A román alkotmány és jogrend rendelkezései elég nagylelkűek ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségeknek ne legyen okuk túl sok panaszra. Románia az első között írta alá a Nemzeti Kisebbségek Védelmének Keretegyezményét, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját és – részben – úgy alakította át jogrendjét, hogy lehetővé tegye ezen szerződések és megállapodások általános elveinek befogadását. E dokumentumok aláírásával gyakorlatilag minden alapvető jogot és szabadságot szavatolnak a nemzeti kisebbségeknek, a kollektív jogokat is beleértve.

Ennek ellenére Emil Boc betiltott egy nyilvános kampányt,

mellyel emberi jogi aktivisták egy csoportja a többnyelvűségről és a multikulturalizmusról kívánta felvilágosítani a közvéleményt. Annak megértéséhez, hogy miképpen jutottunk ide és miért különleges a kolozsvári helyzet, 15 évet vissza kell mennünk az időben.

Románia különösen 1996 után kezdte jó irányban megváltoztatni a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politikáját. Új törvényeket fogadtak el, melyek célja a már 1995-ben ratifikált Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezménynek a végrehajtása volt. Fontos pillanat volt, amikor 2001-ben elfogadták a helyi közigazgatásról szóló törvényt, annak végrehajtási utasításaival együtt. Ez a törvény a 17. cikkely 1. bekezdésében szavatolta, hogy: „Azokban a közigazgatási-területi egységekben, ahol a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok aránya meghaladja a lakosok számának 20 százalékát, a helyi közigazgatás hatóságai biztosítani fogják a velük történő érintkezés során az anyanyelv használatát is, az alkotmány, a jelen törvény és a Románia által elfogadott nemzetközi megállapodások rendelkezéseinek megfelelően.” A törvény végrehajtási utasítása 4. cikkelyének 1. bekezdése szerint: „Azokon a településeken, ahol egy adott nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok aránya meghaladja a lakosok számának 20 százalékát, biztosítani kell a település nevének az adott kisebbséghez tartozó polgárok anyanyelvén történő feliratozását is.” A törvény melléklete Kolozsvárt is felsorolta az érintett települések között, hiszen az addigi utolsó (1992-es) népszámlálás adatai szerint a magyar kisebbség aránya 22 százalék körüli volt. Azonban annak idején, sajnálatos módon, az ultranacionalista Gheorghe Funar volt a polgármester, ami lehetetlenné tette a törvény alkalmazását.

Ma a jogprofesszor Emil Boc megtagadja ennek az igazságtalanságnak a kijavítását,

oly módon értelmezve a román jogrendet, amelyet legalábbis furcsának lehet nevezni. Konkrétan azt állítja, hogy „vannak hazai törvényeink, melyek nem teszik lehetővé ezeknek a tábláknak a kihelyezését”. Az igaz, hogy a kolozsvári magyar kisebbség ma nagyjából 17 százalékot tesz ki. De a város polgármestere semmibe veszi a 131. cikkelyt, mely szerint az anyanyelv közigazgatási használatára vonatkozó rendelkezések „abban az esetben is érvényesek maradnak, ha a jelen törvény hatályba lépése után, különböző okok miatt, a valamely nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok aránya a 19. cikkelyben előírt arány alá csökken”. Más szóval, ha a törvényt 2001-ben végrehajtják (a magyar kisebbség arányának 20 százalék alá csökkenését mutató első népszámlálás eredményeit 2003 júliusában tették közzé), akkor Kolozsvárnak továbbra is kétnyelvűnek kellene lennie.

Az Emil Boc állításaiban szereplő másik pontatlanság az, hogy a törvény csak a 20 százalékos küszöb elérése esetén teszi lehetővé a kétnyelvű feliratok elhelyezését.

