Orbán Erdélyben flangál, Iohannis tehetetlenül nézi

Az erdélyi Klaus Werner Iohannisról van szó, akiből egy óriási szimpátiahullámot követően lett Románia elnöke és ugyanarról az erdélyi személyről, aki röviddel azután, hogy elfoglalta helyét Cotroceni-ben, megtagadta az Avram Iancura, a minden erdélyi szívében „szobrot” kapott erdélyi hősre vonatkozó törvény kihirdetését. És ugyanarról az elnökről, aki Ukrajnába jutva, csak általa ismert okokból nem fáradt azzal, hogy találkozzon azokkal a románokkal, akik a mostoha történelem miatt kénytelenek ennek az országnak a területén élni, ahol – ahogy azt minden egyszerű ember tudja – folyamatos és nyilvánvaló diszkriminációnak vannak kitéve. Ezek a dolgok mindenki számára nyilvánvalóak, kivéve azt a személyt, aki azt hangoztatta magáról, hogy „minden román elnöke” és ezt az olaszországi, spanyolországi, németországi vagy franciaországi látogatásaival akarja bizonyítani, ahol bólogatójánosok és besúgók által gondosan előkészített találkozói vannak a román diaszpóra képviselőivel, de

a legkevésbé sem érdekli őt az ukrajnai „románocskák” sorsa,

hogy a Moldova Köztársaság szinte tüntető magára hagyásáról már ne is beszéljünk, ami felelőtlen, irreális és – akár tetszik, akár nem – románellenes, következésképpen mélységesen káros gesztus, ami viszont egyre jobban Moszkva felé taszítja a Pruton túli területet.

Nem tudom, ki, hogyan, mikor és mit tanácsol Cotroceni-ben Klaus Iohannisnak, de külpolitikai teljesítménye, nemcsak a román diaszpóra összessége, hanem népünk szemszögéből is nézve gyalázatos és végső soron ahhoz hasonló, ahogy az ország általános érdekeihez viszonyul. Első „kiutazásakor” Párizsba ment, üdvözölték egymást – és ennyi – Francois Hollande-dal, Franciaország elnökével, mely ország hajdanán Bukarest nagy szövetségese és támogatója volt, és üres kézzel tért vissza, az elnöki gépkocsira odavetett nagykabát kínos incidensét nem számítva. Nem volt szó sem konkrét és lényegi támogatásról az ország Schengen-övezethez való csatlakozásához, sem megoldásról a romák gondjára, sem a gazdasági kapcsolatok újraindításáról, sem a kulturális együttműködés fokozásáról. Semmiről. Aztán elment Berlinbe, egy olyan látogatásra, melyet a románok, akik valószínűleg az önámítás világbajnokai, visszatartott lélegzettel figyeltek. Könnyű kitalálni az okát: mindnyájan tudták, hogy Klaus Werner Iohannis szász, és vérkötelék fűzi a meglátogatott országhoz, ahol – nota bene – a szülei is laknak. Mindezek olyan – igaz, magánéleti – elemek, melyek alapján mi, románok, oly sokat vártunk ettől a látogatástól. De, ahogy a románok mondják, „nyugtával dicsérd a napot”, és ez a szólás ebben az esetben is bizonyította a népi bölcsességünket. Mivel tért vissza Iohannis ebből az új utazásából? Abszolút semmivel, azon a megjegyzésen kívül, melyet házigazdája, Angela Merkel kancellár mondott azoknak, akikkel együtt fogadta a vendéget, miszerint az illető „a romániai német kisebbség tagja”! Németország pedig Európa „motorja”, akár politikai, akár gazdasági, társadalmi vagy kulturális kapcsolatokról van szó. Újra nem volt szó sem az ország bejutásáról a Schengen-övezetbe, sem a romániai német befektetések látványos növekedéséről és így tovább. Vagyis szintén semmi.

Ide érkezve, talán emlékeztetnem kellene, hogy Iohannis elnök 2015. május 9-én

„elfelejtett” elhelyezni egy koszorút

Marosorbón vagy Nagykárolyban annak a több ezer román katonának az emlékére, akik életüket adták a német fasisztákkal folytatott harcokban, ezzel szemben elment Lengyelországba, ahol megemlékezett a hitlerista csapatokkal folytatott összecsapásoknak áldozatául esett helyi hősökről.

