// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Az Átlátszó Erdély pereli az RMDSZ-t

// HIRDETÉS

Mert máig sem tették nyilvánossá a gazdálkodási adataikat – amire egyébként most már törvény kötelezi őket.

Másfél hónapja, a kampányfinisben közölte Kelemen Hunor, hogy az RMDSZ a választások után nyilvánosságra hozza 2009-2015 közötti kiadásait. Ez azóta sem történt meg.

Az elszámolási ígéretet megelőzte az, hogy az Átlátszó Erdély oknyomozó portál május 17-én adatigényléssel fordult a szövetséghez, valamint a Communitas Alapítványhoz – amelyre azóta sem kaptak választ. Az Átlátszó ezért csütörtökön panaszt tett az EMDSZ és a Communitas ellen a kolozsvári törvényszéken.

Ezzel a lépéssel azt szeretnék elérni – mint írják –, hogy bíróság kötelezze őket arra, hogy közzétegyék azokat a dokumentumokat, amelyek fényt derítenek arra, hogy mire ment el az utóbbi hat évben az a mintegy 28 millió euró, amelyet a román kormány folyósított az erdélyi magyarság számára.

Mint ismeretes, az Átlátszó Erdély cikksorozatot publikált az RMDSZ tisztázatlan elszámolásairól. A szövetség hivatalos közleményben pontosította az oknyomozó portál szerintük megalapozatlan állításait – amely pontosításról épp a Főtér cikke mutatta ki, hogy joggal nevezhető mellébeszélésnek.

„Egyébként ezzel a két perrel egyúttal azt is meg szeretnénk nézni, hogy a bíró kimondja-e: az RMDSZ és a Communitas Alapítvány köteles válaszolni a közérdekű adatigénylésekre. Amennyiben a döntés nekünk kedvez, új korszak következik, ami az RMDSZ elszámoltathatóságát illeti” – írja az Átlátszó Erdély perről beszámoló cikke.

Ezentúl a törvény is kötelezi a pártokat

és a közpénzt felhasználó sportegyesületeket, civil szervezeteket, hogy a sajtó vagy az állampolgárok kérésére közérdekű adatokat szolgáltassanak a működésükről, gazdálkodásukró – Klaus Iohannis az erre vonatkozó törvénymódosítást épp csütörtökön hirdette ki.

A törvénymódosítást az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak egy csoportja, valamint egy liberális képviselő kezdeményezte. A kezdeményezést 2015 októberében elutasította a felsőház, de ez év júniusában elfogadta a parlament alsóháza, mely a döntő ház volt ebben a kérdésben.

Ennek értelmében a közpénzt felhasználó pártokra, sportegyesületekre, civil szervezetekre, valamint a közszolgáltatásokat végző cégekre ugyanazok az átláthatósági szabályok vonatkoznak ezentúl, mint a közintézményekre.

A törvény értelmében az írásban benyújtott közérdekű adatigénylésre az érintett intézmények, szervezetek és cégek tíz napon belül, átfogóbb adatigénylés esetén pedig 30 napon belül kötelesek válaszolni. A módosított törvény azt is előírja, hogy a hatálya alá eső szervezetek kötelesek évente tevékenységi jelentést készíteni, amelyet a Hivatalos Közlönyben kell megjelentetniük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.