Ha túltesszük magunkat a szemrehányásokon és áradozásokon, akkor nem teljesen megfejthető, milyen tétjei voltak és milyen eredményekkel zárult Románia számára a NATO csúcstalálkozója. Ahhoz, hogy konkrétumra válthasson vagy hasznosíthasson egyes lehetséges varsói eredményeket, Bukarestnek ezentúl még bonyolultabb dolga lesz. És ennek Románia részéről egy ténylegesen realista, következetes és felesleges szemérmeskedések nélküli keleti politikában kell kiteljesednie.
1. NATO – a nyugati világ meghatározó kötőanyaga.
A NATO szilárd, koherens és a fő kötőanyag, mely összetartja az euroatlanti világot. A Brexit nem ártott neki, az EU-val kötött megállapodás pedig e létfontosságú kapcsolat egyik kifejezése. Vitathatatlanul továbbra is az a legerősebb biztonsági garancia marad, amivel egy állam most rendelkezhet.
A varsói csúcs után ezt az alapvető következtetést lehet levonni. De a fenyegetések jelentősek és – valószínűleg – példa nélküliek (Oroszország, Szíria és a Közel-Kelet, az afganisztáni tálibok, a dzsihadista terrorizmus), plusz a hibrid fenyegetések, melyek az európai térségben sokkal konkrétabbak, mint a katonaiak.
Ebből következik a NATO–EU közös nyilatkozat is, mely éppen ezt kívánja kifejezni és mely a hibrid típusú agressziókra, a kibernetikai támadásokra és a migránsok ügyére vonatkozik. E tekintetben a csúcstalálkozó vitathatatlanul sikeres volt, többek között Románia számára is.
2. Egyensúly a keleti szárnyon?
Nemcsak hallgatólagosan, de explicit módon is a keleti szárny két vége, nevezetesen az Észak (Lengyelország és balti államok) és a Dél (a Fekete-tenger térsége) közötti egyensúly volt a csúcstalálkozó egyik tétje.
Ezt nem sikerült végigvinni. A Fekete-tenger egyelőre potencialitás, nem végső kiaknázottság, a két végen megjelenő szárazföldi katonai jelenlétnek pedig eltérő szimbolisztikája van. Ez látható a zárónyilatkozat 40. és 41. cikkelye közötti – nemcsak – árnyalati különbségekben. Ami pedig a közkeletű képet illeti, a „keleti szárnyat” még mindig bőven (csak) az északi részén található négy állammal azonosítják. E téren Bukarestnek még van teendője.
3. A (talán) minőséggé átalakulható mennyiség.
Lengyelország és a balti államok területére az AEÁ, Németország, Kanada és Nagy-Britannia („keretállamok”) által vezetett zászlóaljakat telepítenek. Erős, mélyreható és „elrettentési”/„bátorítási” szinten tartalmas szimbolisztika.
Románia területén egy többnemzetű dandár lesz (bolgárok és lengyelek csatlakoznak), melynek kezese („keretállama”)… Románia lesz. Persze, első látásra a szimbolisztika eltérő és hátrányos: egy dolog, ha Amerika, Németország, Kanada vagy Nagy-Britannia a projektvezető, más dolog, ha Románia. De ha jobban megnézzük, a dolgok árnyaltabbak.
A Romániának biztosított nagyobb „mennyiség” az északi zászlóaljakkal versengő „minőséggé” változhat, főleg, ha a „régi Európa” államaiból származó, továbbá egyesült államokbeli vagy kanadai katonákat is kooptálnak. Szimbolisztikailag ez fontos lenne. Másodsorban a román katonák masszív jelenléte ebben a többnemzetű dandárban (két zászlóalj) azt sugallja, hogy a gyakorlás vagy a nemzetközi megvilágítás konkrét előnyöket hoz majd a román hadseregnek és Románia védelmi kapacitásai számára. Majd elválik.
4. Itt a flotta, hol a flotta…
Bár néhány cikkelyben megjelenik (néha a Balti-tengerrel együtt), a Fekete-tengerről a varsói csúcson is rendkívül kevés szó esett. „Options for a strengthened NATO air and maritime presence will be assessed” (Elemzik egy megerősített légi és tengeri NATO-jelenlét lehetőségeit – a szerk.) – ez van a zárónyilatkozatban.
