A Fekete-tenger környéki föderációk és birodalmi építkezések álma

Lehet, hogy nem is annyira álom. Csak éppen politikai akarat kell hozzá. Ami nem mindig van.
Hirdetés

Újrarajzolják Európában a hatalmi térképeket? Nyilvánvaló. Milyen alapon? Az erőelemek milyenfajta kötőanyaga mentén, hogy némi természetes koherencia is meglegyen? Tévednek, ha azt hiszik, hogy ez egy újkeletű vita.

A történelem folyamán ez táplálta az összes föderációs, konföderációs vagy birodalmi építkezésre vonatkozó tervet. És bennünket elsősorban a modern korszakbeliek érdekelnek, melyek a mai nyugtalanságok körülményei között, így vagy úgy, újra egyes gazdasági, katonai és biztonsági együttműködési térségek lehetséges példáivá válhatnak. Ezek semmiképpen sem zárják ki egyes országok európai és euroatlanti rendszerekhez való tartozását, ellenkezőleg, azok szerint, akik ma Brüsszelben és másfelé is hajdani tervek térképeit teregetik ki, egyenlő és történelmi, társadalmi tapasztalat és gazdasági teljesítmények szempontjából eléggé közelálló partnerek közötti regionális projektek előtt nyitják meg az utat.

Ilyen körülmények között rendkívül relevánsnak tűnt számomra egy múlt pénteki brüsszeli vita, melynek keretében a világ e része számára a modern korszakban javasolt egyik legérdekesebb konstrukció történelmi érdemeit elemezték: a Józef Piłsudski marsall által kigondolt INTERMARIUM, lengyelül Międzymorze projektről van szó.

A lengyel név pontos fordítása „tengerek közötti”, és az volt a cél, hogy

az első világháború után létrehozzák a közép- és kelet-európai államok Föderációját,

amibe meghívták a balti államokat (Litvánia, Észtország és Lettország), Finnországot, Fehéroroszországot, Ukrajnát, Magyarországot, Romániát, Jugoszláviát és Csehszlovákiát. Ezzel olyan valóságos erőt akartak létrehozni, mely képes ellenállni a korszak két agresszív birodalmi politikájának, vagyis Németország és Oroszország törekvéseinek. Ezt a projektet jövőbelátónak minősítették, mert nagy pontossággal jósolta meg a következő konfliktusforrásokat, melyek aztán éppen a közép- és kelet-európai térség országaira gyakoroltak drámai hatást katonai leigázás és területrablás formájában.

De Józef Piłudski álma, az ehhez kapcsolódó konstrukcióval együtt egy másik nagy elvnek, a prométheizmusnak, annak a politikai tervének volt alárendelve, melynek célja a cári birodalom és utódállamai – a Szovjetuniót is beleértve – erejének meggyengítése volt, aminek az elsősorban a nem-orosz származású népek által szervezett nacionalista függetlenségi mozgalmak feltétlen támogatása volt a fő eszköze.

Lengyelország e politika nevében és szellemében az elsők között ismerte el Finnország, Észtország, Litvánia és Észtország függetlenségét, de ugyanakkor politikai és katonai szövetséget is kötött a Szimon Petliura által vezetett Ukrán Népköztársasággal (az 1920. áprilisi varsói megállapodás), miközben a lengyel Bogdan Kutylowskit jelölték Ukrajna miniszterelnökének. De ide tartozik egy „kaukázusi térségért felelős lengyel miniszter” akkreditálása és egy katonai misszió létrehozása is e régió számára, ugyanakkor az Egyesült Nemzetekben (1920. május 17-e) a „Krími Köztársaság-indítvány” támogatása, melyben a Krím lengyel protektorátussá alakítását követelték. Ezt az elvet 1927 után hivatalosan integrálták a lengyel külpolitikába és a Fővezérkar terveibe, Varsóban létrehozták a keleti ügyek intézetét, melynek külön programja volt a közel- és távol-keleti ügyek tanulmányozása, és megalakították a Fiatal Orientalisták ifjúsági szervezetet. Párizsban és Helsinkiben havilapokat (Promethee és Prometheus) adtak ki, Varsóban, Párizsban, Helsinkiben és Harbinban pedig „Prométheusz Klubokat” alakítottak. Ebben a nagyon befolyásos lengyel diaszpórától kapott jelentős támogatásra is támaszkodhattak.

Végleg a múlt részévé vált a gondolat és teljesen irreleváns a jelenlegi kontextusban?

Egyáltalán, mondják egyes elemzők, mint például a Stratforosok, akik 2014-ben ezt a hatalmi térképet gondolták ki, szintén a „három tengely mentén”, NATO-tagországokat, a szervezeti tagságra törekvő vagy a Kibővített Békepartnerséghez tartozó államokat is belefoglalva.

