapcsolatokra, illetve részt vett-e bárki a kormányból vagy a minisztériumból a budapesti román nagykövetség hétfői ünnepi fogadásán?

A tárca válaszában úgy fogalmazott: „Mivel

a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején,

ezért a külgazdasági és külügyminiszter minden diplomatának és minden minisztériumi alkalmazottnak megtiltotta a román nemzeti ünnepségeken való részvételt". Egyben közölték, hogy Szijjártó Péter erről a döntéséről két ízben is tájékoztatta a parlamenti képviselőket: egyszer a Nemzeti Összetartozás Bizottság ülésén, egyszer pedig a Külügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság összevont ülésén.

Mindez tehát azt is jelenti, hogy

a magyar külügyminisztériumból nem volt ott senki a budapesti román fogadáson.

Az egyébként fölöttébb elegánsan zajlott, az egyik budapesti belvárosi szálloda báltermében Marius Lazurca nagykövet románul és magyarul egyaránt köszöntötte a vendégeket, a román és a magyar himnusz nyitotta meg az estet, a diplomata az üdvözlő beszédét angolul mondta el (a román, a magyar fordítást egy kivetítőn lehetett követni), majd következett egy hangverseny, ahol egy román hegedűművész Bartók, Bach és Enescu műveket játszott. Ezt követte végül a fogadás.

A nagykövet beszéde egyébként arról szólt, hogy kereken húsz éve írta alá Magyarország és Románia a kétoldalú alapszerződést, majd azt ecsetelte, miként lépett előbbre a két ország azóta főként gazdasági együttműködésben, miként lett Románia második legnagyobb exportpartnere, Magyarország pedig az ötödik a román rangsorban, milyen határ menti együttműködések vannak, miként halad a két ország például a gázvezetékek, illetve az autópályák összekötésében. Nagy-Romániáról, Erdélyről, szó sem esett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro