Rendelkeznek-e az arabok öngyilkos génnel?

Hajlamosabbak az arabok az öngyilkos terrorista merényletekre, mint más népek? Vannak olyan pszichológiai vonások, melyek elősegítik a radikalizálódást? A román nép pszichológiája című kötet szerzője, Daniel David két olyan jellemvonást mutatott ki, melyek – bizonyos körülmények között – ilyen szélsőséges tettekhez vezethetnek.

Az Európát megrázó terrorista támadásokban az a legfélelmetesebb, hogy az érintett személyek nem rendelkeznek túlélési ösztönnel és habozás nélkül elfogadják, hogy a merényletben meghalnak. Egy ilyen személy halálos fegyverré tud változtatni egy teherautót vagy egy repülőt, ahogy az nemrég Nizzában vagy 2001-ben New York-ban történt.

Bár Európa nem szenvedett hiányt saját terroristákban, hisz ott van a norvég Anders Behring Breivik, az Ír Köztársasági Hadsereg, a spanyol (valójában baszk! – a szerk.) ETA, ezek tevékenysége nem feltételezte programszerűen a merénylő halálát is.

Ilyen körülmények között a terrorista önfeláldozása az iszlám terrorizmus jellemzője. A román nép pszichológiája című könyv szerzőjétől, Daniel David kutatótól, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesétől azt kívántuk megtudni, hogy a muzulmán arabok rendelkeznek-e olyan jellemvonásokkal, melyek hajlamosabbá teszik őket ilyen öngyilkos tettekre: „Azt nem mondanám, hogy ez egy specifikus jellemvonás. Nekünk, európaiaknak is voltak olyan embereink, akik készek voltak feláldozni magukat, gondoljon a templomos lovagokra, akik halálig harcoltak; a Keleten túl gondoljon a japánokra, akiknek kamikaze pilótáik voltak. Ez a tendencia gyakorlatilag különféle népekben megvan, rassztól vagy kultúrától függetlenül. Az a lényeg, hogy mennyire hangsúlyos ez a tendencia, ez pedig a kérdéses nép társadalmi-gazdasági és kulturális körülményeitől függ.”

Az első öngyilkos merénylők

„A terület egyes szakértői szerint az öngyilkos terrorizmus modern jelenség – ami a bombás merénylők esetében igaz is, de alapvetően az öngyilkos terrorizmusnak nagy hagyománya van. Az olyan csoportok, mint az asszaszinok és a zelóták nagyon ritkán vagy egyáltalán nem hagytak kiutat a terroristának”, írja David Wright-Neville kutató, az ausztráliai Monash Egyetemen belüli Globális Terrorizmus-kutatási Központ (GTRC) volt igazgatója A terrorizmus Lexikona című könyvében.

Amikor a zelóták – egy zsidó népen belüli szekta, akik időszámításunk első évszázadában tevékenykedtek Palesztinában, és akiket a történészek az első terroristáknak tartottak – a názáreti piactéren elvágták a római katonák torkát, kősziklaként a helyszínen maradtak és megvárták a cselekedeteik miatti megtorlást. Ezt a viselkedést az önkéntes öngyilkosok egész történelme során megtaláljuk, az egyik legaljasabb ilyenfajta szervezet egy síita iszlám szekta tagjaié, az asszaszinoké volt, akik a XII. században tevékenykedtek, mutat rá Gerard Chaliand A terrorizmus története az ókortól az al-Kaidáig című könyvében.

Az élet ára a kollektivista társadalmakban

Daniel David azt állítja, hogy a közel-keleti népekben vannak bizonyos pszichológiai jellemvonások, melyek bizonyos társadalmi-gazdasági körülmények között olyan szélsőséges gesztusokhoz vezethetnek, mint az öngyilkos terrorizmus. Az arab népek egyik jellemvonása a kollektivizmus, a nyugati államokat uraló autonomizmussal szemben.

„Nagy különbség van az autonóm és a kollektivista társadalmak között. A nyugati térségben az autonóm egyén szelleme uralkodik, ahol az egyén nagyon fontos, önmagában értéket jelent, önmagában egy világ, életét meg kell védenie és érvényesítenie kell. Egy kollektivista struktúrában az egyén alárendelt a csoportnak és így élete – néha – kevésbé fontos, ha a csoport túléléséről van szó. Egy ilyenfajta társadalomban az egyének számára sokkal könnyebb egyéni áldozatot elfogadni a kollektíva vagy a csoport túlélése érdekében”, magyarázza David.

A japánok is kollektivista struktúrában élnek, de „ha gazdaságilag fejlett és magas életszínvonalú kollektivista országod van, akkor ott már nem nagyon biztatnak ilyenfajta viselkedésekre. A mai Japán is összevethető a második világháborús Japánnal. Az akkori körülmények között, a háború, a szegénység, a fenyegetettség feltételei között jelentek meg a kamikaze pilóták”, részletezi a pszichológus. Az a következtetése, hogy „a nyugati térségben az egyén autonómiája jobban felértékeli az életet, mint egy arab országokra jellemző kollektivista struktúrában”.

Milyen vagyok, és mit gondolok magamról

David másik állítása, hogy az arab országokban hangsúlyosan jelen van a hetero-összehasonlítás, vagyis az emberek másokhoz viszonyítva határozzák meg önmagukat: „Az észak-európai országokban a hetero-összehasonlítás nagyon alacsony, ők nem hasonlítják magukat az amerikaiakhoz vagy másokhoz, ők önmagukhoz viszonyulnak. A Közel-Kelet térségében nagyon magas a hetero-összehasonlítás szintje. Nagyon gyakran hasonlítgatják magukat másokhoz, általában véve a legjobbakhoz. Vallási és kulturális ambíció szempontjából is felsőbbrendűeknek és nagyon fontosaknak tartják magukat, márpedig a világ folyamatosan azzal szembesíti őket, hogy nem azon a szinten vannak, amelyiken hiszik magukat és akkor ebből frusztráció lesz. Úgy hiszik, hogy igazságtalanság éri őket.”

A 2005. júniusi, londoni merényleteket elkövető terroristák közül kettőnek a felvételeit elemezve David Wright-Neville kutató ezt a következtetést vonta le: „A terroristáknak megosztó elképzelésük volt a világról. Úgy gondolják, hogy a muzulmánokat (mi) a nem-muzulmánok (ti) elnyomták, ezért fel kell őket szabadítani.” A pszichológus azt állítja, ez a tendencia, vagyis a másokhoz hasonlítás és hátrányos bánásmód érzése nemcsak az arab országokra jellemző, hanem „a homo sapiens minden kultúrájában jelen van, de bizonyos körülmények kihangsúlyozhatják, és szélsőséges megnyilvánulásai lehetnek”. Romániában ezt a fajta tendenciát a dákopata áramlat ábrázolja nagyon jól, mely egy túlzottan dicsőségesre festett múltat kíván legitimálni, tudományos információk hiányában mítoszokat és legendákat vesz ehhez igénybe.

Mi a köze az iszlámhoz?

Daniel David szerint az iszlámot alaptalanul vádolják a muzulmánok radikalizálásával. „Az iszlám személyes áldozattal kapcsolatos összes elemét bizonyos imámok úgy értelmezték, mintha a vallás támogatná az ilyenfajta cselekedeteket. Szerintem az iszlámnak semmi köze sincs a terrorizmushoz. Nem hiszem, hogy a muzulmán mivoltuk váltja ki ezeket a merényleteket, ezek a tendenciák és az ellenséggel való szembeszegülésnek ezek a stílusai minden országban jelen vannak, de náluk a társadalmi–kulturális és gazdasági kontextus kihangsúlyozhatja ezeket a dolgokat”, mondja a pszichológus.

Ronald Inglehart amerikai kutató azt állítja, hogy az országok közötti különbségek 70 százaléka két tengely mentén való elhelyezkedésből származik. Egyrészről van a hagyományos értékek (például vallás, házasság, nemzeti büszkeség, engedelmesség), illetve szekuláris értékek (például ráció, humanizmus, tolerancia) tengelye. Másrészt a túlélési értékek (például testi és gazdasági biztonság), illetve önkifejezési értékek (például az esélyegyenlőséggel, szabadsággal, autonómiával stb. kapcsolatos emancipációs értékek) tengelye.

A két végletet az iszlamista afrikai országok (hagyományos, túlélési fázisban lévő országok), valamint a protestáns Európa országai (előrehaladott emancipációs szakaszokban lévő szekuláris országok) jelentik. „Mondtam, hogy egy bizonyos kontextusban kihangsúlyozódnak az öngyilkos terrorizmushoz hasonló radikális megnyilvánulások. Nos, amikor kontextusról beszélünk, akkor az oktatás hiányáról és arról a szegénységről is beszélünk, melyben ezek a népek élnek”, mutat rá David.

Európa védőkarja

David az Európában született és felnevelkedett terroristákról azt gondolja, hogy ők nem integrálódtak, hanem egy nyugaton reprodukált keleti kultúrában élnek: „A Romániába érkezett arabok sokkal jobban integrálódtak, mert a mi kultúránknak vannak közös elemei a kultúrájukkal: egyformán kollektivisták vagyunk, értékeljük a hatalom koncentrálódását (az erős vezetőket kedveljük – a szerz.), nálunk is, náluk is nem a jutalmazás az elsődleges, hanem a viselkedés büntetéssel történő ellenőrzése. Romániában nem hoztak létre saját lakónegyedeket, hanem szétszóródtak a közösségben. A nyugati kultúra összeférhetetlen a kultúrájukkal, így aztán nyugaton a saját országukat vagy kultúrájukat reprodukálták. Gyermekeik egy szubkultúrában nőttek fel.”

David a megoldást illetően úgy gondolja, hogy Európának a muzulmánok integrálásához „esélyegyenlőséget kell nekik biztosítania, nem segítenie őket, vagyis hozzáférést az oktatáshoz, a munka piacához, az állam szintjén tiszteletben kell tartani a specifikus kulturális aspektusaikat, de ez nem a karácsonyfa elrejtését jelenti, hogy ne haragudjanak meg a muzulmánok, ez ostobaság”.

A pszichológus úgy gondolja, hogy Európának egyrészt tisztáznia kell és újra meg kell erősítenie az értékeit, másrészről pedig „két karral kell rendelkeznie, az egyikkel határozottan védelmezze az értékeket, nem szabad abban az illúzióban lenni, hogy ezeket nem kell megvédeni, gondoskodnia kell a segítségre szoruló gyengékről. Bármilyen túlzás vagy hódító Európához vagy a mostani béna Európához vezet. Most hiányzik a védőkar, Európa a vezetők Európájáról áttért a bürokraták Európájára, akik, mivel nem mernek kiállni az értékek mellett, bürokráciába menekülnek”.