A törvény valójában nem tiltja a táblák elhelyezését,

hanem kötelezi a helyi hatóságokat a kihelyezésükre, amennyiben teljesül ez a feltétel. Így lehetséges, hogy olyan városokban is elhelyeztek ilyenfajta táblákat, ahol a kisebbségek már nem túl jelentősek. (Temesvár neve németül, magyarul és szerbül is ki van írva; Nagyszebenben, Nagybányán és Brassóban német és magyar nyelvű feliratok is vannak és így tovább.) Emil Boc jogprofesszornak ebben esetben meg kellene magyaráznia, hogy a kérdéses városok polgármestereit miért nem büntették még meg.

Harmadsorban nemcsak a helyi közigazgatásról szóló törvény ró ilyenfajta kötelezettségeket a román államra. A Nemzeti Kisebbségek Védelmének Keretegyezménye (11. cikkely 3. bekezdés) a következőképpen rendelkezik: „Azokban a térségekben, ahol egy adott nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok hagyományosan jelentős számban élnek, a felek a saját jogrendjükön belül, adott esetben a más államokkal kötött megállapodásokat is beleértve, és specifikus körülményeiket figyelembe véve, erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a települések hagyományos nevét, az utcák nevét és a közönségnek szánt más topográfiai jelzéseket a kisebbségi nyelven is megjelenítsék, ahol elegendő igény van az ilyenfajta jelzésekre.” A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája a következőképpen rendelkezik a 10. cikkelyben: „Ami azoknak a térségeknek a helyi vagy regionális hatóságait illeti, ahol a regionális, vagy kisebbségi nyelveket beszélők elengedő számban vannak ahhoz, hogy indokolják az alább részletezett lépéseket, a Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy megengedik és/vagy bátorítják: (g) a földrajzi nevek regionális vagy kisebbségi nyelvű hagyományos és helyes használatát vagy elfogadását, ha szükséges, a hivatalos nyelvű megnevezés mellett.” Kolozsvár megfelel az összes kritériumnak: az ottani magyar közösség történelmi közösség (a XX. század elején magyar többség volt), csaknem 50.000 főről van szó, a város pedig a romániai magyar kisebbség egyik legfontosabb kulturális központja. Ezen kívül

egy helyi kezdeményezés már évek óta kéri az ilyenfajta feliratok elhelyezését.

Sőt, Románia alkotmányának 20. cikkelye szerint, „ha ütközések vannak az alapvető emberi jogokra vonatkozó, Románia által is aláírt paktumok és szerződések, valamint a belső törvények között, akkor a nemzetközi szabályozások élveznek elsőbbséget, kivéve akkor, ha az alkotmány, vagy a belső szabályozások kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaznak”. Márpedig a nemzeti kisebbségek jogai részét képezik az emberi jogok rendszerének, a román jogrend pedig nyilvánvalóan kedvezőtlenebb rendelkezéseket tartalmaz a nemzeti kisebbségek jogainak ezen aspektusára nézve[3]. Következésképpen a Keretegyezmény és az Európai Charta a román jogrend felett állnak.

Más szóval, Emil Boc egyetlen mondatával azt bizonyítja, hogy vagy nem ismeri a román jogrendet, vagy inkább semmibe veszi azt, olyan érvelést használva, amelyet könnyen megcáfolhatna az, aki jóhiszeműen értelmezi a törvényszövegeket. Nem igaz, hogy a törvények nem engedik meg e feliratok elhelyezését, ellenkezőleg, létezik egy Románia által aláírt és ratifikált nemzetközi jogrend, mely arra kötelezi, hogy akár Kolozsváron is kihelyezzen ilyen feliratokat. Még azt is megemlítem, hogy ez a korlátozó jogrend nem akadályozta meg a polgármesteri hivatalt abban, hogy 2015-ben egy Üdvözöljük városunkban! feliratot helyezzen el hét nyelven: románul, koreaiul, angolul, franciául, németül, spanyolul és oroszul. A magyar nyelvű változatot tüntetőleg nem helyezték ki.

A visszaélések itt nem érnek véget. A Klúzs Napoka-i helyi közigazgatás nemcsak megtiltja a kétnyelvű feliratokat, de

a polgárokat még attól is eltiltja, hogy a kihelyezésükért küzdjenek.

