// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Együttműködik a Sapientia a Veritas Történetkutató Intézettel

// HIRDETÉS

Többek között azért is, hogy a szovjet kényszermunkára hurcolt magyar civilek története bekerüljön a történelemtankönyvekbe.

Együttműködési megállapodást írt ma alá Dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja és Prof. Dr. Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója. 

A 2014-ben alapított Veritas Intézet pár hónapja mutatkozott be a Sapientián, és ez az egyetem lett az intézet első külhoni partnere, mondta el Szakály Sándor történész az aláírás után. Szerinte az 1867-es kiegyezés után egységes Kárpát-medencei történelemben lehet gondolkodni, ennek kutatását és a kutatási eredmények megosztását segíti elő a ma aláírt megállapodás.

A két intézmény közös kutatásokat, konferenciákat és kiadványokat tervez, vezetőik azt szeretnék, ha a Veritas kutatói Kolozsvárra látogatnának előadni, és a Veritas is fogad kolozsvári kutatókat, ahogy erre már volt is példa.

Bár nincs történelemszak a Sapientián, de nagyon erős a kutatói kollektíva, amely az Európai Tanulmányok Tanszék körül csoportosul, mondta Tonk Márton. A Gulág-kutatások eredményét előadásokon és kiállításokon ismertették meg a kolozsvári közönséggel.

Az egyik közös cél az, hogy a szovjet táborokba és kényszermunkára elhurcolt magyarok története kerüljön bele a román és magyar történelem tankönyvekbe, ugyanisa  hazaiakból teljes mértékben hiányzik, és a magyarországiak sem szentelnek pár bekezdéssel többet a témának - mondta Murádin János Kristóf történész, kari kancellár.

Az ő felhívására és irányításával jött létre az a kiállítás a kolozsvári Gulág-túlélők emléktárgyaiból az egyetem előcsarnokában, amely a kolozsvári Gulág-múzeum alapja lesz. A táborokból hazahozott tárgyakat bemutató tárlók között nyílt meg ma a budapesti Magyarság Háza vándorkiállítása ugyanebben a témában, Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 címmel. A kiállítás november 18-ig tekinthető meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.