Van ennek valamilyen realitása? Igen, érvelnek most más források, melyek az Európai Unió egyik legnagyobb külpolitikai kudarcát, a Keleti Partnerség projektjét tartják szem előtt, amelyet egyes orosz elemzők a lengyel hagyományt követő Prométheusz típusú gondolkodás utolsó kifejeződésének tartottak és melynek látványos összeomlása „hatalmi űrt” hozott létre Oroszország nyugati részén.

Az említett pénteki vitán azt mondták, hogy ebből fakadnak a NATO új kezdeményezései. És ennek alátámasztására vessük össze ezt a térképet a varsói csúcstalálkozón a keleti front megerősítéséről szóló döntésekkel, valamint azokkal a közeljövőben megteendő lépésekkel, melyek a Fekete-tengernek a nagyon valóságos, nyomasztó és exponenciálisan növekvő orosz fenyegetéssel szembeni bebiztosításával kapcsolatosak.

Hirdetés

Egy olyan térség térképeiről beszélünk, melyek mindig a nagy kontinentális erők, birodalmak vagy politikai szövetségek érintkezési vonalát jelentő stratégiai terület uralására vonatkozó vágyból fakadó óriás nyomástól függően változtak. Ezért íme, az orosz birodalmi rögeszme térképe is, pontosan „a három tenger” környékén.

Ezt nem feledve kell felfognunk, hogy az európai kelet szövetségei miért bizonyulhatnak logikusaknak és teljes mértékben szükségeseknek, ha igazolni tudják, hogy olyan kötőanyagon alapulnak, mely elég szilárd ahhoz, hogy egy politikai szolidaritást is generáljon. Egyelőre ez nem teljesen világos, hiszen a Visegrádi Csoporton kívül nincs más ilyen jellegű hivatalos javaslat. De viták vannak, méghozzá egészen intenzívek és nagyon érdekesek, éppen a jelenlegi körülmények impulzusaiból kiindulva, melyek már most is bonyolultak, és még bonyolultabbaknak ígérkeznek a Törökország jövőbeni lépései által jelentett nagy ismeretlen miatt.

A „három tenger” koncepció újra időszerűvé és a biztonság új tengelyévé válik a világnak ebben a részében.

Jelenleg e tengely jobb és bal oldalán folyamatos újracsoportosulások, erők, ellenőrzési és stabilizálási mechanizmusok összevonása, elrettentési és védelmi egységek telepítése zajlik. A közép- és kelet-európai országok pedig, természetesen a NATO ernyője alatt, hirtelen sürgős kérdésként kezdték kezelni, hogy saját hadseregeik képviselik az első tényleges védelmi bázist és hogy ami az azonnali lépéseket illeti, konfliktus esetén gyors együttműködésük és mozgósítási képességük jelenti a fő adut.

Elméletileg ezt fogták fel mindebből. A továbbiakban majd meglátjuk, hogy miként döntenek a politikusok és miként (és pontosan milyen szinten) körvonalazódik majd azon országok együttműködése, melyeknek most van egy nagyon erős, a nemzetbiztonságukkal és végső soron az állami és nemzeti identitásuk megőrzésével kapcsolatos kötőanyaguk.

Mindez abban a kontextusban, hogy a tengely másik oldalán most ugyanolyan nyilvánvaló jelei vannak egy másik építkezésnek, mely szintén a „három tengert” vette célba, legalábbis a térségünkben, ehhez hozzátéve még a kaszpi-tengeri dimenziót, katonai befolyása és ereje gyakorlásának további fontos ellenőrző elemét.

A térképek, hatalmi övezetek és a befolyási szférákért folyó elkeseredett csatározás érintkezési vonalában (vagy ha úgy jobban tetszik, törésvonalán) vagyunk. De az a szerencsénk, hogy két olyan struktúra – a NATO és az EU – tagjai vagyunk, melyek egyesítették akaratukat az euroatlanti térség értékeinek megvédésében. Most vitathatatlanul rendelkezünk a NATO keleti vonalára vonatkozó, többek között Romániába tervezett többnemzetű dandárok jelenléte által képviselt erőteljes jelzéssel.

Ez elengedhetetlen, de nem elégséges, hiszen hazánknak most kétoldalú és főleg többoldalú módon, egy jelentős gazdasági, katonai és biztonsági integrációs regionális projekt formájában kell megerősítenie stratégiai baráti kapcsolatait a közvetlen szomszédságban. Ezeken túlmenően pedig ott vannak a kontinentális dimenziójú és globális lehetőségű szövetségek. És miközben egyre többet beszélnek a „Neue Mitteleuropa”-ról, tudnunk kell, hogy miről beszélnek, látnunk kell, hogy mi és mennyire felel meg nekünk, de mindenekelőtt részei kell legyünk a viták központi magjának. Ez lehetne az „országprojekt” egyik komponense, azzal a feltétellel, hogy legyenek olyan politikusaink, akik tudnak mit kezdeni vele.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta. Fotók: adevarul.ro

Hirdetés