Románia: a szervezett homály országa

Nyilvánvalóvá vált, hogy a belpolitikai valóságot már csak az európai és globális kontextus szükségszerűségeiből kiindulva lehet megítélni. A merényletek, az államcsínyek, a populista diskurzus által elcsábított választók olyan instabil kontextust rajzolnak ki, melyben a béke Európája a belső és külső autoriter-totalitárius szellem egyre sebezhetőbb célpontjává válik. 

 

Politikai és katonai szövetségeinek köszönhetően Románia a stabilitás szigetének tűnik. De mindnyájan tudjuk, hogy ez mesterséges stabilitás, mely olyan kockázatokat rejt magában, melyek – az átláthatatlanság miatt – még veszélyesebbé válnak.

 

annál inkább csökken az átláthatóság, fokozódik a zavar, és az az érzés hatalmasodik el rajtunk, hogy olyan játékban veszünk részt, melynek szabályait nem ellenőrizzük, vagy még csak nem is ismerjük. Nagyon jól tudjuk az okokat: politikai identitás nélküli pártok, nem vezető vezetők, csereberélhető és zsarolható politikusok, strukturálisan manipulatív média és a többi.

 

Mi, a nézők, bár arra szólítanak fel bennünket, hogy egyesekre, vagy másokra szavazzunk, inkább egy bohózat résztvevőinek tűnünk, akik többé vagy kevésbé kényelmes székeken ülve azt látjuk, hogy amikor el kellene kezdődnie a politikai műsornak, a függöny nem felemelkedik, hanem éppenséggel leereszkedik. Elkerülhetetlenül elválaszt minket egy strukturálisan átláthatatlan politikai és intézményi színpadtól. A politikai diskurzus a rendszerszintű sebezhetőségeket rejti el, a válságok mikromenedzselése pedig a kormányzás hiányát.

 

Az átláthatóság hiányának súlyosbodására az egyik jellemző példa annak az ötletnek, olyan dokumentumoknak és vitafolyamatoknak a felvetése, melyekkel meg kellene határozni egy „országprojektet”. Ez látszólag nagyon helyes gondolat, melyhez mindnyájunktól kérik a hozzájárulásunkat. 

 

Ez politikailag csak tovább növeli majd a zavart, tekintettel arra, hogy a parlamenti választások logikája ellentétes a legmagasabb szintről javasolt konszenzuális logikával. A voksolás demokratikus momentumát teszik értelmetlenné a Románia pályáját a-demokratikusan kijelölő, konszenzuális diskurzussal. Ha így döntik el egy ország jövőjét, ha már most az látszik (talán csalóka módon, de ezt mi nem tudhatjuk), hogy a választási év végén egy nagy koalíció lesz, akkor minek szavazzunk?

 

Azt képzelik, hogy említésre méltó politikai projektek nélküli pártokkal, igazi kormányprogram nélküli kormánnyal, világos politikai identitással nem rendelkező elnökkel a románokat el lehet kábítani egy „országprojekt” szükségességének gondolatával. De egy ilyen projektre hivatkozás ahelyett, hogy elrejtené a politikai osztály sebezhetőségeit, sokkal pregnánsabbá teszi a különbséget egy általános és nagylelkű diskurzus, másfelől pedig a minden szinten tetten érhető politikai tehetetlenség között.

 

Sohasem beszéltek ennyit átláthatóságról, de sohasem volt nagyobb a homály. A politikusok hanyatt-homlok menekülnek a zavaró témáktól, a technokratákra bízzák a rossz hírek közlését. Ezek pedig ezt egy bájos tehetetlenséggel együtt meg is teszik. 

 

míg az összes pártnak nemcsak tipikusan ellenzéki, de egyenesen felelőtlen diskurzusa van. Egy éve volt, hogy az elnöknek volt bátorsága elutasítani egy olyan adótörvényt, melynek mindenkinek kedvére kellett volna tennie. De ennek politikai ára elviselhetetlennek bizonyult, az elnök később kapitulált, de ma, ha megnézzük a következményeket, például Románia kereskedelmi hiányának nem kevesebb, mint 46 százalékos növekedését, a költségvetési hiány növekedését stb., akkor azt látjuk, hogy testet öltöttek az aggodalom okai.

 

Az átláthatatlanság a politikai vezetőknek abból a meggyőződéséből fakad, hogy a társadalom csakis az ellenfelük lehet, ráadásul még infantilis is, csakis a populista diskurzust képes felfogni, egy józan hangút nem. A félelem a szembenézéstől a valósággal nemcsak az átláthatóság hiányához vezet, hanem krónikus demokráciadeficithez is. 

 

Hogyan határozhatnánk meg a jövőbeni érdekeinket, ha éppen a döntéshozók diskurzusa miatt maga a jelen is érthetetlen? A zavarból és a zavar által okozott 

 

A szükséges figyelmeztetések olyan intézményektől érkeznek, mint a BNR (Román Nemzeti Bank) vagy a Ionuţ Dumitru által vezetett Adótanács. Ők „kipipálják” intézményi kötelezettségüket, de a média úgy politikai érdekből, mint szakmaiatlanságból háttérbe szorítja ezt a fajta üzenetet.

 

Ha a politikusok „csak” képmutatók és nem felelőtlenek is, akkor a populizmusok ősze után a kijózanodás tele következik majd. Durva lesz a landolás a valóságba. De csak e logika mentén értelmezhetjük a szómenéseket országprojektről, konszenzusról, nemzeti egységről és a többi ilyenféle dologról. 

 

Csak akkor, ha a valóság erre kényszerít minket. Ha nem, akkor valószínűleg tovább húzzák majd még az időt.

 

Ez a helyzet a Cioloş-kormány miatt is alakult így, mely túl keveset tett és túl későn. Ha nem akarja, hogy olyan kormányként maradjon fenn az emlékezetben, mely jó szándékokkal kövezte ki az utat a hazugság újabb ősze felé, akkor még van ideje legalább azt elmondani, hogyan is állunk most. Félre kellene tennie a negyedigazságokat, a kis imázsjátékokat és egy bizonytalan jövőre vonatkozó nagy terveket, és meg kellene mutatnia a mai Románia józanul megrajzolt képét. És nem trükkösen-kódoltan, hanem egyértelműen. 

 

Ennek a kormánynak a gondja nem politikai, hanem erkölcsi, mert a Colectiv utáni erkölcsi válság juttatta hatalomra. A Colectiv után utcákra vonulók arra számítottak, hogy az új kormány tagjai megállítják a korrupt álpolitizálás szerelvényét, akár még úgy is, hogy eléje vetik magukat. Egyelőre a bátorság mímelésének szakaszában ragadtunk. Mintha még előadás se lett volna. Csak egy nyilvános főpróba.