António Guterres lesz az ENSZ főtitkára 2017-től

A baloldali portugál politikus, volt miniszterelnök hazai karrierje után tíz éven át vezette az ENSZ menekültügyi főbiztosságát.
Hirdetés
Az ENSZ közgyűlés megválasztotta Ban Kimun utódját, a volt portugál miniszterelnök António Guterrest, aki 2017-től öt évig tölti be a tisztséget. Egy héttel ezelőtt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag támogatta Guterres kinevezését, a döntést azonban a 193 tagú közgyűlésnek kellett meghoznia. 
 
Guterres politikai pályafutását az 1974-es portugáliai „szegfűs forradalom” idején kezdte, tekintélyes baloldali politikusként vonult be a portugál történelembe. Guterres 1995-2002 között volt Portugália miniszterelnöke, majd 2005 és 2015 között az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a vezetője volt.
 
Az ENSZ-en belül széles elismertségnek örvend, kiváló szónok hírében áll, és az emberi jogok elkötelezett támogatója. Hatékony menedzsernek tartják, a menekültügyi főbiztosság székhelyének fenntartási költségeit 50 százalékkal csökkentette, miközben a szervezet egyre több menekülttel tudott foglalkozni.
 
A főtitkári posztot ezúttal meghirdették, a pályázóknak pedig a közgyűlés előtt tartott nyilvános meghallgatásokon kellett kifejteniük terveiket. Guterres jelölését egyes ENSZ-diplomaták nem fogadták kitörő örömmel, mert vagy nőt, vagy közép-kelet-európai politikust láttak volna szívesebben.
 

 

Hirdetés