19 évig volt Nagyvárad 81. püspöke.
Hosszan tartó betegség után 85 éves korában szerdán elhunyt Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke - közölte az egyházmegye.
Tempfli József a Szatmár megyei Csanáloson született 1931. április 9-én. Középiskoláit a nagyváradi Szent László Gimnáziumban kezdte, a nagykárolyi piaristáknál folytatta, majd a tanügyi reform után Szatmárnémetiben érettségizett.
1950-1956 között tanító-nevelőként dolgozott a szentjobbi iskolában. 1956 őszén kezdte el tanulmányait a gyulafehérvári Római Katolikus Teológián, melyek elvégeztével 1962. május 31-én Márton Áron püspök szentelte pappá.
1962-1979 között a Bihar-megyei Tenkén, 1979-1981 között a Szatmár-megyei Tasnádon, 1981-1990 között Nagyvárad-Olasziban volt plébános. 1982. június 27-én szentjobbi apáti címet kapott.
1990. március 14-én II. János Pál pápa Nagyvárad 81. püspökévé nevezte ki. Felszentelését 1990. április 26-án a nagyváradi székesegyházban tartották. Rendületlenül harcolt a kommunista időkben elkobzott egyházi vagyon visszaszerzéséért.
Nyugdíjazási kérelmét 2008 decemberében XVI. Benedek pápa elfogadta, megyéspüspöki szolgálatát 2009 márciusában fejezte be.
Nyugdíjas éveit a nagyváradi Kanonok soron berendezett kanonoki házban, a közéletből visszavonultan töltötte. Az egyik utolsó nyilvános megjelenése, a pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából bemutatott hálaadó szentmisén volt 2012. május 31-én.
Munkája elismeréseként több egyházi és világi kitüntetésben részesült: 1997-ben Magyar Örökség díjjal, 1999-ben a Bethlen Gábor-díjjal, 2009-ben a Magyar Szabadságért díjjal tüntették ki, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.
Tempfli Józsefet vasárnap helyi idő szerint 15 órakor ravatalozzák fel a nagyváradi székesegyházban, ahol 18 órától szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd hétfőn, a 11 órától tartandó engesztelő gyászmisét követően helyezik örök nyugalomra a nagyváradi székesegyház kriptájában.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.