// 2025. július 19., szombat // Emília

Épülhet az észak-erdélyi sztráda egyik újabb szakasza

// HIRDETÉS

Meglehetősen szűk határidőkkel.

Elrendelte a tervezési és építési munkálatok megkezdését az Országos Autópálya- és Közúttársaság (CNADNR) szerdán az észak-erdélyi A3-as jelzésű autópálya Aranyosgyéres és Marosugra közötti 37 kilométeres szakaszán.

A három szakaszra felosztott, az A3-as megépült, Kolozsvárt elkerülő szakaszát Marosvásárhely irányába meghosszabbító gyorsforgalmi út tervezésére és megépítésére három különböző konzorciummal kötött tavaly szerződést a CNADNR áfa nélkül 773 millió lej értékben. A tervezésre négyhónapos, a kivitelezésre pedig egyéves határidőt szabtak meg.

A Nagyváradot Brassóval összekötő 415 kilométeres észak-erdélyi autópálya megépítésére a román hatóságok 2003-ban kötöttek szerződést az amerikai Bechtel vállalattal, amit - a szerződést kifogásoló Európai Unió támogatása híján - kizárólag a román költségvetésből lehetett pénzelni. Mivel a finanszírozás akadozása miatt egy évtized alatt csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasz épült meg, Bukarest 2013-ban felbontotta a szerződést az amerikaiakkal.

Az észak-erdélyi sztráda Marosvásárhely és Aranyosgyéres közötti szakaszát az EU 2012-ben felvette a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), és így Románia ennek megépítésére most már európai támogatást is igénybe vehet.

Bukarest azt remélte, hogy mind a Marosvásárhely-Aranyosgyéres sztrádát, mind - az észak-erdélyi A3-ast az Erdély déli részén haladó A1-essel összekötő - Torda-Szászsebes autópályát a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklus jórészt kihasználatlanul maradt forrásaiból finanszírozhatja. Bár ezeknek a támogatásoknak a lehívási határidejét két évvel meghosszabbították, Románia nem sokat tudott megmenteni a korábbi infrastrukturális alapokból, és az észak-erdélyi pályaszakasz most kezdődő építéséhez a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban rendelkezésére bocsátott támogatásokat kénytelen felhasználni.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro