// 2025. július 19., szombat // Emília

Kiosztotta a Communitas az idei Alkotói Ösztöndíjakat

// HIRDETÉS

Ez a Communitas Alapítvány támogatásainak egyik nyilvános és dicséretes része.

 Tizennegyedik alkalommal adták át kedden Kolozsváron az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait – tudatja az RMDSZ mai közleménye. A Sétatéri Kaszinóban megrendezett gálán irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színházművészet, valamint a film és a televíziózás kategóriában összesen 42 fiatal alkotó vehette át az egy éves időtartamra biztosított, havi 790 lejes támogatásról szóló oklevelet.

A 2016-os év nyerteseinek díjazása mellett az érdeklődők megtekinthették a tavalyi képzőművészeti díjazottak munkáit, amelyeket Kolozsi Tibor szobrászművész, az Alkotói Ösztöndíjbizottság tagja méltatott. Az est folyamán a 2015-ös irodalmi-, zenei- és színházi ösztöndíjasokat hallgathatta a közönség, valamint néhány részletet vetítettek a film és televízió kategóriában díjazottak munkáiból. Az est házigazdája Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze volt.

„Díjakat kaphatunk Bukarestből és Budapestről is, viszont az a felelősség, hogy a fiatal tehetségeket hogyan támogatjuk, és hogy kultúránk utánpótlását miképpen biztosítjuk, nem hárítható másra” – hangsúlyozta Markó Béla, az Alkotói Ösztöndíjbizottság elnöke. 

„Jeles művészek, írók, képzőművészek bírálják el az ösztöndíj-pályázatokat. Azoknak, akik ma, illetve az elmúlt években a díjakat megkapták, nagyon is fontos tudniuk: valóban azoktól kapták, akik odafigyelnek a minőségre, tehetségükre, képességeikre, arra az alkotókészségre, amelyet a pályázók felmutattak. És erre fognak figyelni a jövőben is. Soha nem elegendő a támogatás, minél többet kellene erre fordítani, és minél több erőfeszítést fektetni bele” – idézi a közlemény Markó Bélát. 

A volt szövetségi elnök ezek szerint fontosnak tartotta megnyugtatni a díjazottakat, hogy hozzáértők szakmai alapon és nem önkényesen választották ki az idei és az elmúlt évekbeli nyerteseket. A közlemény ugyanis megjegyzi, Markó a az elmúlt hetekben megjelent, a Szövetség költségvetésével kapcsolatos vélemények miatt tért ki erre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro