Az egyház tovább harcol a Mikó kollégiumért

Fenntartja eddigi érveit az Erdélyi Református Egyházkerület.
Hirdetés

Az Erdélyi Református Egyházkerület minden lehetséges jogi eszközt felhasznál, hogy „újra és még jobban” bebizonyítsa igazát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében – írta szerdai közleményében Kató Béla, az egyházkerület püspöke.

A bukaresti restitúciós bizottság kedden úgy döntött, hogy a Mikó kollégium épülete állami tulajdonban marad, elutasítva a református egyház visszaszolgáltatási kérelmét.

Az egyház szerint a visszautasító döntés nem meglepetés, a bizottsági tagok többsége pedig nem vállalta fel a helyes döntés felelősségét, „mert a valóságnak megfelelő és jogszerű döntésért korábban egy másik hasonló bizottság tagjait a büntetőbíróságon alaptalanul elítélték”. Az összetett jogi kérdések megoldását a jelenlegi bizottság így az igazságszolgáltatásra ruházta – áll a közleményben.

„Várjuk a restitúciós bizottság hivatalos értesítését, és készek vagyunk a brassói ítélőtáblán újrakezdeni a harcot” – írja közleményében Kató Béla.

Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi kollégium korábbi visszaszolgáltatását a ploiești-i táblabíróság 2014-ben szabálytalannak minősítette és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a restitúciós bizottság volt tagjait, megsemmisítetve a református egyház tulajdonjogát.

Hirdetés