Tételezzük fel, hogy Romániának/Erdélynek bármilyen jelentéktelen hozzájárulása lett volna ahhoz, hogy Nagy-Britannia úgy dönt… BENT MARAD az EU-ban – nem igaz, hogy cikkek születtek volna erről? Nem igaz, hogy a végtelenségig rágcsálnánk és maximálisan kiélveznénk a hozzájárulásunkat, bármennyire is jelentéktelen lenne? IGAAAAAZ! Helyes! Tudjuk, hogy a dolgok, sajnos, másképp alakultak – az EK úgy döntött, hogy kilép a brüsszeli körtáncból. Oké, ez van, az élet megy tovább.
Most tételezzük fel, hogy Romániának/Erdélynek bármilyen kis jelentéktelen hozzájárulása lett volna ahhoz, hogy Nagy-Britannia úgy dönt… ELHAGYJA az EU-t. Mit tegyünk, írjunk róla vagy hallgassunk mélyen, mintha nem lennénk tényleg tagjai ennek a még 28 tagú klubnak és/vagy Romániának minimális befolyása lenne a dolgok menetére egy másik tagországban? Szerintem írjunk róla, mert
1. Tényleg tagjai vagyunk az EU-nak, jogokkal és kötelezettségekkel, és
2. Hazánk tényleg képes hatást gyakorolni messze a határain túl is.
Két példát említek. Az első:
1. Az Angliában 2015-ben, az egyáltalán nem hízelgő The Romanians Are Coming címmel futott tévériport-sorozat, melyben több román és roma bevándorló sorsát mutatták be, akik közül egyesek az utcán vagy hidak alatt éltek – ezzel, véleményem szerint, hozzájárulva ahhoz a kulturális sokkhoz, mellyel sok brit Románia és Bulgária EU-csatlakozása után szembesült. A brit sorozatban bemutatott egyik roma család helyzetének felidézésével éppenséggel azt is tetten érhetjük,
miként járult hozzá a hivatalos, eredetien kolozsvári (ahogy mondani szoktam, „kluzsnabocsáni”) hozzáállás
e szegény emberek Angliába irányult exodusához – és ezzel, közvetve, az ilyenfajta bevándorlástól félő angliai szavazók Európa-ellenes hullámához.
Ahogy a riport 3. részéből kiderül, az egyik kolozsvári bevándorló – amúgy nagyon is tisztességes, dolgos, integrációra és érvényesülésre vágyó személy – annak a „városi” romákból álló csoportnak volt a tagja, akik tökéletesen integrálódtak annak a városnak a gazdasági és társadalmi életébe, melyet mi Erdély fővárosának szeretünk nevezni, és akiknek Coastei utcai (Mărăşti-negyed) házukat törvénysértő módon rombolták le, a lakókat pedig pont a büszke Szamos menti város szemétlerakata mellé „helyezték át” (valójában akaratuk ellenére deportálták őket), amit az egzotikus Patarét néven szoktak emlegetni. Ezáltal polgárok jelentős számát egy önkényes és nyilvánvalóan diszkriminatív döntéssel szimbolikusan egyfajta emberi szemétté nyilvánították, akiket aztán „áthelyeztek” oda, ahova a szemét „való”, nem igaz?
A Coastei-Patarét botrányról annak idején (2010-ben) is, mint ahogy 5 évvel később, vagyis tavaly is írtak, amikor a szóban forgó romák tüntetéseket és megemlékezéseket szerveztek (íme, a civil szellem!) annak az iszonyatos igazságtalanságnak az emlékére, melynek a kolozsvári hatóságok kitették őket – mely hatóságok kripto-funárióta büszkeséggel hordják homlokukon a nacionalizmust. Elég csak azt megemlíteni, hogy a 2015/2001. sz. törvény megsértésével
megtagadták a többnyelvű táblák kihelyezését a városban…
És mintha ez a semmibe vétel nem lett volna elég, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a lerombolt házak helyén maradt területet átírta az egyik (és nem akármelyik) egyház nevére, mely időközben felépített oda egy „keresztény” oktatási intézményt. Vegytiszta cinizmus és keresztényellenesség – melyet keményen bíráltak a felvilágosult kolozsváriak, a civil társadalom és az akadémiai körökhöz tartozó személyek, ezzel szemben fenntartások nélkül megtapsolta és a kolozsvári nacionalista-etatista körök médiabeli szócsövéhez illő nyelvezettel éljenezte azt a napocanews.ro portál…
Az angliai románokról szóló riport harmadik részéhez visszatérve: jelentős terjedelemben foglalkoznak azok életével, akiket egy úgy, ahogy városi környezetből a pataréti gödör melletti elképzelhetetlen mocsokba üldöztek – méghozzá a Pataréten készített felvételekkel. Most akkor képzeljük el az idősebb, a sziget keleti részén – a mérleg nyelvét a Brexit felé elmozdító euroszkeptikusok főhadiszállásán – élő brit polgárokat, amint a tévé vagy a számítógép monitorja előtt ülve, az elővárosi házaikban és lakásaikban szembesülnek ezekkel a harmadik világi (elnézést az elavult, eurocentikus kifejezésért) – egy made in EU harmadik világi képekkel.
Ilyenfajta jelenetekre az undor és egy olyan Európai Unióval szembeni elutasítás a zsigeri reakció, mely 2007 óta közigazgatási zűrzavart jelent az olyan országokban, mint Románia, amihez társul még a szegények legszegényebbjeinek exportja a gazdagok leggazdagabbjainak országaiba… (Önök szerint az angolok túlreagálták a helyzetet, vagy prekoncepciók mozgatnák őket? Lehet, hogy igen – de nálunk vajon hogyan reagálnak azokra, akik szintén Romániától néhány ezer kilométerrel délkeletebbről érkeznek, vagyis a keleti migránsokra és menekültekre? Nagyjából ugyanígy: zsigerből és egocentrikusan. Kizárólag az a fontos, hogy nekünk jó legyen. Nem ítélkezem a kelet-európaiak… keleti migránsokkal szembeni viselkedése felett, bár személy szerint más a véleményem, mint az itteni fősodornak… Mégis: jobban megértve magunkat, jobban megértjük majd a briteket is, nem igaz?
Tehát, ne legyenek illúzióink: a hivatalos Kolozsváron már évtizedek óta
jól meggyökeresedett és intézményesített tükrözetlen rasszista sovinizmus, etnocentrikus önhittség és Európa-ellenesség
(melyeket rikítóan pingáltak le olyan pszeudo-eurofil projektekkel, mint az Ifjúsági Főváros, Kulturális Főváros és Untold) közvetve, de mégis ténylegesen hozzájárult annak az általános kényelmetlenségnek a kialakulásához és felerősödéséhez az EK-beli szavazókban, akik 2016. június 23-án történelmet írtak. Igen: az Erdély nevű tartomány Európa-ellenesei és az Anglia tartományaiban élő Európa-ellenesek országon és kontinensen átnyúlva összefogtak és egy közös felelőtlen erőfeszítésben keményen behúztak egyet Európának, hogy csak arról koldult!
Mint mondjak? Felizitéjsön!
U. i.: Sorin Apostu, a lebontásokat elrendelő kolozsvári polgármester időközben börtönbe került – de nem a Coastei utcán és a Pataréten elkövetett tettekért, ezeket még mindig nem tartják bűncselekményeknek…
Az alcímeket a szerkesztőség adta.