Lejárató adatokat próbáltak szerezni róla. De vajon ki lehet a megbízó?
Kémregényekbe illő bűncselekményt göngyölített fel a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) a Rise Porject oknyomozó portál szerint: frissen publikált írásukból kiderül, hogy egy, volt titkos ügynököket foglalkoztató izraeli magánnyomozó iroda Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze ellen kémkedett, azzal a céllal, hogy lejárató információkat szerezzenek róla.
A négy gyanúsított közül ketten – Dan Zorella és Avi Yanus – volt hírszerzők, akik az izraeli Black Cube nevű magánnyomozó iroda alapítói és ügyvezető igazgatói. A cég tiszteletbeli elnöke idén március 17-én bekövetkezett haláláig nem más volt, mint Meir Dagan , aki az izraeli hírszerzés, a Moszad igazgatója volt 2002 és 2011 között.
Az ügyészek szerint Zorella és Yanus a Black Cube két másik alkalmazottjával, Ron Weinerrel és David Geclowiczcsal együtt
A gyanúsítottak megszerezték a nyomon követett személyek internetes postafiókjainak jelszavát, és törvénytelenül lemásolták a postafiókokban található információkat.
Weinert és Geclowiczot már őrizetbe is vették Romániában. Az ügyészség szerint előbbi felelt az informatikai ügyekért, míg utóbbi lépett kapcsolatba a célszemély ismeretségi körébe és családjához tartozó személyekkel. Mindkettejük tevékenységét a magánnyomozói irodából koordinálták. A Rise Project szerint a célszemély a DNA főügyésze volt. Állításai alátámasztására egy április 3-án Geclowicz ellen kiadott letartóztatási parancsot tett közzé.
A dokumentum szerint a csoport tevékenységének fő célja az volt, hogy korrupcióra utaló bizonyítékok megszerzése révén kompromittálják Laura Codruţa Kövesi DNA-vezetőt.
Weiner és Geclowicz márciusban hajtották végre akcióikat. Ezen időszak alatt
Daniel Horodniceanu, a DIICOT főügyésze elismerte, hogy nyomoznak az ügyben, a nyomozás azonban még kezdeti szakaszban tart, a vonatkozó információk pedig titkosak. Annyi kiderült: azt még nem tudják, ki a magánnyomozók megbízója.
A DNA által folytatott eljárások között van olyan, amelynek izraeli szálai is vannak: a korrupcióellenes ügyészség a Paul Lambrino herceg illegális erdőrestitúciós ügyei kapcsán négy izraeli üzletember, Tal Silberstein, Simon Sevez, Benjamin Silberstein és Móse Agavi ellen is nyomoz.
A londoni és párizsi kirendeltséggel is rendelkező Black Cube nyomozóirodát 2010-ben alapította Tel-Avivban az izraeli hírszerzés két volt munkatársa, Dan Zorella és Avi Yanus. A cég jogi és hírszerzési szolgáltatásokat is nyújt, hírnevét gazdasági bűncselekményekkel vádolt üzletemberek bírósági képviseletével szerezte, a The Wall Street Journal pedig 2015-ben arról írt, hogy a cég alkalmazottai magánjellegű kiberbűnözés-elhárítási akciókban vettek részt, amelyek során hackerek közé szivárogtak be.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.