// 2025. július 19., szombat // Emília

Ha nincs protekciód, nem kapsz életmentő szervet

// HIRDETÉS

Rendkívül súlyos dolgokat mondott ma maga az egészségügyi miniszter.

Súlyos szabálytalanságokat észlelt a kormányfő ellenőrző testülete az Országos Szervátültetési Ügynökségnél (ANT) – közölte Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter szombaton. 

A szaktárca sajtótájékoztatóján Voiculescu azt mondta, a szervek kiosztásakor semmiféle egységes kritérium nem érvényesül, a vonatkozó törvényeket pedig nem tartják tiszteletben. Az ellenőrzés során arra derült fény, hogy a szabályzat dacára 

nincs országos várólista az egyes szervekre, ezeket csak szokásjog alapján osztják ki, és a betegeknek nem biztosítanak esélyegyenlőséget. 

Voiculescu hozzátette, felmerült a gyanú, hogy a szervekhez nem mindig az orvosi prioritások alapján, tehát nem korrekt módon jutnak hozzá az átültetésre váró páciensek. Elmondta, a 2014-ben egyik központban és egyetlen típusú betegségterületen végrehajtott szervátültetések 60 százalékának olyan személy volt a haszonélvezője, aki abban az évben került fel a várólistára, miközben a listán 2005 óta is várakoznak egyesek. 2015-ben ugyanúgy egy intézet átültetéseinek haszonélvezői abban az évben iratkoztak fel a várólistára.

A szaktárca vezetője kijelentette, értesítette az illetékes hatóságokat a szabálytalanságokkal kapcsolatban. Ugyanakkor felhívást intézett a politikusokhoz, hogy egy ilyen kényes ügyet, amelyben emberéletekről van szó, ne használjanak fel a választási kampányban. 

„Amikor az életed függ egy szervtől, nem lenne szabad hogy számítson, hogy temesvári, kolozsvári vagy-e. És annak se lenne szabad jelentősége legyen, hogy egy bizonyos ember által vezetett szervátültetési központ páciense vagy-e. Annak se lenne szabad nyomnia a latban, hogy ismertebb személyiség vagy, mint a többi beteg a várólistán” – fogalmazott az egészségügyi miniszter. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro