Két olyan fotókiállítás is nyílt ma, ahol azt a Kolozsvárt láthatjuk, amelyiket már nem láthatjuk.
Vasárnap délelőtt 11-től a törökvágási református templom előterében Máthé János amatőr fotográfus képein láthatjuk viszont azokat a köztéri jelzéseket, falrészeket, épületdíszeket, amelyek a Régi Kolozsvárra utalnak – ez a kiállítás címe is.
Gondosan fotózott és feliratozott képek: két nyelven olvasható alattuk, hogy mit ábrázolnak, és az illető tárgy nagyjából vagy pontosan melyik évből származik. Az egyetlen gond, hogy kicsit magasan lógnak a képek, emiatt nem mindegyik feliratot lehet elolvasni.
Máthé János itt kiállított képein nagyjából egyenlő arányban fedezünk fel reprezentatív épületeket díszítő elemeket, illetve mindennapi használatra szánt köztéri elemeket: már rég nem működő gázlámpákat, ántivilágbeli cégek, hivatalok tábláit, rég átnevezett utcák korabeli nevét.
Utcakőnek hívjuk, de tulajdonképpen fából készült. A felirat szerint valamikor a 18. században | Fotók: Szabó Tünde
Érdemes például hétfőn nem épp öt órára, hanem kicsivel korábban érkezni a Makovecz-templomba Laczkó Vass Róberték hétmérföldes dalvándorlására, a Világénekre. Bámészkodjunk először az előcsarnokban, majd a főhajóban is, hogy később ne az architektúra vonja el a figyelmünket a közéleti sanzonoktól, mert a színész előadóestjei helyszíntől függetlenül is nagyon tömények.
Hasonló, A régi kincses Kolozsvár című kiállítással csatlakozott a Kolozsvári Magyar Napokhoz a Szabók bástyájában működő Városi Kultúra Központja. A bástyamanzárdba zsúfolt tárlatocskát vasárnap délután nyitották meg, és ugyan nagyjából tízen tartózkodtunk egyszerre a gerendapadláson, mégse tudtunk úgy arrébb lépni a következő képhez, hogy ne ütközzünk egymásnak.
Maguk a képek nagyon régi fotók, rajzok, képeslapok felnagyított fényképei. Az épületek ugyan ismerősek rajtuk, de a térszerkezet, tömegközlekedés, üzletek, emberek már rég nem azok. A legrégebbiek a 19. század elejéről, a legújabbak a két világháború közötti időszakból származnak.
Ez például az egyik legrégebbi kép a városi tömlöccel, ami azért nem ismerős, mert ugyan megvan, de nem nyilvános helyen: valahol a Fulton hotel mögött dugdossák. Ezt sem az egynyelvű feliratból tudjuk, hanem a kiállítás egyik kurátorától. Szintén az ő szóbeli közlése, és nem nyilvános forrásmegjelölés, hogy az eredeti képek a megyei könyvtár, az egyetemi könyvtár és más közintézmények archívumaiban találhatók.
Amikor még malom működött a Szamoson, és szekérrel hozták a teológusokat Kolozsvárra
Amikor még filmeket forgattak a sétatéri parkban.
Vasárnapi korzó…
…a manzárdban
Még sok, már nem látható érdekesség látható a Szabók bástyájának manzárdjában, de nem mutatjuk meg mindet, tessék felcaplatni a lépcsőkön, és saját szemmel megnézni
- a magyar színház régi homlokzatát abból az időből, amikor még nyári színház volt,
- a Bocskai teret, amikor még park volt a mostani ortodox katedrális helyén;
- a Főteret, amikor még omnibusz közlekedett rajta, és a parkolóban konflisok álltak,
- a Bánffy-palota földszintjén pedig üzletek működtek.
Az udvara például fedett volt, és egészen a hetvenes évekig mozi működött benne, mondta el a kiállítás egyik kurátora, Ancuța-Lăcrămioara Chiș.
Magáért a „lépcsőházért” is érdemes megmászni a belső emeleteket, középen pedig Emil Racoviță barlangkutató és az egyetem múltszázadi tudományos eszközeit állították ki (és feliratozták bővebb információkkal).
Az abszolút sztár persze a kilátás Kolozsvár – mai – belvárosára.