A pohár teli fele az, hogy jelezték a Fekete-tenger fontosságát és operacionalizálásának szükségességét, az üres fele viszont az, hogy a nyilatkozat nem tartalmaz határozott, világos és egyértelmű állításokat a Fekete-tengerről, amilyeneket korábban maga a NATO főtitkára javasolt. De nem szabad feladni. Persze a román hivatalosságok flottával kapcsolatos kezdeti elhamarkodottságát és védőháló nélküli játékát (beleértve azt is, hogy megjelent Románia kormányának hivatalos honlapján!) ki kell iktatni a diplomáciai stílusok repertoárjából.
Nem marad más hátra, mint abban reménykedni, hogy az következő miniszteri találkozókon és a 2017-es brüsszeli csúcson a Fekete-tenger más stratégiai értéket, Románia és a térség pedig másfajta pozicionálást kap majd ebben az ügyben. Minden tekintetben ez lesz Bukarest nagy diplomáciai tesztje, a varsói csúcsra vonatkozó végleges pontszámokat is beleértve.
5. A csúcs az elrettentésről szólt…
A Szövetség Moszkva agressziójával szembeni egysége és főleg a zárónyilatkozat Orosz Föderációra vonatkozó cikkelyeinek kemény és szóvirágok nélküli hangvétele éppenséggel meglepő is volt. Többek között Moszkva számára is, mely a csúcs után főleg ezekre a szövegekre reagált, mint a Szövetség által meghozott konkrét katonai döntésekre.
Ki merjük mondani, hogy a fő elrettentő lépést nem a katonai döntések jelentették – természetesen ezek fontosak és üdvözlendőek, főleg a Romániára és Bulgáriára vonatkozó tartalékos tervek –, mint inkább a zárónyilatkozat Oroszországgal szembeni egyhangúsága és szigorúsága. Olyasmiket lehet abban olvasni, amiket Moszkva nem szokott hallani, amikor az európai kollégákkal tárgyal. Meglepő, de üdítő volt.
6. …de az Oroszországgal folytatott párbeszédről is.
Valószínű, hogy a Fekete-tenger zárónyilatkozaton belüli tompított megjelenésére a magyarázatot a Szövetség vezetői által a csúcson vállaltan képviselt második dimenzióban, a „párbeszédében” kell keresni.
Hiszen továbbra is erőteljesen jelen vannak azok, akik az Oroszországgal folytatott „párbeszéd” és a fekete-tengeri provokációk tompításának hívei. Franciaország elnöke, Francois Hollande (Párizs jelentős szerepet játszik az ukrán üggyel kapcsolatos tárgyalásokon!) felhördülést váltott ki a csúcs elején, Oroszországra vonatkozóan tett kijelentésével – „Oroszország partner”.
Az EU-n belül a legnagyobb politikai súllyal rendelkező állam pedig Steinmeier külügyminiszteren keresztül explicit módon visszafogottságra intett Oroszországgal szemben, de nem volt egyedül. A miniszter a legnagyobb bizalomnak (75%) örvendő politikus Németországban, ahol a lakosok 2/3-a ezt az álláspontot támogatja Oroszországra vonatkozóan és csak 9 százalék támogatta a balti államok javára tervezett lépéseket. Ezt a valóságot nem hagyhatjuk figyelmen kívül és… megváltoztatni sem tudjuk.
7. Amikor a szultánok bocsánatot kérnek…
Bukarestnek ezentúl sokkal nagyobb realizmussal kell tekintenie a térségre. Egyes fontos fekete-tengeri szereplők visszakozása (Törökország bocsánatkérése és a párbeszéd újraindítása Oroszországgal) vagy az Izrael–Törökország–Oroszország típusú hármasok megjelenése a térség diplomáciai változékonyságát mutatják.
A fent említett nyilatkozatokhoz hasonlókon túlmenően, a kínos „Bulgária-epizód” csak olyan fejlemények jéghegyének a csúcsa, melyekben a körvonalak sohasem egyértelműek, ahol nem a fehér és a fekete dominál, hanem a szürke árnyalatai. Ebből következik az is, hogy mielőtt „belevágnánk” egy tervbe vagy nyilatkozatba, nem árt néhányszor ellenőrizni a helyzetet. A Fekete-tenger térségében az a legbiztosabb, hogy semmi sem biztos.
