Ő a férfi, aki lázba hozta a népszavazás előtt Magyarországot. Videóval!
A családjával együtt visszahúzódónak ismerik a magyarországi Karmacson azt a fiatal férfit, akit a sajtóinformációk szerint a Teréz körúti robbantással összefüggésben fogtak el szerdán.
Ez az a karmacsi családi ház, ahol a TEK elfogta a feltételezett elkövetőt|Fotó: Varga György/MTI
Az MTI tudósítója csütörtökön a Zala megyei településen több helybéli lakostól is úgy értesült, hogy a család nagyjából egy évtizede él a településen. Többnyire távolságtartónak tartják őket. Az apa és új felesége egy közeli településen tanít, illetve a családfő ingatlanközvetítéssel is foglalkozik, a huszonéves gyanúsítottnak pedig egy néhány évvel fiatalabb húga is van. Elvált édesanyjuk a fővárosban él.
Kelemen István, a település polgármestere elmondta: az apa egy éven át Karmacs polgármestere volt, mandátuma azért szűnt meg, mert a képviselő-testület az önfeloszlatás mellett döntött. Az időközi választáson mást választottak polgármesternek a szavazók.
Kelemen István azt mondta: a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdai akciójáról nem sokat tudnak, ugyanis azt az utcarészt, ahol a család háza áll, lezárták szerda délután. Ismeretei szerint a fiatal férfit nem ott fogták el, legfeljebb házkutatást tarthattak a családi házban.
Itt pedig megtekintheti, hogyan fogták el a terrorelhárítók a robbantót:
Az MTI által megszólított karmacsiak közül egy férfi – aki szomszédja a családnak – azt mondta: az elmúlt 10-15 napban többször is látta a „magának való” fiatal férfit, és nemcsak otthona környékén, de a faluban is.
Az eddig nyilvánosságra hozott felvételek alapján úgy vélekedett, hogy azokon valóban a huszonéves karmacsi fiatal van.
Azt többen is elmondták, hogy a történtek miatt leginkább a fiatal férfi családját sajnálják, hiszen a gyanúsítás leginkább nekik árthat, az ő életüket nehezíti meg főként ez a teher.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.