// 2025. július 19., szombat // Emília

Három hónapos rendkívüli állapot Törökországban

// HIRDETÉS

Így őrzi Erdogan elnök a demokráciát és a jogállamiságot.

Három hónapos rendkívüli állapotot rendelt el a múlt heti puccskísérlet nyomán Törökországban szerda éjjel Recep Tayyip Erdogan államfő, elmondása szerint a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok védelmének érdekében. Erdogan a török nemzetbiztonsági kabinet ülését követően jelentette be Ankarából élőben sugárzott beszédében, hogy a rendkívüli intézkedés célja „gyors és hatékony lépéseket tenni a demokráciát, a jogállamiságot és az emberek szabadságjogait fenyegető tényezők felszámolására”.

A meghiúsított katonai puccskísérletet követően nagyszabású tisztogatás vette kezdetét a török hadseregben, igazságszolgáltatásban és oktatásban. Öt nap alatt több tízezer embert vettek őrizetbe vagy távolítottak el tisztségéből az államcsínnyel összefüggésben. A török kormány és maga az elnök szerint is az államcsínykísérlet hátterében Fethullah Gülen, az Egyesült Államokban élő hitszónok és az általa kiépített „árnyékkormány” áll. Erdogan, utalva a Gülenhez hű katonákra, hangsúlyozta: „főparancsnokként magam is teszek róla, hogy megtisztítsuk a fegyveres erőket az összes vírustól”.

A rendkívüli állapot lehetővé teszi az elnöknek a rendeleti úton történő kormányzást, és korlátozhatják az állampolgárok alapvető szabadságjogait. Elrendelését a török alkotmány – amelyet a török kormány népszavazás útján akar módosítani – 120-as cikkelye szabályozza, és kiköti, hogy kiterjedt erőszakos cselekmények, a demokratikus rend szétzilálása vagy a közrend szétesése esetén lehet elrendelni az intézkedést, amelynek keretében kijárási, járműforgalmi tilalmat lehet életbe léptetni, be lehet tiltani a gyűléseket és demonstrációkat, a biztonsági erők járműveket és ingatlanokat kutathatnak át és foglalhatnak le, valamint ellenőrizhetik a szárazföldi, a légi és a vízi közlekedést.

A hatóságok továbbá korlátozhatnak vagy betilthatnak média- és sajtótermékeket az intézkedés idején. A rendkívüli állapotot a hivatalos közlönyben kell bejelenteni, majd a parlament elé terjesztik. A törvényhozásnak áll jogában ugyanis az intézkedés idejéről, feloldásáról és meghosszabbításáról dönteni. A rendkívül állapot a parlament jóváhagyása után lép életbe.

A török nemzetbiztonsági kabinet szerdai ülését első ízben elnökölte Erdogan a puccskísérlet óta. Az ülést követően azt hangoztatta, hogy „nem kötünk alkut, ha a demokráciáról van szó”, ugyanakkor nyugalomra intette a török népet, mondván, hogy a megették a szükséges lépéseket, köztük a gazdaságot érintőket is. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy Törökországnak a Standard & Poor’s hitelminősítő általi leminősítése nem tükrözi a török gazdaság valós helyzetét. Hozzátette, a török piacon nincsenek likviditási problémák, a központi bank határozottan kezeli a helyzetet és Törökország tartja magát a költségvetési fegyelemhez.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro