Doppingoló kajakosok lapátolták el Románia olimpiai esélyeit

A teljes román felnőtt kajak-kenu válogatott elbukta a meldoniumtesztet, így nem utazhatnak Rióba.
Hirdetés

Gyakorlatilag a teljes román felnőtt kajak-kenu válogatott, a riói olimpiára kijutott négy hajó legénységét is beleértve, elbukta a meldoniumtesztet – közölte péntek esti sporthíradójában a román közszolgálati televízió (TVR).

A több olimpiai éremmel büszkélkedő kajak-kenu sportágat megrázó első doppinghír két hete érkezett, amikor a román doppingellenes ügynökség közölte, hogy a négyszeres világbajnok Liviu Dumitrescu kenus és kenukettes partnere, Alexandru Mihalachi április elején levett vérmintájában

tiltott növekedésserkentő hormonokat találtak.

Rajtuk kívül most további hét sportoló – Leoni Carp (kajak egyes és páros), Andrei Strat (kenu páros), Elena Meroniac (kajak kettes), illetve a kenunégyes egységet alkotó Traian Neagu, Catalin Turceag, Daniel Burciu és Petrus Gavrila – bukott el a hazai doppingellenes ügynökség vizsgálatán az év eleje óta tiltólistán szereplő meldoniummal.

Hirdetés

Valamennyiüket felfüggesztették, nem utazhatnak Rióba, de a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) dönt, milyen büntetést szabnak ki a meldoniumhasználaton ért sportolókra. A sportolók sosem kockáztatták volna azt, hogy elbukják a doppingtesztet – fogalmazott a TVR-nek Ioan Dobrescu, a román olimpiai bizottság főtitkára. Hozzátette:

„felkészülésüket orvosok és edzők segítik, ki kell derítenünk, kik állnak a háttérben”.

Elisabeta Lipa ifjúsági és sportminiszter is a bűnösök felderítését célzó alapos vizsgálatot ígért, megjegyezve: első ízben szembesült csoportos doppingolással. Közben az olimpiára kvalifikált román atléták közül is már a harmadik versenyzőről derült ki, hogy doppingolt: Daniela Stanciu magasugrót szintén meldoniumhasználat miatt függesztették fel – közölte a TVR. A 85 fős román olimpiai keretnek így most már több mint tíz sportolót kell nélkülöznie.

A kaja-kenu a negyedik legeredményesebb sportágnak számít Romániában a versenyzők által szerzett olimpiai érmek száma 34, köztük tíz aranyat szereztek az eddigi olimpiai játékokon. 

Hirdetés