Ezért nem elfogadható.
A magyar nemzetpolitikai államtitkár szerint a kényszerbetelepítés veszélyt jelent az őshonos nemzeti kisebbségekre, ezért nem elfogadható.
Potápi Árpád János a Kisebbségi érdekvédelem a nemzetközi porodon címmel, kedden Budapesten rendezett konferencián kijelentette: az esetleges betelepítés a Kárpát-medencében minden magyar és nem magyar polgárra veszélyt jelent.
Ezért fontos, hogy világosan megfogalmazzák, kinyilvánítsák a közelgő, október 2-i népszavazáson ezzel kapcsolatos véleményüket, és emlékeztessék az uniót, hogy elsősorban az európai identitást kell védenie - hangsúlyozta.
Az államtitkár kitért arra, hogy az összeurópai kisebbségvédelmi szövetségként működő Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) 90 tagszervezete közül 7 magyar. Az, hogy a magyar tagszervezetek aránya ilyen magas, jelzi, hogy a magyarországi nemzetiségek és a külhoni magyarok nem tétlenkednek, nem minden esetben a magyar kormány segítségére várnak, hanem maguktól is próbálják kiharcolni az őket megillető jogokat. Ehhez a munkához Magyarország kormánya igyekszik megteremteni a megfelelő hátteret - jelezte az államtitkár a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán.
Az államtitkár szerint a FUEN az európai szinten kifejtett lobbi tevékenységével jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek mai napig megoldatlan helyzetére irányítsa. A FUEN munkájában arra törekszik, hogy közelebb vigye az Európai Uniót, annak működését az európai polgárokhoz - emelte ki az államtitkár.
Kántor Zoltán, a kutatóintézet vezetője rámutatott: a helyzet 1990 óta valamelyes pozitív irányban változott, de még mindig nem állítható, hogy a nemzetközi porondon a kisebbségek olyan jogokat élveznek, amely reprodukciójukhoz elégségesek. Ezért folyamatos küzdelem, tágítani a lehetőségeket, megjeleníteni a kisebbségi érdekeket és tájékoztatni a nyugat-európai országokat - mondta, hozzátéve: ez érvényes az Európai Parlamentre, az Európa Tanácsra, a bilateriális egyezményekre egyaránt.
Vincze Loránt, a FUEN elnöke azt mondta: a kisebbségvédelemben ritka a látványos siker, de a civil szervezet a maga eszközeivel lépésről-lépésre igyekszik előre haladni. Lobbi-szervezetként azt szeretnék, ha európai keretben a nemzeti kisebbségek védelméről több szó esne és megszületnének a szükséges intézkedések - mondta, hozzátéve: megoldatlan kérdések ma már elsősorban ebben a térségben vannak. Fontosnak tartotta, a védőintézkedések olyanok legyenek, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat legalább megállítsák.
Az uniót illetően nagy lehetőségként tekintettek a lisszaboni szerződésben rögzített európai polgári kezdeményezésre. Ugyanakkor ez az eszköz nem úgy működik, ahogy kellene - jegyezte meg.
Kitért azon célkitűzésükre is, hogy a többség-kisebbség között megrekedt párbeszédet kimozdítsák, ami különösen jellemző Erdélyben, de hasonló problémák vannak Felvidéken is.
Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke kiemelte: az elmúlt 100 év nem kényeztette el a kisebbségi sorsra jutott magyarokat. Közösség legyen a talpán, amelyik képes ezt túlélni, és a következményeket a mai napig érzik.
A rendszer kishitűségre szoktatta őket - állapította meg, hozzátéve: jogaikért akkor tudnak eredményesen fellépni, ha tudatában vannak annak, hogy mi jár nekik.
Kifejtette: a magyar nemzeti kisebbség jogilag Szlovákiában nem létezik, nem ismerik el őket államalkotó nemzetiségként. Ez ugyanakkor megilletné őket - rögzítette.
Kitért arra is, hogy a kisebbségi közösségek számára azokat a jogköröket nem biztosítják, amelyek a saját ügyeik intézésében való érdemi részvételt lehetővé tenné. Csak látszatra van beleszólásuk, a parlamentben a nemzetiségi képviselőknek ellenzékben csak elenyésző lehetőségeik vannak.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.