A Vörös Ördögök az Azzurrik ellen

Izgalmas meccsekre lehet számítani a titkos esélyesnek tartott belgák és az olaszok csoportjában.
Hirdetés

Belgium

A világranglista alapján a belga válogatott az Európa-bajnokság legnagyobb esélyese, hiszen jelenleg a második helyen áll Argentína mögött, de november és március között éppenséggel első is volt. A FIFA rangsora azonban néha nagyon csalóka tud lenni, bár keretet elnézve tényleg roppant erős csapatról van szó.
Marc Wilmots szövetségi kapitánynak azonban nem játékosai képessége, hanem inkább formája miatt kell aggódnia, hiszen jónéhány sztárja (elsősorban Courtios, Fellaini és Hazard) a korábbiaknál halványabb szerzont zárt. Vagy állandóan kispadozott, mint a barcelonai Vermaelen. Vagy éppen az utolsó percben sérült meg, mint a csapatkapitány Kompany. Ráadásul  Wilmotsnak a csatárposzton választania kell Lukaku, Benteke és Origi közül, hiszen az 1-4-2-3-1-es játékrendszerben egyszerre csak egyikük lesz a pályán. Sok más edző irigyli őt a bőség ezen zavaráért. 

Első válogatott mérkőzés: 1904 (Belgium–Franciaország 3-3)
Legnagyobb siker: Európa-bajnoki döntős (1980), világbajnoki negyedik (1986) 
Világranglista-helyezés: 2.
Eb-részvételek száma: 5
Legjobb Eb-eredmény: ezüstérmes (1980)
Legtöbb válogatottság: Jan Ceulemans 96
Legtöbb válogatott gól: Bernard Voorhoof és Paul van Himst 30
Út az Eb-re: 0-0 és 0-1 Wales-szel, 3-1 és 1-1 Bosznia-Hercegovinával, 3-1 és 1-0 Izraellel, 5-0 és 1-0 Ciprussal, 6-0 és 4-1 Andorrával.

Szövetségi kapitány: Marc Wilmots

Kapusok: Thibaut Courtois (Chelsea), Jean-Francois Gillet (Mechelen), Simon Mignolet (Liverpool)
Védők: Toby Alderweireld és Jan Vertonghen (Tottenham), Laurent Ciman (Montreal Impact), Jason Denayer (Galatasaray), Christian Kabasele (Genk), Jordan Lukaku (Oostende), Thomas Meunier (FC Bruges), Thomas Vermaelen (Barcelona)
Középpályások: Mousa Dembélé (Tottenham), Marouane Fellaini (Manchester United), Radja Nainggolan (Roma), Axel Witsel (Zenit Szentpétervár)
Támadók: Michy Batshuayi (Marseille), Christian Benteke és Divock Origi (Liverpool), Yannick Carrasco (Atlético Madrid), Kevin De Bruyne (Manchester City), Eden Hazard (Chelsea), Romelu Lukaku (Everton), Dries Mertens (Napoli)

Olaszország

Ki fog itt gólt rúgni? Az olasz válogatottnak most is van egy öregedő, de a Juventusban összeszokott védelme, élén a 38 évesen is világklasszis kapus Buffonnal, néhány pályát felszántó középpályása, de csatára az nincs. A legjobb formában levő olasz támadó, Insigne sokkal inkább szélső, Immobile egy szezon alatt kikopott a Dortmundból és a Sevillából is, Zaza csak cserejátékos a Juventusban, Balotelli 25 éves korára kibohóckodta magát a komoly futballból. Marad a Premier Leagueben egészen más stílushoz szokott, hangulatember Pellé, aki 31 éves korára lett az “azzurik” alapembere.
Az Eb után a Chelseahez távozó szövetségi kapitány, Antonio Conte egy folyamatosan gyengülő színvonalú bajnokságból kell válogasson, de ahhoz mégsem volt mersze, hogy az észak-amerikai ligából visszahívja az elmúlt bő egy évben 30 gólt vágó Giovincót (Toronto FC) vagy a középpályára a veterán Pirlót (New York City). Utóbbi két szóba jöhető utóda, Veratti (Paris Saint-Germain) és Marchisio (Juventus) pedig sérülés miatt marad le a tornáról.  

Első válogatott mérkőzés: 1910 (Olaszország–Franciaország 6-2)
Legnagyobb siker: világbajnok (1934, 1938, 1982, 2006), Európa-bajnok (1968)
Világranglista-helyezés: 12.
Eb-részvételek száma: 9
Legjobb Eb-eredmény: Európa-bajnok (1968)
Legtöbb válogatottság: Gianluigi Buffon 157
Legtöbb válogatott gól: Luigi Riva 35
Út az Eb-re: 1-1 és 1-1 Horvátországgal, 2-1 és 2-0 Norvégiával, 1-0 és 2-2 Bulgáriával, 2-1 és 3-1 Azerbajdzsánnal, 1-0 és 1-0 Máltával.