A polgármesteri hivatal múlt héten egy ilyen kampányt akadályozott meg, melyet egy helyi akciócsoport kezdeményezett. A helyzet megértéséhez újra vissza kell mennünk az időben.

A Muszáj-Musai csoport 2016-ban támogatást nyert egy projekthez egy olyan program keretében, melyet éppen a kolozsvári polgármesteri hivatal kezdeményezett és a kolozsvári Közösségi Alapítvány irányított. A projekt célja a multikulturalizmus ügyének hirdetése a Polgármesteri Hivatal és a Tömegközlekedési Vállalat (CTP) reklámfelületein volt. (A program szabályzata itt elérhető. Figyelemre méltó, hogy az érdeklődők részéről ez a projekt kapta a legtöbb szavazatot.)

Mostanra már a megvalósításnál kellene tartaniuk. Csakhogy a városháza egy sor visszaélés segítségével egyszerűen megakadályozta ezt. Előbb a kezdeményező-csoport egyik önkéntesét bántalmazta és megfenyegette a CTP egyik alkalmazottja, amikor a cég székházába ment, hogy aláírja a kampány lefolytatásához szükséges szerződést. Az alkalmazott akkor vált agresszívvé, amikor meglátta, hogy a szerződés a kétnyelvű feliratokra vonatkozik és megpróbálta erőszakkal kitépni a szerződést az önkéntes kezéből.

Az incidens után Emil Boc a következő nyilatkozattal állt elő:

„Neag igazgató úr [a CTP igazgatója] nem követett el semmilyen törvénysértést, amikor a szükséges engedély továbbítását és annak a városházi főosztály szintjén történő ellenőrzését kérte a polgármesteri hivataltól, hogy a plakátot engedélyezte-e az a személy, akinek ez a hatáskörébe tartozik. A választ a lehető leghamarabb eljuttatjuk önökhöz. Neag igazgató úr szabályosan járt el, amikor ezeket az információkat igényelte a polgármesteri hivataltól, mert a tömegközlekedési járműveken elhelyezett bármilyen dolog esetében a fizikai kihelyezés az ő feladatuk, de a tartalmat a polgármesteri hivatal szakfőosztálya cenzúrázza, idézőjelben mondva, vagy ellenőrzi a törvényességét. Annak megvizsgálását kérte, hogy mi engedélyeztük-e, konzultálni fogunk és majd válaszolni fogunk önöknek, ezért ő nem mondhat többet, mert a labda most a polgármesteri hivatalnál van.”

Más szóval, bár a Muszáj–Muszai csoport betartott minden törvényes lépést és megkapta az engedélyt a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól (amit az ActiveWatch számára megerősítettek), a CTP igazgatója úgy ítélte meg, hogy nem árt még egyszer ellenőrizni, a hierarchiában magasabban álló intézmény alkalmazottja rendelkezett-e a megfelelő hatáskörökkel a plakát engedélyezéséhez, saját kénye-kedve szerint megkérdőjelezve a polgármesteri hivatal aláírásait és pecsétjeit. Ez egy teljes mértékben nevetséges állítás és nagyon nagy rosszindulatról és kettős mércéről tanúskodik.

A kampány leállítására vonatkozó döntés pénteken született meg, amikor a városháza szóvivője kijelentette: „Klúzs-Napoka munícipium Polgármesteri Hivatala, miután megvizsgálta a Musai-Muzsai (az elírás az eredeti szövegből származik – a szerk.) egyesület által a CTP és a polgármesteri hivatal felületein a Comm’On Cluj (ez az elírás is az eredeti szövegből származik – a szerk.) program keretében megjeleníteni szándékozott plakátot, azt közölte a program kezelőjével (a Kolozsvári Közösségi Alapítvány és a Pont Csoport), hogy kötelessége megbizonyosodni arról, hogy a finanszírozott projektek betartják a verseny szabályzatát és a Romániában hatályos törvényeket. A plakát tartalma egy olyan témára vonatkozik, melyet jelenleg a romániai bíróságok vizsgálnak.”