Nem folytatom, mert felesleges. Vagy, ahogy maga Iohannis mondaná – pech! Közismert, hogy Románia elnöke rendkívüli mértékben kiemelte a román diaszpóra szerepét és hozzájárulását ahhoz, hogy Cotroceni-be kerülhetett, egészen eme aspektus fetisizálásáig. Valószínűleg ezért fordított hátat az itthoni helyzetnek. Ez a fájdalmas dolog akkor vált zavaróvá, amikor egy iszonyatos katasztrófa révén beteljesült az álma és megkapta az annyira óhajtott „saját kormányát”. De Constantin Tănase emlékezetes szónoki kérdése szerint: „És mit kezdett vele?”.

Hihetetlen, de igaz: Klaus Iohannis népszerűsége kevesebb, mint másfél év alatt 75 százalékról 30 százalék alá csökkent – ami abszolút rekord a poszt-decemberi Románia elnökei között. Tudatában van annak, hogy ez mivel jár? Végiggondolja, hogy kinek köszönheti ezt a zuhanást, mely olyan mintha ejtőernyő nélkül vetette volna a mélybe magát? Az az igazság, hogy a szolgalelkűség, a személyiség- és hitelességhiány etalonjává vált Emil Boc kormányfő után Iohannis egy olyan miniszterelnököt ültetett a nyakunkba, aki a kolozsvári polgármester nyomdokain halad. A jelenlegi kormány napról napra egyre több tiltakozással és tüntetéssel szembesül, miniszterei élő holtaknak tűnnek, egymást körözik le baklövésekben és szerencsétlen vagy kínos kijelentésekben, nincsenek megoldásaik, nincsenek életképes és realista ötleteik. Igazi „brüsszeli káposzta” az egész, rossz fényben tüntetve fel azt a helyet, ahol mégiscsak dolgoznak alkalmas emberek is, és ahonnan ők is elindultak, hogy fehér lovon érkezve „honfoglaljanak” a Victoria-palota (a kormány székháza – a szerk.) előtt. Főnöküket, Iohannist is megelőzve meredeken zuhannak, az országban a dolgok szétziláltak, mintha semmi sem lenne a helyén.

Ez a helyzet természetes

alkalmat kínált egy pragmatikus, ambiciózus és arrogáns alak számára,

aki Erdélyben is űzi a politikai játékait. Orbán Viktorról van szó, a budapesti kormányfőről, aki gyakrabban és ügyesebben bolyong Románia területének ezen a részén, mint bárhol Magyarországon. Legyen világos: nincs semmi bajom ezzel a politikussal, tényleg úgy hiszem, hogy egy polgártársai szolgálatába állított programot hajt végre, ami magyarázza is azokat a százalékokat, melyekkel pártját minden alkalommal megválasztották. De felháborít az, amit elég gyakran tesz Erdélyben, az aberrációi, az ottani emberek és a román intézmények iránt kimutatott lenézése. De még jobban felháborít és feldühít az, hogy – az amúgy erdélyi származású – Dacian Cioloş semmit sem tesz Orbán Viktor kisiklásaival szemben.

Ezúton tájékoztatom – tekintettel arra, hogy azok, akiknek ez a törvényes kötelességük lenne, politikai játékokkal vannak elfoglalva –, hogy a magyar parlament külügyi bizottsági elnöke, Németh Zsolt által vezetett, Tőkés László „rendkívüli” részvételével zajló vitára Tusnádfürdőre érkezett Orbán Viktor közzétett a Facebookon egy fényképet, melyen a lányával látható és melyhez a következő magyarázatot fűzte: „Erdélyben, otthon.” Nem hiszem, hogy zabolátlan nacionalizmust vagy lángoló hazafiságot tanúsítanék, ha azt kérdezem, miért nem reagál sem az Elnöki Hivatal, sem Románia kormányának miniszterelnöke? Arra is emlékeztetem őket, hogy ráadásul Erdélyből érkeztek Bukarestbe és különösen érzékenyeknek kellene lenniük. Tényleg nem érdekli őket, mi történik ott? Egyszerű románként én szégyenkeznék a szégyenük miatt, de tudom, hogy nem képesek ilyesmire!

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.