Szövetségi kapitány: Antonio Conte

Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Federico Marchetti (Lazio), Salvatore Sirigu (Paris Saint-Germain)
Védők: Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini (Juventus), Matteo Darmian (Manchester United), Mattia De Sciglio (Milan), Angelo Ogbonna (West Ham United)
Középpályások: Federico Bernardeschi (Fiorentina), Antonio Candreva és Marco Parolo (Lazio), Daniele De Rossi, Stephan El Shaarawy és Alessandro Florenzi (Roma), Emanuele Giaccherini (Bologna), Thiago Motta (Paris Saint-Germain), Stefano Sturaro (Juventus)
Támadók: Éder Martins (Internazionale), Ciro Immobile (Torino), Lorenzo Insigne (Napoli), Graziano Pelle (Southampton), Simone Zaza (Juventus)

Írország

Még egy angol ligarendszerre épülő csapat, csak jóval idősebb játékosokból, áll, mint a másik három. Martin O’Neill szövetségi kapitány az egész Eb legmagasabb átlagéletkorú (29,39 év) keretét nevezte, egy teljes kezdőcsapatnyi játékos töltötte be náluk a 30-t, a kapus Shay Given pedig már a 40-et is. (Csak azért nem ő a torna legidősebb játékosa, mert Király Gábor 19 nappal korábban született.) A gólokat pedig elsősorban a 36 esztendős, évek óta Los Angelesben focizó Robbie Keane-től várják.
A Keane–Long csatárpáros rutinjára lehet is építeni, csakhogy az írektől nagyon hiányzik egy olyan középpálya, amely megfelelően kiszolgálná őket. Futni persze rengeteget tudnak, de már négy éve is láttuk, hogy az legtöbbször csak a tisztes vereségekhez elég.  

Első válogatott mérkőzés: 1924 (Írország–Bulgária 1-0)
Legnagyobb siker: világbajnoki negyeddöntő (1990)
Világranglista-helyezés: 33.
Eb-részvételek száma: 3
Legjobb Eb-eredmény: csoportkör (1988, 2012)
Legtöbb válogatottság: Robbie Keane 143
Legtöbb válogatott gól: Robbie Keane 67
Út az Eb-re: 1-1 és 1-0 Németországgal, 1-1 és 1-2 Lengyelországgal, 1-1 és 0-1 Skóciával, 1-0 és 2-1 Grúziával, 7-0 és 4-0 Gibraltárral, 1-1 és 2-0 Bosznia-Hercegovinával.
Hirdetés

Szövetségi kapitány: Martin O’Neill

Kapusok: Shay Given (Stoke), Darren Randolph (West Ham United), Keiren Westwood (Sheffield Wednesday)
Védők: Séamus Coleman (Everton), Cyrus Christie és Richard Keogh (Derby County), Ciaran Clark (Aston Villa), John O’Shea (Sunderland), Shane Duffy (Blackburn), Stephen Ward (Burnley)
Középpályások: Aiden McGeady (Sheffield Wednesday), James McClean (West Bromwich Albion), Glenn Whelan és Jonathan Walters (Stoke), James McCarthy (Everton), Jeff Hendrick (Derby County), David Meyler (Hull), Stephen Quinn (Reading), Wes Hoolahan és Robbie Brady (Norwich)
Támadók: Robbie Keane (Los Angeles Galaxy), Shane Long (Southampton), Daryl Murphy (Ipswich)

Svédország

Ibrahimovic és a többiek. A svéd válogatott 22 játékosa semmivel sem alkot erősebb csapatot, mint a tornáról lemaradó többi északi együttes, Dánia, Norvégia vagy Finnország, csakhogy huszonharmadiknak van egy világklasszis gólvágójuk. Az öntörvényű zseni pedig szórt 11 gólt a selejtezőkben (a többiek együtt hetet), és a dánok elleni pótselejtezőn kilőtte az Eb-re a svédeket. Hogy mennyire tőle függ a csapat eredményessége, azt jól mutatja, hogy az elmúlt négy évben egyszer sem nyert tétmérkőzést Svédoroszág, ha Ibra nem lőtt gólt vagy nem adott gólpasszt. Ha pedig nem játszott, edzőmeccsen is csak Liechtensteint sikerült megverni.
Pedig a keretnek immár tagja a tavalyi U21-es Európa-bajnok csapat öt tagja is (Augustinsson, Lindelöf, Hiljemark, Lewicki és Guidetti). Franciaországban azonban egyelőre még mindig Ibrahimovicson múlik a sorsuk.  

Első válogatott mérkőzés: 1908 (Svédország–Norvégia 11-3)
Legnagyobb siker: világbajnoki döntős (1958)
Világranglista-helyezés: 35.
Eb-részvételek száma: 6
Legjobb Eb-eredmény: elődöntős (1992)
Legtöbb válogatottság: Anders Svensson 148
Legtöbb válogatott gól: Zlatan Ibrahimovic 62
Út az Eb-re: 1-4 és 1-1 Ausztriával, 1-1 és 0-1 Oroszországgal, 3-1 és 1-1 Montenegróval, 2-0 és 2-0 Liechtensteinnel, 2-0 és 2-0 Moldovával, 2-1 és 2-2 Dániával

Szövetségi kapitány: Erik Hamrén

Kapusok: Andreas Isaksson (Kasimpasa), Patrik Carlgren (AIK), Robin Olsen (FC Köbenhavn)
Védők: Ludwig Augustinsson és Erik Johansson (FC Köbenhavn), Andreas Granqvist (FK Krasznodar), Pontus Jansson (Torino), Mikael Lustig (Celtic), Victor Lindelöf (Benfica), Martin Olsson (Norwich)
Középpályások: Jimmy Durmaz (Olympiakosz), Albin Ekdal (Hamburg), Emil Forsberg (RB Leipzig), Oscar Hiljemark (Palermo), Kim Källström (Grasshoppers), Sebastian Larsson (Sunderland), Oscar Lewicki (Malmö), Pontus Wernbloom (CSZKA Moszkva)
Támadók: Marcus Berg (Panathinaikosz), John Guidetti (Celta Vigo), Zlatan Ibrahimovic (Paris Saint-Germain), Emir Kujovic (Norrköping), Erkan Zengin (Trabzonspor)
 

Hirdetés