Más szóval, bár a projektet a program szabályzatának megfelelően engedélyezték és a legtöbb szavazatot kapta,

a helyi közigazgatás önkényesen és visszaélő módon úgy döntött, hogy erőszakkal befogja a szájukat

és gyakorlatilag a szerződés felbontását követeli, nevetséges indokokra hivatkozva: azt sugallják, hogy nem tartották be a verseny szabályzatát, nem ellenőrizve ezt az összes projekt esetében, illetve azt, hogy állítólag nem tartja be a hatályos törvényeket, nem pontosítva, hogy mely törvényekről van szó. Ami a pert illeti, az igaz, hogy több polgár beperelte a városházát a kétnyelvű feliratok miatt, de ez nem lehet indok e kampány betiltására.

A törvény betartásával kapcsolatos érvek képmutatóak és azt hiszem, hogy az e cselekedetek mögötti motivációk egyszerűen sovének. Nyilvánvaló, hogy Emil Boc nem tanult semmit az Európa Kulturális Fővárosa cím elvesztéséből és nem tud túllépni magyarellenes késztetésein. Ez oda vezet, hogy Kolozsvár jelenleg szembemegy a nemzeti kisebbségeknek sok jogot biztosító román alkotmányos renddel. Ebben, sajnos, nincs egyedül.

[1] A valamely nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok helyi közigazgatásban való anyanyelvhasználatára, a 2001. 11. 27-i 215/2001. számú, a helyi közigazgatásról szóló törvénybe foglalt rendelkezések végrehajtási utasítása.

[2] A valamely nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok helyi közigazgatásban való anyanyelvhasználatára, a 2001. 11. 27-i 215/2001. számú, a helyi közigazgatásról szóló törvénybe foglalt rendelkezések végrehajtási utasítás 19. cikkelyének megfelelően.

[3] Az Európa Tanácsnak a Regionális, vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája rendelkezéseinek végrehajtásával foglalkozó szakértői bizottságának a jelentése rámutat arra, hogy a 10. cikkely alkalmazásához előírt 20 százalékos küszöb túl magas (35. cikkely).

A Muszáj–Muszai által javasolt plakát illegális tartalma:

1. A kolozsvári magyarok tudnak románul, akkor hát miért fontos magyarul is kiírni, hogy Kolozsvár? A többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése nem a román nyelv ismeretének a hiánya miatt indokolt. A többnyelvű hivatalos helységnévtáblák a különböző nyelvi közösségek elfogadottságát, baráti együttélését és a kölcsönös tiszteletet vállalja fel. 

2. Nem törvénytelen kiírni magyarul is, hiszen a magyarok aránya nem éri el a 20%-ot Kolozsváron? Nem. A hatályos törvények semmilyen esetben sem tiltják meg, hogy egy kisebbségi nyelven kiírják egy település nevét. Sőt, Kolozsvár esetében kötelező a tábla kihelyezése. Lásd: 215/2001-es Közigazgatási Törvény 76. és 131. cikkely; 1206/2001-es Kormányrendelet.

3. Miért kérnek a magyarok annyi jogot, hiszen egy kisebbségnek sincs annyi joga, mint a magyaroknak Romániában? Ez egy tévhit, ugyanis például csak Európában a finnországi svédek vagy az olaszországi németek nyelvi jogai sokkal kiterjedtebbek, mint a romániai magyaroké. A tábla kihelyezéséhez nem kell új jogokat adni, csak a meglévőeket elismerni és betartani. 

4. A magyarországi románoknak vannak román feliratú helységnévtábláik? Igen, például Méhkeréken találhatunk magyar-román, kétnyelvű helységnévtáblákat. Magyarországon, a romániai 20% helyett, már 10%-os kisebbségi arány esetén is kötelező kihelyezni a kisebbség nyelvén a helység nevét.

5. A kolozsváriak többsége támogatja vagy ellenzi a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését? A Casa de Cercetări Sociologice Transilvania (CCST) által végzett felmérésből kiderül, hogy a kolozsváriak 40,22%-a támogatja, 35%-a semleges állásponton van és csupán 24,68% vélekedik negatívan a többnyelvű táblák kihelyezéséről.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.