Amerikába menekülnek a romák az itteni üldöztetések elől

Megsokszorozódott a romániai roma menedékkérők száma Kaliforniában. Már Nyugat-Európában sem érzik biztonságban magukat, és ehhez a migránsválságnak is köze van.
Hirdetés

A romániai romák üldöztetéséről közölt cikket a Bloomberg amerikai hírügynökség rossz fénybe tüntetve fel nemcsak a romániai, hanem az európai hatóságokat is. A cikk abból indul ki, hogy egyre több romániai roma menedékkérő érkezik az Amerikai Egyesült Államokba, azt állítva, üldözik őket Európában.

Elsősorban az ország délnyugati csücskében található Kaliforniában növekedett meg a roma menedékkérők száma – közölte a hírügynökség az amerikai illetékes hivatalokra és emberi jogi szervezetekre hivatkozva.

2016-ban mintegy 1800 romániai bevándorlót kapcsoltak le az USA déli határánál,

ami ugrásszerű növekedést jelent az előző évi 400-hoz képest. Nyolc évvel ezelőtt ez a szám legfeljebb pár tucatot jelentett.

A hírügynökség szerint a Szíriából és más országokból érkező menedékkérők miatt csökkent az európai hatóságok toleranciaszintje a romákkal szemben, megnőtt a bevándorlóellenesség, és erősödtek a neonáci mozgalmak. Roma táborokat számoltak fel, erőszakkal léptek fel még a roma gyerekekkel szemben is. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy

a romák átkeljenek a Atlanti-óceánon, azt remélve, hogy Amerikában békére lelnek

– írja a Bloomberg.

Hirdetés

A San Diego-i határrendészet 20 fős vezetett csoportokat tartóztatott fel a határnál, melynek tagjai azt állítják egy Romániában üldözött kisebbséghez tartoznak. A hírügynökség által megkérdezett bevándorlásügyi, kisebbségügyi szakértők emlékeztetnek: a romákkal szembeni előítéletesség minden európai országban jelen van. Svédországban például betiltanák a koldulást, amely sok romának jelent megélhetést, Franciaországban felszámolták a romatáborokat. Kanada 2012-ben új menekültügyi szabályozást vezetett be, miután több ezer magyarországi roma keresett itt menedéket, sokan

szándékosan megtévesztve a helyi hatóságokat.

Az Amerikai Egyesült Államokba érkező romániai romák többsége Los Angeles közelében telepedik meg: egyesek lakást bérelnek, mások sátrakat állítanak fel a közterületeken. A cikk szerint van, aki biztonsági őrként helyezkedik el, vagy mosogat egy étteremben, de olyan is van köztük, aki a város utcáin koldul.

Hirdetés