// 2025. július 19., szombat // Emília

Eltemették Tempfli József nyugalmazott püspököt

// HIRDETÉS

Sokan búcsúztak a közkedvelt egykori egyházi elöljárótól.

A nagyváradi római katolikus püspöki székesegyház kriptájában végső nyugalomra helyezték hétfőn Tempfli Józsefet, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspökét. A zsúfolásig megtelt székesegyházban tartott engesztelő szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek elmondta: a papi hivatás ma isteni elhívás kérdése. Felidézte: Tempfli József az isteni hívást olyan korban hallotta meg, amikor az egyház vezetői a kommunista diktatúra börtöneiben voltak. Azt követően jelentkezett a gyulafehérvári papi szemináriumba, hogy Márton Áron püspököt kiengedték a börtönből.

Jakubinyi György azt is felidézte, hogy Tempfli József 1990-ben olyan korban vállalta a püspöki megbízatást, amikor II. János Pál pápa egyszerre nevezett ki 15 püspököt azoknak a római katolikus és görög katolikus egyházmegyéknek az élére, amelyek nem működhettek a kommunista Romániában. Megemlítette, hogy Tempfli József pappá szentelése óta harmadára csökkent a papnövendékek száma a négy magyar többségű egyházmegyében. Ezért a püspök közbenjárását kérte az egyházmegyéért és a papi, szerzetesi hivatásokért.

Ioan Robu bukaresti érsek-metropolita román nyelven köszönte meg Istennek, hogy Tempfli Józsefet adta az egyházmegyének, a híveknek és a népnek. Böcskei László jelenlegi nagyváradi püspök is arról szólt, hogy Tempfli József olyan „lámpás ember" volt, aki révén „Isten ajándéka mutatkozott meg az életünkben".

Az engesztelő szentmisén neves közéleti személyiségek is részt vettek, köztük Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.

Tempfli József május 25-én, 85 éves korában hunyt el hosszas betegség után. 1990 áprilisa és 2009 márciusában történt nyugdíjazása között vezette a Szent László király által alapított nagyváradi egyházmegyét. Munkája elismeréseként több egyházi és világi kitüntetésben részesült: 1997-ben Magyar Örökség Díjjal, 1999-ben a Bethlen Gábor-díjjal, 2009-ben a Magyar Szabadságért Díjjal tüntették ki, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro