A családi gazdaságban terrorveszélyes, a fogorvosnál nem.
Augusztus 16-ig meghosszabbította a legfelsőbb bíróság kedden a Szőcs Zoltánra és Beke Istvánra vonatkozó kényszerintézkedést – számolt be a Székely Hírmondó.
Az ellenőrző szervek megfelelőnek találták a házi őrizet körülményeit, ezért mind Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének vezetője, mind pedig Szőcs Zoltán családja mellett maradhat. Az erdélyi HVIM-elnök kérését, hogy a családi gazdaságban dolgozhasson, illetve elmehessen a fogászatra, részben elutasították.
Szőcs családja a lapnak elmondta, Zoltán napi 4–5 órára szerette volna elhagyni a házat, hogy besegítsen a gazdálkodásba, ezt nem hagyták jóvá, ellenben a másik kérését, hogy fogorvoshoz menjen – szigorú előírások alapján – jóváhagyták.
A család úgy értékelte, ez már nagy előrehaladás, kifejtették, örülnek, hogy a majdnem héthónapos megpróbáltatás után Zoltán odahaza lehet. Bíznak abban, hogy – bár lassú léptékkel halad az ügy – végül nem fogják elítélni őket.
Szőcsék cáfolták a médiában közölt hírt, miszerint Zoltán nem fogadhat látogatókat, ez a tiltás mindössze azon személyekre vonatkozik, akiket az ügy kapcsán tanúként beidéztek. Mint mondták, eddig is rengetegen látogatták meg Zoltánt, és támogatásukról biztosították, természetesen a média képviselői is megkeresték, azonban az ügyvéd tanácsára továbbra sem nyilatkozik.
A HVIM erdélyi aktivistáit azzal gyanúsítják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) május 19-én emelt vádat ellenük. Beke Istvánt közösség elleni merénylet kísérletével, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt a két említett bűncselekményre való felbujtással vádolják.
Beke az ügyészek szerint törvénytelenül vásárolt 400 pirotechnikai eszközt (petárdát), ebből 195-öt találtak meg nála a decemberi házkutatáskor.
Beke Istvánt december 1., Szőcs Zoltánt december 29. óta tartották vizsgálati fogságban. Ügyvédeik rendszeresen kérték szabadlábra helyezésüket, ennek nyomán július elején házi őrizetbe helyezték őket.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.