Jóformán alig hangzott el a javaslat és a PNL főpolgármester-jelöltje, Marian Munteanu, az Egyetem (Universităţii) téri hallgatók volt vezetője máris erős bírálatok alanya lett.

A román társadalom nehezen tud uralkodni az érzelmein és úgy tűnik, nem képes visszafogni a reakcióit. Ez egy túlpörgetett ítélkezés és érzelemkifejezés, ami árt a vitának és semmilyen esélyt sem hagy egy tisztességes párbeszédre. A minap valaki azt mondta, hogy Gabriel Liiceanu és Ana Blandiana legionáriusok vagy nácik, mert konzervatív elképzelésük van Európáról és annak kulturális milyenségéről. Igaz, a világ megcáfolhatná őket és azt mondhatná, hogy az az Európa-központúság, melynek nevében beszélnek, már rég feloldódott egy központ nélküli világban. A Kelet valójában nosztalgiázó, de józan és beletörődő nosztalgiát táplál, tudatában lévén annak, számára már semmi más nem maradt, mint a múltba révedés. Mindenki az ifjúkori ideáljához marad hűséges és talán ez az egyetlen önmagával szembeni fontos kötelesség. És ez nem könnyű feladat, hiszen ahogy Cioran is mondta: „Mennyi beletörődésre és mennyi bátorságra van szükség, hogy ne morzsolódjunk, vagy oldódjunk fel, hogy megőrizzük képünket és identitásunkat!” De vajon a nosztalgia az intolerancia egyik formája?

Tegnap óta a klasszikus és az elektronikus sajtóban megjelent több tíz és száz kommentárból megtudtuk, hogy Marian Munteanu

tősgyökeres legionárius, és egy erőszakos etnokráciának ad hangot.

És úgy tűnik, ebben senki sem kételkedik még egy kicsit sem. A diskurzus zavartalanul folyik, senki nem tart attól, hogy valakit alaptalanul vádol meg bűncselekménnyel. Hiszen annak nincs semmilyen következménye, ha valakiről azt állítják, hogy ostoba, de azt kürtölni szét róla, hogy legionárius, könnyen ügyészségi lépéshez vezethet. Amikor Ion Iliescu azt állította, hogy az Egyetem téren legionáriusok vannak, történelmi és ideológiai ítéletet mondott, egy politikai genealógiát próbált felmutatni, míg a mai vádlók egyenesen bűnvádi feljelentést tesznek.

A mai „legionáriusok” között minden bizonnyal nagy különbségek vannak. Gabriel Liiceanu (aki Iliescu szerint is legionárius volt és ma is legionárius a „civil” baloldal elképzelése szerint), valójában egy antinacionalista, aki erőteljesen lerázott magáról bármiféle potenciálisan fertőző hasonlóságot. Az ő esetében nemcsak rosszindulatú vádaskodásról van szó, hanem ostoba inadekváltságról is. Ezzel szemben Marian Munteanu nacionalista, de a nacionalizmusnak abból a gyógyult fajtájából, mely bizonyos történelmi csalódások folyománya. Az előbbinek Cioran van az éjjeli szekrényén, az utóbbinak Ţuţea. De míg Cioranból végül szkeptikus lett, Ţuţea csalódottan végeztetett be. A legionáriusság sem az egyik, sem a másik esetében nem lehetséges többé. Különben

a nacionalizmusról szóló egész vitát hamis analógiák torzítják,

melyekből teljesen hiányzik az arányérzék, és melyek végül odáig fajulnak, hogy banálissá teszik a múlt század példátlanul gyilkos kísérleteit. Ha Crin Antonescu egyfajta Hitler lett volna, ahogy azt 2012-ben az Expert Forum egyik jelentése sugallta, akkor hogyan értelmezhetnénk a továbbiakban a történelmet? Mindenesetre, amikor azok a jelentések, melyektől a finanszírozók pontos leírást és bizonyítást várnak, egyfajta pamfletté válnak, akkor racionális politikai vitára már nem kerülhet sor. A románok saját maguknak tesznek rossz szolgálatot, amikor rémísztő színekben festik le önmagukat. És pontosan ugyanez történik akkor is, amikor Marian Munteanu úgy vált egy példátlan diabolizálás alanyává, hogy meg sem próbálták kideríteni, ma kicsoda ő és mit akar.

De ebben a frenetikus légkörben, melyben a feljelentők – furcsa önbizalommal – egyértelmű erkölcsi fölényt vindikálnak maguknak, a vita és a kritika nem igazán lehetséges. Az igazi gond az, hogy addig nem bírálhatod meggyőző módon Marian Munteanut (a racionális elemzés értelmében), amíg a légkört nem sikerül megtisztítani e dogmatikus erőszakosság toxinjaitól. Sokan, különben, éppen ezért inkább a hallgatást választották, vagy csak ködösen és tétován mondtak valamit.

Egyelőre csak a helyzet iróniájára világítanék rá: Monica Macovei és társai „tiszta” és „becsületes” jelölteket szorgalmaztak erőteljesen, és íme, amikor éppen felbukkant egy, éppen ő és a még megmaradt néhány szimpatizánsa tiltakoznak elsőkként. Ugyancsak síkra szálltak a pártok bojkottja és a „civil társadalom” kiemelése mellett, most pedig, amikor felbukkan egy jelölt, aki szintén a „civil társadalomból” érkezett, szintén ők háborognak, hogy ez szentségtörés. Amikor arról írtunk kitartóan, hogy a román politikának a baloldal és jobboldal közötti különbség okkultálása a gondja, elutasítva a világunk fölé tornyosuló nagy gondok megvitatását, akkor azt válaszolták nekünk, hogy a korrupció leküzdése mindent felülír és a doktrínákról folytatott viták olyan luxus, melyet nem engedhetünk meg magunknak. Márpedig, íme, éppen Marian Munteanu, a PNL által támogatott jelölt is jelentéktelennek tartja a doktrínákat és azt mondja, a feddhetetlenség az egyetlen dolog, ami számít. Van ebben egy tükörszimmetria, mely némiképp magyarázza az erőszaknak ezt a kampánykezdeti kitörését.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.