8. A közlekedőedények elve.
Románia stratégiai-diplomáciai kezdeményezését annak az elvnek kell vezérelnie, hogy többek között a NATO szintjén is van egy csomó befejezetlen terv és ügy. A fenyegetettség érzése pedig esetenként különböző.
Egyetlen példa: ha üdvözlünk – és jól tesszük – egy sor megállapodást és egyezményt, melyekre fontos szereplők jutnak Közel-Kelet nyomasztó ügyében (Szíria, ISIS, terrorizmus), akkor tudatában kell lennünk annak, hogy ezeknek a megállapodásoknak, melyeknek többek között a térségből kiinduló migráció leállítása is céljuk, térségünkben perverz és akut módon éreztethetik hatásukat.
Oroszország nem tesz különbséget a NATO keleti és déli szárnya között, kezdettől fogva összekapcsolta például az ukrán ügyet a szíriaival, még ha ezt nem is mondta ki nyíltan. Következésképpen, ha az egyik szemünk nevet, amikor diplomáciai sikereket és párbeszédet látunk Délen, a másik akár könnyekbe borulhat, amikor arról van szó, hogy miként kezelik majd – mondjuk – a Minszk 2-re, vagy a (meglepő és megmagyarázhatatlan módon újra életre keltett) transznisztriai aktára vonatkozó tárgyalásokat. A keleti és déli biztonsági dimenziók esetében a közlekedőedények elve ténykérdés.
9. Csak az létezik, amiről tárgyalnak.
A térségünk iránti figyelem csökkenése – ha így kellene értelmeznünk a Fekete-tenger „elodázását” – nem jelent feltétlenül stagnálást és az ügyek megmerevedését. Ellenkezőleg. Egyes ügyek diszkrét, de határozott felgyorsítását jelentheti, melyek aztán jelentős politikai változások előtt (egyesült államokbeli, németországi vagy franciaországi választások) visszafordíthatatlan állapotba kerülnek.
Ukrajna a legjelentősebb esettanulmány: nem szűnnek a donbaszi helyzet „megoldása” érdekében kifejtett nyomásgyakorlások arra nézve, hogy Kijev fogadja el a „politikai megoldást” (értsd: választások a szeparatista régióban és ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítások). És az is tény, hogy – gyanúsan összehangolt módon – gyakorolnak az utóbbi 20 éven belül minden eddiginél nagyobb nyomást a gyengébb (értsd: zsarolhatóbb) Chişinău-ra bizonyos kompromisszumok elfogadása érdekében.
Nemcsak a Fekete-tenger tágabban vett térségéről beszélünk, hanem Románia közvetlen szomszédságáról. Románia, vagyis az EU és a NATO keleti határáról. Ebből aztán összehasonlíthatatlanul nagyobb felelősséget kellene Bukarestnek vállalnia a Fekete-tengerre vonatkozó diplomáciai-stratégiai ostrom újrakezdése terén.
10. Utolsó pont – egy román Ostpolitik.
A játszma helyszínét nem választhatjuk meg. Dönthetünk úgy, hogy elhagyjuk a pályát és nem veszünk részt, de nem játszhatunk a pálya mellett, és állíthatjuk közben azt, hogy a pályán vagyunk. A kül- és biztonságpolitikában erről van szó és erről lesz szó ezentúl is. Igazodnunk kell a valósághoz. Amely kinéz, ahogy kinéz, akár tetszik, akár nem.
Az, hogy mit tudunk megváltoztatni, mennyit tudunk módosítani, a jól megfontolt és kiszámított realizmus kérdése. Egy dolog biztos: ha Románia jelentős ideig a Nyugat keletje marad (vagyis az EU és a NATO határa), akkor kötelező módon szüksége van egy Ostpolitikra.
Az EU-ban és a NATO-ban helyet foglaló, az AEÁ-val fenntartott stratégiai partnerség biztonsági övével rendelkező Romániának ki kell dolgoznia valami ilyesmit. Ha tanultunk valamit a varsói csúcstalálkozóból, akkor ez az. Egy román Ostpolitik többek között éppen azon lehetőségek kihasználásához szükséges, melyeket a NATO legutóbbi csúcstalálkozója kínált/ajánlott fel Romániának.
A címet a szerkesztőség adta.