// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Antal Árpád két hónap után ismét teljes jogú polgármester

// HIRDETÉS

De továbbra is bírósági felügyelet alatt marad.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) döntése értelmében visszatérhetett hivatalába Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy – tisztségéből február 18-án felfüggesztett – polgármestere.

A fejleményt maga Antal Árpád jelentette be az önkormányzati testület hétfői ülésén, ahol a helyettesítésével megbízott alpolgármester mandátumának meghosszabbításáról kellett volna dönteni.

A bejelentést követő sajtótájékoztatón a polgármester elmondta: a déli órákban érkezett a bukaresti ügyészségről a hivatalos tájékoztatás arról, hogy jóváhagyták a kérését, és

feloldották a hivatal betöltésére, valamint a városházi alkalmazottakkal való kapcsolattartásra vonatkozó tiltást.

Hozzátette, a pénteken meghosszabbított bírósági felügyelet egyéb feltételei érvényben maradnak.

Antal Árpád köszönetet mondott azoknak, akik nélküle is működtették a hivatalt az elmúlt két hónapban. „Köszönöm a szentgyörgyieknek. Ez olyan város, ahol bármi van, az élet tovább tud menni. Senki nem pótolhatatlan” – jelentette ki Antal Árpád. Hozzátette, az ügyészségi döntés lehetővé teszi, hogy egy újabb mandátumért szálljon versenybe a június 5-i önkormányzati választásokon. Megjegyezte: megható volt látni, hogy több mint tízezren írták alá a jelöltségét támogató íveket. Ez a szám több mint hússzorosa annak, ami a jelöltséghez szükséges lett volna.

Antal Árpád megemlítette, a két hónap alatt, míg nem tölthette be a hivatalát Sepsiszentgyörgy román nemzetiségű polgárainak és román önkormányzati képviselőinek a szolidaritását is érezte. „Az az egység, amit mindig fontosnak tartottunk, ennek az ügynek a kapcsán egy kicsit megerősödött” – jelentette ki a polgármester.

A székelyföldi polgármester ellen február közepén indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség, mely azzal gyanúsítja, hogy

az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) felvett hitelt,

amelyet közpénzből kell visszafizetni. Az EBRD korábban azt közölte, hogy a rendelkezésére álló információk alapján „nincs oka azt hinni, hogy az EBRD által (Sepsiszentgyörgynek) nyújtott hitelt nem rendeltetésszerűen használták fel”. Erre a DNA azzal reagált, hogy szerintük Antal Árpád, nem a városnak hitelt nyújtó EBRD-t, hanem a hitelt garantáló román államot károsította meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.