// 2025. július 19., szombat // Emília

Băsescu minden áron megszüntetné Moldova államiságát

// HIRDETÉS

A volt elnök bekebelezné Romániába az ország Pruton túli szomszédját.

Képtelen leszállni a „Románia kebelezze be Moldovát” témáról  Traian  Băsescu volt államfő: a politikus ezúttal Aradon tartott gyújtó hangvételűnek szánt szónoklatot amellett, hogy számolják fel Moldovát, és olvadjon bele Romániába.

Băsescu az általa vezetett Népi Mozgalom Párt aradi önkormányzati jelöltjeinek bemutatóján tartotta fontosnak fölvetni a témát, bár a jelenlegi Romániában jóformán alig lehetne olyan települést találni, amely messzebb feküdne Moldovától.

„Nagyon érdekes, amit Iohannis elnök úr mondott, miszerint az ország célja az euróövezethez való csatlakozás. Mint ahogy az is, amit egy másik intelligens ember, Ponta mondott, aki szerint az ország célja a schengeni övezethez való csatlakozás. Ezek az emberek nem olvasták el Románia európai uniós csatlakozási szerződését. 2005-ben Luxemburgban én írtam alá a szerződést, és az euróövezethez, illetve a schengeni zónához való csatlakozás a szerződésből fakadó kötelezettség, tehát nem lehetnek az ország fő politikai céljai” - vélekedett.

Băsescu szerint az ország fő politikai céljaként „a területi egység helyreállítását” és a keleti határnak a Prutról a Dnyeszterre való áthelyezését” kellene kitűznie.

„Mindenféle hozzá nem értő ember azt mondja, hogy nem engedik az amerikaiak, a franciák, a németek vagy az oroszok. Higgyék el: az alatt a tíz év alatt, amíg betölthettem az államfői tisztséget, több alkalommal is felvetettem a témát a világ számos fontos vezetője előtt, és senki sem mond nemet, de mindenki elmondhatja, amit amúgy is tudunk... az EU-n belül a határokat csakis az 1975-ös helsinki záróokmánnyal összhangban lehet módosítani, ez az a szerződés, amely alapján megvalósulhatott Németország újraegyesítése, csakhogy Németországnak olyan politikusai voltak, akik mindig az újraegyesítésről beszéltek. Románia viszont több alkalmat is elszalasztott, hogy újraegyesüljön Moldovával a 90-es évek elején” - fogalmazott az exállamfő.

Băsescu szerint

Romániának intenzívebben kellene Moldovához közelednie, mivel ezáltal nőne az egyesülést támogató moldovaiak aránya.

„A helsinki egyezmény biztosítja a jogot, az első cikkely egyértelműen rögzíti, hogy Európában a határokat csakis az érintett felek beleegyezésével lehet módosítani. Amikor a bukaresti és a chişinăui parlament, vagy egy népszavazáson a Prut jobb és bal oldalán élő románok az országegyesítésre szavaznak, az a nemzetközi joggal összhangban megvalósul” - vélte a volt elnök.

Ezzel csupán egy gond van: a legfrissebb felmérés szerint a moldovaiak határozottan nem úgy gondolkodnak a Romániába való beolvadásról, mint Băsescu. A kutatás értelmében ugyanis csupán a megkérdezettek 23 százaléka támogatná az egyesülést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro