// 2025. július 8., kedd // Ellák

Végre kijött a Szent György Napok programja

// HIRDETÉS

Hihetetlen, de a szombati kezdés előtt két nappal sikerült véglegesíteni és közölni a monstre rendezvény programpontjait.

A programok között a Szent György Napok honlapján lehet keresgélni, aki viszont offline, nyomtatásban szeretné megtenni, annak öt lejt kell fizetni a műsorfüzetért, amely csütörtöktől kapható a Háromszék lapterjesztő újságárudáiban, a Kulturális Rendezvényirodában és a Városimázs Irodában, illetve a városnapok alatt, az előadások helyszínein.

A programfüzet tombolajegy is, a Szent György Napok partnereinek felajánlásával mintegy négyezer euró ajándékot, utazást lehet nyerni. A tombolát április 24-én, vasárnap este fél kilenckor sorsolják ki a főszínpadon, a Zenevonat záró koncertje előtt.

Ilyen még nem volt, de majd most lesz! felkiáltással reklámozzák be a PressTones – Független Sajtózenekar koncertjét és az ezt követő háromszéki médiatalálkozót. Fesztivál a fesztiválon belül lesz a 

  • kARTa Session, ahol 50 zenész, DJ, VJ, kísérleti zenész, akcióművész lép fel a négynapos programban,
  • és a hetedik a Szentgyörgyi Utcazene Fesztivál: a Testvértelepülések utcájában és a Mesterségek nagyvásárában péntektől vasárnapig, 14:30-tól 17 óráig tíz zenekar muzsikál, 15 perctől egy órás váltásokban.

Kultúr-, gyerek- és sportprogramok tömkelege várja a szentgyörgynapozókat, de ha valaki magára a Szent György Napok 25 évére kíváncsi, az feltétlenül menjen el április 20-án, szerdán 17 órára a Tamási Áron Színház kávézójába, mert ott fogják osztani a kulisszatitkokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
Krónika

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro