Kövesi feltételezett plagizálásának ügyét vizsgálja az ügyészség

Sebastian Ghiță önfeljelentése után az ügyészség kihallgatja a Kövesi doktori dolgozatát ellenőrző bizottság tagjait.
Hirdetés

Intellektuális közokirat-hamisításra való felbujtás vádjával ismeretlen tettes ellen indított eljárást az ügyészség, miután Sebastian Ghiţă parlamenti képviselő, médiamágnás önfeljelentést tett Laura Codruța Kövesi doktori dolgozatával kapcsolatosan. Azt állította, hogy 2012-ben, több magas rangú politikussal közösen, tagja volt annak a testületnek, amely a főügyész doktori disszertációját érintő plágiumvád kivizsgálásával volt megbízva. Szerinte a bizottság hamis jelentést tett a plágiumról.

Az első személy, akit kihallgattak az ügyben, az önfeljelentő volt. Sebastian Ghiţă az ügyészségről való távozásakor azt nyilatkozta, hogy tanúként hallgatták ki, és a közeljövőben más személyeket is meghallgatnak, akik igazolni tudják az általa elmondottakat. Azt is jelezte, bizonyítékokat fog átnyújtani az ügyészségnek arról, hogy Laura Codruța Kövesi plagizált dolgozata megírásakor. Elmondta: a kihallgatáson megnevezte azokat a személyeket, akik még a bizottság tagjai voltak.

A sajtó érdeklődésére elmondta: nem érti Klaus Iohannis miért politikai ügyként kezeli az esetet, miközben ez egy jogi probléma – annak ellenére, hogy Kövesi most úgy viselkedik, mint egy politikus. „Bármilyen jó is legyen Iohannis és Kövesi viszonya, Iohannis nem tudja a törvények fölé helyezni a főügyészt” – fogalmazott. A médiamágnás politikus, akinek több korrupciós dossziéja is van a DNA-nal, korábban elítélően nyilatkozott arról ahogyan az oktatási minisztérium, illetve az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) kezeli a plágiumvádakat.

Hirdetés